Két szimpatikus, mosolygós lány fogad a budapesti Városligetben. A legjobb barátnőknek tűnnek, elsőre azt tippelem, több évtizedes barátság köti össze őket. Hamar kiderül, hogy Viki és Anna csak pár napja találkoztak személyesen, habár egy éve tartják a kapcsolatot telefonon, messengeren. „Annával akkor kerültem kapcsolatba, amikor Marokkóból hazafelé tartva, az isztambuli reptéren ülve próbáltam kitalálni, hogyan tudnék segíteni ezen a kutyán. Egy francia tolmácsra volt szükségem az ügyintézéshez, és egy közös ismerősünk kötött össze minket” – kezdi Viki, az Ebremény Kutyavédő Egyesület egyik vezetője, aki több ezer állatnak talált már gazdát az elmúlt 18 évben.
Láncra verve élt a pokoli forróságban
„Néhány évvel ezelőtt örökbe adtam egy kutyust egy világjáró házaspárnak. Ők annyira hálásak a kutyáért, hogy azóta minden évben elhívnak magukkal nyaralni. Tavaly Marokkóba repültünk együtt. Bevallom, ez az ország nagyon megviselt állatvédőként. Rengeteg kóbor ebet, bolhás macskát, lesoványodott szamarat láttam az utcán, nem volt könnyű ezt a látványt befogadni. Egyik nap egy hosszabb út után kiszálltunk az autóból, hogy átmozgassuk magunkat, és akkor láttam meg a most már Marocco névre hallgató kutyust, ahogy láncra verve tengődött a pokoli forróságban. Egyébként ő volt az egyetlen olyan kutya, akit ilyen körülmények között találtam. Ez a kép annyira beégett az agyamba, hogy képtelen voltam szabadulni tőle, és már a hazaúton elterveztem, hogy akármi is az ára, ennek a kutyának én gazdát fogok találni itt, Magyarországon” – meséli Viki. Majd gyorsan hozzáteszi, akármilyen sokan is mondják neki, hogy tartsa meg Maroccót, felelőtlenség lenne a részéről. Hat kutyával, ugyanennyi papagájjal és három cicával él, és mindemellett 10-12 órákat dolgozik a kutyanapközijében, hogy anyagilag megteremtse a megfelelő feltételeket ezeknek az állatoknak.
Ki kellett nyomozni a helyszínt
Marocco nagy utat tett meg Magyarországig. Amikor Viki kapcsolatba lépett Annával, azonnal elindult a kutya kimenekítése, de először ki kellett nyomozniuk, hol is lehet pontosan az az épület, ahol ez a jámbor lélek él. „Több nap volt, mire a Google maps alapján rájöttünk, hogy hol látta meg Viki Maroccót. Virtuálisan végig kellett mennünk az egész úton ahhoz, hogy be tudjuk lőni a biztos pontot az algériai határ közelében. Onnantól kezdve azon dolgoztam, hogy a franciatudásom segítségével találjak egy ottani állatvédő szervezetet, amely hajlandó elmenni érte. Több lehetőség is adódott, mindnek alaposan utána is olvastam, és végül úgy éreztem, megvan a tökéletes megoldás. Simán mondhattak volna nemet, hiszen azt kértem, autózzanak öt órát egy olyan helyszínre, ahol nem is biztos, hogy még ott találják az ebet. Végül éjjel ért oda a szervezet fiatal munkatársa, aki levágta a láncról a kutyát, és elhozta. Így lett az első otthona Maroccónak az a menhely, ahol hirtelen 500 másik kutyához kellett alkalmazkodnia” – idézi fel a tavalyi eseményeket Anna.
A nagy találkozás Párizsban
Innentől kezdve egy hosszú procedúra következett, amit egy pillanatig sem adtak fel. A menhely dolgozói is ezért munkálkodtak, hiszen náluk az a kutya, aki bekerül a menhelyre, ott is marad. Mivel az arab országban nincs gazdásodás, nagyon akarták, hogy Marocco eljusson Európába. A kötelező orvosi és jogi procedúrák után – ezekre több hónapot kellett várni –, a gyönyörű, zsemleszínű kutyus végre elindulhatott Franciaországba. A marokkói menhely vezetője, egy idősebb muszlim hölgy személyesen hozta magával Párizsba, és helyezte el pár napra a saját aprócska lakásában. A viszontlátáskor óriási boldogság volt magukhoz ölelni a kutyát, először el sem akarták hinni, hogy sikerrel jártak.
Marocco most Vikinél lakik, remekül kijön a többi állattal, de az állatvédőnek még sokat kell vele dolgoznia ahhoz, hogy örökbe adhassa. Marocco engem is rögtön kedvesen fogadott, szereti a simogatást, láthatóan nagyon alkalmazkodik az emberekhez. Viki szerint néha még kicsit önfejű, de dolgoznak a kötődés kialakításán. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar rátalál a nagybetűs GAZDIRA.
Mi kell ahhoz, hogy behozhassunk egy kutyát?
Amennyiben az Európai Unión kívülről szeretnénk behozni egy kutyát, ahhoz rendelkezni kell a négylábúnak egy egyedi azonosítóval, vagyis egy mikrochippel. Utána veszettség elleni védőoltás következik. Az oltást követően várni kell 30 napot, majd egy EU által akkreditált laboratóriumban el kell végeztetni egy úgynevezett titertesztet. Ezzel azt ellenőrzik, hogy valójában védve van-e a veszettségtől a kutya. Ez a védettség Maroccónál sajnos nem alakult ki, így szüksége volt újabb oltásokra és tesztekre is. Ez azért lehetett, mert lesoványodva, gyenge immunrendszerrel került be a menhelyre. De itt még nincs vége a történetnek. Amikor kialakul az immunválasz a kutyában, akkor egy helyi – jelen esetben egy marokkói – hatósági állatorvosnak kell kiállítani egy papírt, amivel azt igazolja, hogy egészséges az állat, és utazhat. Tehát, ha minden jól alakul, akkor is egy 3-4 hónapos procedúráról van szó, ami Marocco esetében bőven elhúzódott.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Ambrus Marcsi, privát
