Talán nem túlzás azt állítani, hogy a herendi Orbán Katalin legalább annyi hívást bonyolít le most a koronavírus megállításával kapcsolatban, mint miniszterelnöki hatalommal felruházott névrokona. Néhány napja még egy egyszerű, vidéki varrónő volt, aki esküvőiruha-szalont vezet, és a televízió előtt ülve aggódik a fertőzés gyors terjedése miatt, mára viszont Magyarország legbátrabb nője, aki tűvel és cérnával szállt harcba a gyilkos kór ellen, mögötte pedig egy ország sorakozott fel, hogy életmentő védőmaszkokat gyártson.
„Magamra szabtam őket”
„Már amikor a televízióban láttam, hogy Olaszországban tombol a járvány, éreztem, nagy baj lesz ebből – kezdi történetét Katalin. – Ültem a képernyő előtt, és csak az járt a fejemben, hogyan tudnék segíteni, ám mire jelentkezhettem volna önkéntesnek, már itthon is arról szóltak a hírek, hogy Magyarországot is elérte a fertőzés. Egy esküvőiruha-kölcsönzőt vezetek Herenden, amit elsők között zártam be, hogy ezzel is óvjam az embereket. Lekapcsoltam a villanyt, és épp indultam volna maszkot venni, amikor az egyik barátnőm szólt: »Felesleges. Hiánycikk« – mondta, én pedig azt gondoltam, nem baj, akkor majd varrok magamnak!” Így is történt. „Hazaértem és szóltam a lányomnak: »Figyelj, Fruzsi, van itthon egy csomó anyagunk, szabd föl, aztán kimossuk, levasaljuk, hogy steril legyen, és máris kész a saját gyártású maszkunk!«. Még poénkodtunk is rajta, hogy a mi családunknak egyszarvús és ananászos lesz” – meséli a 44 éves anyuka, aki abba is beavat, mi alapján készítette az első darabokat.
„Szó szerint a saját arcképemre szabtam őket – mosolyog Katalin. – Merevítőset szerettem volna, de rájöttem, hogy pont ettől idegesítene egész nap az orromon. Így addig szabtam, amíg a két réteg belső része fedett lett. Így nem zavaró, és épp ezt szeretik benne mások is. Akik bevitték a kórházba, megírták, hogy mivel kényelmes, könnyebben tudnak benne dolgozni.”
Katalin maszkjai ugyanis hamar „közkinccsé” váltak – előbb a környéken, aztán országosan is.
„Jézusom, mi van itt?”
„Az első adagot a lányom kiposztolta a facebookra, és nyomban elkezdtünk kapni olyan telefonokat, amik gyakorlatilag segélyhívások voltak. »Úristen, kéne nekünk is, de a kórháznak sincs, a mentőnek sincs, a szanatóriumnak sincs« – mondták, én pedig azt kérdeztem, Jézusom, mi van itt? Akkor döbbentünk rá, hogy már a pokol tornácán állunk. Azonnal elmentem anyagot venni; gondoltam, szponzorálok jó pár maszkot azoknak, akik telefonáltak, ezzel is támogatom őket. Vállalkozó vagyok, de meg sem fordult a fejemben, hogy ebből mi pénzt fogunk csinálni, inkább adományozunk!” Ettől a pillanattól mindenki ollót, tűt és cérnát ragadott, Katalinéknak pedig szó szerint ki volt centizve az élete. „A párom, Tamás, porcelánfestő, a lányom magyar bajnok légtornász és még csak 17 éves, de amit csak eddig eltanultak tőlem, azt most bevetették a cél érdekében. Még Fruzsi barátnője is átjött segíteni, mert – ahogy mondta – ő is meg akarja menteni az embereket – meséli Katalin, majd hozzáteszi: itt kezdődött csak igazán a »futószalag…« Gyakorlatilag ahogy kiosztottuk a kórházakba az új adagot, onnantól megindult a lavina. A főorvosoktól kezdve minden osztály hívott, hogy legalább csak 20 darabot küldjünk, mert tényleg nincsen!”
„Baj van! Beszálltok?”
Katalin ekkor már „toborozni” kezdett. „Elsőként a kozmetikás barátnőmet, Lorbert Anettet hívtam, mert tudtam, az övék a Lorbert Kárpit is, így tudnak varrni is, ha kell. Gyerekek, baj van! Beszálltok ti is? – kérdez-tem tőlük, ők pedig egyből igent mondtak, és azóta is a legfontosabb támogatóim. Gyakorlatilag innen indultunk, és ahogy hírünk ment, hamar eljutottunk oda, hogy már nálunk jelentkeztek az emberek, hogyan tudnának segíteni” – mondja Katalin. Szükségük is volt az összefogásra. „A facebookunkat, a telefont, az e-mailjeinket elárasztották a segélykérések. Egy nap alatt 800-1000 üzenetet kaptunk, és kiderült, hogy nem csak az egészségügyi dolgozóknak, de a rendőröknek, a mentősöknek és a tűzoltóknak sincs maszkjuk, és szintén tőlünk várják a megoldást. Szerencse, hogy ezzel egyidőben eljutott a hírünk azokhoz is, akik már nekünk tudtak segíteni abban, hogy mindez kivitelezhető legyen. Szó szerint tapintani lehetett az összefogást. Sorra írtak a varrónők, hogy »hadrendbe állnak«, a veszprémi méterárubolt tulajdonosa pedig azzal hívott, hogy bár bezárt, de annyi anyagot ad, amennyire csak szükségünk van. Az ország többi részéből is kaptunk ilyen felajánlásokat: Székesfehérvárról háromhengernyi vászont, Debrecenből tízezer méter gumit. Füreden például van egy mosoda, akik felajánlották, hogy elviszik az anyagot, kimossák, szárítják, és még aznap hozzák is vissza nekünk, tehát még a szállítást is megoldják. De épp előttetek beszéltem egy pápai cég igazgatójával is, és úgy néz ki, hogy három varrodát beindít nekünk, varrónőkkel együtt. Három műszak lesz, reggel jönnek, elviszik, kiszabják, este visszahozzák, és már oszthatjuk is, ahova a legfontosabb. Így mi is fellélegzünk egy kicsit, mert például oda, ahova kétezer darab kéne, ezret már biztosan el tudunk küldeni. Innen is köszönöm mindenkinek, aki segít, hisz bebizonyítják: veszélyhelyzetben születnek a hősök, és összefogással nincs lehetetlen” – hangsúlyozza Katalin, akitől búcsúzóul megkérdezzük: gondolta volna, hogy egyszer mozgalmat indít? „Nem – feleli szerényen. – Az iskolával együtt 29. éve vagyok a szakmában, amiről elmondhatom: minden nap tanít. A felmenőim közül mindenki porcelánfestő, én pedig pont ezért nem akartam az lenni. Rajzolni nem tudok, varrni viszont igen!” Ráadásul milyen jó szívvel – tesszük hozzá.
Történetünk főhőse azon sem gondolkozott sokat, hogy közkinccsé teszi-e az általa tervezett maszk szabásmintáját. „Sőt, éppen úgy terveztem, hogy a nyugdíjasok vagy azok is meg tudják varrni, akik nem sokat konyítottak eddig a kézimunkához – mondja mosolyogva Katalin. – Online még nem tanítottam, de ahogy kapom a fotókat az otthon is elkészült munkákról, mosolyog a szívem, és úgy érzem, ez is sikerült! Pont ez volt a problémánk, hogy nincs utánpótlásunk a szakmában… hát most lesz! Ennek is van előnye most, mert az embereket is közelebb fűzi egymáshoz!”
„Életet menthet”
Katalin abba is beavat, nemcsak azok között volt az első, akik bezárták az üzletüket az emberek biztonsága érdekében, de azok között is, akik maszkot hordtak az országban. „Emlékszem, amikor először kimentem benne Herend utcáira, sokan legyintettek, hogy minek ez a felhajtás. Éppen ezért csináltuk a csoportképet is, hogy igenis felhívjuk a figyelmet rá, hogy most már mindenkinek kell használni! Ez nem vicc, nem ciki, az életünk múlhat a maszkon. Aki pedig még ezek után is poénkodni akar, varrjon magának egy lámásat vagy kaktuszosat, és gondoljon arra, hogy legalább a maszkunk legyen vidám, ha már ez a helyzet nem az!”
B.Molnár Márk
