Julika 16, Jenő pedig 20 éves volt, amikor egy közös barát házibulijában megismerkedtek, és azóta egy az útjuk. Akkoriban más idők jártak, divat volt a hosszas udvarlás, náluk is három évig tartott, és a ma már nyugdíjas pár szerint ez alapozta meg életre szóló kapcsolatukat.
Szegények voltak, mégis egybekeltek
„Azon a kis összejövetelen Jenő felkért táncolni, és attól kezdve mindent megtett, hogy a közelemben maradjon – meséli Julika. – Értem jött a munkahelyemre, sétálgattunk a Margit-szigeten, ha volt egy kis pénzünk, moziba mentünk vagy beültünk egy üdítőre a presszóba. Nem kapkodtuk el a dolgokat, ez így ment három éven át. Részemről nem volt ez amolyan első látásra szerelem, de egy idő után Jenő érzelmileg olyan közel került hozzám, hogy már el sem tudtam nélküle képzelni az életem. Semmink nem volt, szegények voltunk, mégis egybekeltünk, és hittünk a jövőben.” A fiatalok kezdetben a lányos ház néhány négyzetméteres nyárikonyhájában laktak. A feleség bőrdíszművesként dolgozott, a férj pedig géplakatosként, és ahogy kicsit összeszedték magukat anyagilag, rögtön családot alapítottak. „Két fiunk született, és Juli utánuk már nem tudott visszatérni az eredeti szakmájába – meséli Jenő bácsi. – Míg én meneteltem munkahelyről munkahelyre előre, hogy egyre könnyebb legyen nekünk, ő is munkát vállalt a vasútnál. Szó szerint a ranglétra alján kezdett, sírt is szegénykém, hogy még a vécét is vele pucoltatták. Büszke voltam rá, amikor vasúti tiszt lett belőle. Mindeközben velem sem volt könnyű dolga, nem voltam mintaférj. Egy barátommal szereztünk egy oldalkocsis motort, és azt hittük, miénk a világ! Éjszakánként motoroztunk, kimaradoztam, de a feleségemet se kellett félteni! Ha túl későn értem haza, egyszerűen kizárt. Egy alkalommal jogsi nélküli motorozásért csípett nyakon hajnalban egy rendőr. Az ő segítségével jutottam haza, miután felszólította a feleségemet, hogy engedjen be minket, mert ki kell fizetnem neki a bírságot, és egy fitying sincs nálam” – mondja a 80 éves úriember, és ma már nemcsak ő, hanem a felesége is nevet a korai botláson.
A távkapcsolatot is sikerült túlélniük
„Meg kellett érnünk és összecsiszolódnunk – veszi át a szót Juli néni. – Fiatalon nagyon dacos és büszke leányzó voltam. Ha a férjem akár akaratán kívül megbántott, úgy tudtam rá haragudni, hogy három napig nem szóltam hozzá. Aztán az évek alatt rájöttem, az élet túl rövid ahhoz, hogy ne beszéljünk. Neki persze ritkultak a kicsapongásai, én pedig, ha voltak is, egyre türelmesebben kezeltem ezeket. Máskülönben mindig azért dolgozott, hogy nekünk jobb legyen. A hetvenes évek végén például közölte, hogy akkor ő most egy időre Ausztriába megy dolgozni, hogy visszafizethessük a tartozásainkat, és jobb színvonalon élhessünk. Mondtam is, hogy itt a vég, el fogunk válni. Hála az égnek, nem ez történt.” A szerelmes férj ugyanis megtalálta a módját, hogy amilyen sűrűn csak lehet, hazalátogathasson a családjához. „Zsivány voltam, kijátszottam a rendszert – nevet Jenő bácsi. – Ott ugyanis, ha az ember lebetegedett és a körzeti orvos adott igazolást, kötelező volt két hétre hazajönni. Így háromhavonta láthattam a szeretteimet! Persze, míg nem voltam itthon, Julival minden megtörtént. Elromlott a vécé, nem volt ki megszerelje, beletört a kulcs a zárba, elfüstölt a rádió. Nem semmi, ahogy ő nőként és anyaként helytállt.” Juli nénit a külön töltött idő alatt megpróbálták meghódítani is. „Én azt mondtam, ha csak háromszor szebbet, jobbat, vagyonosabbat nem találok, mint a férjem, nem válok. Nos, nem találtam – nevet. – A vasúti rakodómunkások között volt próbálkozó bőven, egyszer még meg is tapogattak. Megvédtem magam. Mondtam az úriembernek, ha még egyszer ilyet csinál, nyakon vágom!”
Unokák gyűrűjében, boldogan
Mire Jenő bácsi hazatért Ausztriából, anyagiakban könnyebb lett az életük. Felhőtlen időszak következtetett volna, de ekkor a sors újra próbára tette őket. „Sajnos egy szörnyűséges baleset következtében elveszítettük a nagyobbik fiunkat, és én is majdnem ottmaradtam – meséli. – Csaknem fél évig lábadoztam a kórházban, miközben a feleségem bennem és a kisebbik gyerekünkben is tartotta a lelket. Hálát adok az égnek, hogy felépültem. Borzasztó nehéz időszak volt az nekünk, de csak még jobban összekovácsolt bennünket. Túléltük ezt is, és a sors három gyönyörű unokával ajándékozott meg bennünket” – árulja el Jenő bácsi. Az unokák említésére Juli néninek azonnal felcsillan a szeme, és előkerülnek a régi naplók, fotóalbumok.
„Nagy örömmel írom a családunk történetét – meséli. – Mikor, mi van velünk, merre kirándulunk, ki talál párra, és kinek van éppen diplomaosztója. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, ahogyan az életünkre, a szerelmünkre és a szeretetre, ami bennünket mai napig összeköt. Mi szó szerint két szatyorral indultunk az életbe, és lett egy gyönyörű családunk, házunk, és egy pici nyári lakunk a Balatonon. Mindenkinek ilyen szerencsés egymásra találást kívánunk, mint a miénk!”
Mi szerintük a jó és tartós házasság titka?
♥ Legyünk türelmesek egymással!
♥ Ne feledjük a közös ünnepeket!
♥ Ne kopjanak ki az életből a randevúk!
♥ Hagyjuk meg egymás szabadságát!
♥ Játsszunk, nevessünk, szeressünk – együtt!
Fotó: Pintér Márta
