Tavaly tavasszal már bemutattuk Pétert, a 17. kerületi Bakancsos piac büféjében. Akkor arról mesélt, hogy nála senki nem maradhat éhen, még ha egy fillér sincs a zsebében, és minden gyerek ingyen kapja a palacsintát. Egy évvel ezelőtt 700 főt látott vendégül karácsonykor, míg idén, december 23-án nem kevesebb, mint ezer emberre készül a kollégákkal. Korábban került már a tányérba székelykáposzta, gulyásleves és pörkölt – most is az utóbbit főzik majd a nagy napra – tésztával.
„Tavaly már korán reggel 250 méteres sor állt a bejáratnál, most is valami hasonlóra számítunk. Kilenc órakor adjuk ki az első adag ételt, szerintem nagyon hamar el fog fogyni. Sokan visszatérő vendégek, és sajnos olyanok is vannak, akik korábban a párjukkal jöttek, de közben egyedül maradtak. Főleg a Covid után találkoztam több ilyen esettel, akkor sokan meghaltak” – teszi hozzá szomorúan a büfé üzemeltetője.
Szeretne kifesteni egy kórtermet
Peti azt meséli, hogy a tavalyi, magazinunkban megjelent riport óta nagyon sokan megismerik a piacon. Egy alkalommal egy csapat idős hölgy csak azért ült autóba Kecskeméten, hogy személyesen találkozzanak vele a budapesti piac büféjében.
„Elképesztően kedvesek voltak, már a büfé ablakában lobogtatták a magazint, és azt kérték, hogy írjam alá nekik. Rajtuk kívül sokan mondták, hogy olvasták a rólam szóló cikket a Meglepetésben, és több helyről is megkerestek az elmúlt évben. Sváby András Heti Naplójában is szerepeltem – mondja kissé meghatódva Péter, akinek most minden vágya kifesteni egy kórtermet. – Nekem mindegy, hogy az egy szülészeten, gyerekosztályon vagy sebészeten van, a lényeg, hogy mehessek. Bármelyik kórháznak is legyen rá szüksége, máris indulok.”
A rántott húsos szendvics a kedvenc
Az eredetileg hegesztő foglalkozású családapa bármit megcsinál a ház körül, legyen az felújítás, renoválás, de most ő a büfé futárja is, így rettentően sok dolga akad. Nem olyan régen vágtak bele a házhoz szállításba, és továbbra is fontos neki, hogy közvetlenül találkozzon a vendégkörrel. Még mindig a lángos, a rántott húsos szendvics és a melegszendvics a mozgatórugója az üzletnek, de bízik benne, hogy hamarosan más ételre is nagyobb kereslet lesz. Negatív kritikát nem nagyon kapnak, és többen is szerették volna támogatni anyagilag az ételosztást, de ő nem fogadja el. Kivéve két embertől, akikről tudja, hogy maximálisan megbízhat bennük.
„Tengelics Dórától és Attilától kapjuk a műanyag tányérokat az ételosztásra, mert nekik is fontos, hogy a rászoruló emberek ételhez jussanak, és nem üzleti megfontolásból segítenek. Ja, azt még nem is mondtam, hogy a palacsinta továbbra is ajándék a gyerekeknek, ezen nem szeretnék változtatni” – fűzi hozzá mosolyogva Peti.
Karácsonyfadíszek bokabilincsben
Peti kitartása és szívóssága a múltjából fakad, hiszen voltak olyan idők, amikor meggyűlt a baja a törvénnyel. Az éjszakai élet ismert figurájaként, kidobóemberként kétszer is belekeveredett olyan bunyóba, amiért bíróság elé kellett állnia. Első ízben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg másodjára be kellett vonulnia a rács közé.
„Fiatalként válogatott bokszoló, pontosabban korosztályos válogatott voltam, ifjúsági Eb-n bronzérmet is szereztem, de végül abbahagytam a sportot. Ebben az időben ismertem meg olyan figurákat, akik drága, jó autókkal jártak, persze nekem is olyan kellett. Mindenféle melót elvállaltam, csak hogy pénzem legyen. A legzűrösebb helyeken dolgoztam, egyszer meg is szúrtak – a penge négy milliméterre került a vesémtől. A szerencsének köszönhetem, hogy nem haltam meg, ezt még a kórházban mondták az orvosok – emlékszik vissza Peti. – Baracskán voltam börtönben, és én azt sem úgy éltem meg, mint sokan mások.
Az első pillanattól fogva éreztem, hogy nem vagyok odavaló, de azt is, hogy le kell ülnöm a rám szabott büntetést.
A bent lévő emberektől is sokat tanultam. A fogvatartottaktól ugyanúgy, mint az őröktől. Már akkor tudtam, hogy soha többet nem akarok visszakerülni a rácsok közé. Korábban mindig a forrófejűségem hozta rám a bajt. Olyan voltam, mint egy bomba, rövid kanóccal, gyorsan robbantam. Fejjel is kimentem az ajtón, ha felment bennem a pumpa. Az elzárt élet arra is jó volt, hogy önfegyelmet gyakoroljak, amire nagy szükségem volt. A börtönben annyira kedveltek a dolgozók, hogy én voltam a gyerekeik Mikulása – nekem daloltak és mondták a verseket a kicsik. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor a szabadulásom napján ott várt a feleségem, Petra a kapuban, és tudtam, hogy hamarosan megölelhetem a gyerekeimet.
Mici akkor még óvodás volt, Petike éppen hogy suliba járt. Akkor még házi őrizetben kellett lennem, bokabilinccsel, és mivel rengeteg időm volt, és nem hagyhattam el a házat, bevállaltam az iskolai karácsonyi díszek elkészítését. Nem is gondoltam, hogy ennyire le tud kötni a kézműveskedés, élveztem.”
Messziről kerüli a szórakozóhelyeket
A jószívű büfés a szabadulása óta egy kortyot sem ivott, pedig korábban az alkohollal is voltak problémái.
„Most már senki nem tudna rávenni, hogy igyak, de a részeg embereket is messziről kerülöm – pont úgy, mint az éjszaki szórakozóhelyeket. Az üzleten kívül csak a családomnak és a gyerekeimnek élek. A fiam a Vasasban bokszol, az ő jövőjét egyengetem, én vagyok a legnagyobb támasza. Szoros kapcsolat van köztünk, ahogy a kislányommal is, aki kézilabdázik. Egyik hétvégén bokszmeccsre megyek, a másikon kézilabdára. Nekem ez az igazi boldogság, amit soha, semmiért nem tennék már kockára.”
Fotó: Pintér Márti, Privát
