A fehérre meszelt falak, a gerendás mennyezet, a bejárattal szemben álló gyönyörű csikótűzhely, mellette a hokedli és a kisasztal, valamint a rongyszőnyegek, a múltat idéző korabeli tárgyak és bútorok mind a régi idők emlékét őrzik. Itt születnek csuhéból, kukoricacsutkából és különféle terményekből készült betlehemek, karácsonyfadíszek és játékok.
„Amikor gyerekcsoportok érkeznek, mesélek nekik a hajdani tárgyakról, és kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy a játékkészítés mesterségét továbbadjam. Hiszem, ha ez a tudás nem öröklődik tovább, a szakma eltűnhet, ezért tanítom a gyerekeket játszóházakban, nyári táborokban és kézműves foglalkozásokon. Ősztől tavaszig pedig csoportokat fogadok a nyitott műhelyemben, ahol a saját kezükkel próbálhatják ki a hagyományos mesterségeket. Az adventi időszakban azonban a betlehemé és a karácsonyfadíszeké a főszerep” – meséli Julianna.
Egy sepregető nénivel kezdődött
27 évvel ezelőtt, fiával készítette első munkáját.
„Gyerekkoromban kiemelkedő rajztehetségem volt, mégis egészségügyi szakiskolát végeztem, és csecsemőgondozóként kezdtem a pályafutásomat. Ma azonban a csuhéfonás tölti ki az életemet, ez lett a mindenem, amiben igazán kiteljesedhetek. Kacskaringós út vezetett, mire eljutottam idáig: fiatal felnőttként jött velem szembe egy fazekaskurzus, ahol agyagot nyújtottunk és kézzel építettük fel az edényeket.
A tanfolyam után két évvel részt vettem egy másik fazekastanfolyamon, amelyet szövőkurzussal egészítettem ki”
– meséli a csuhéműves, aki már akkor tudta, a kézzel készített alkotás varázsa az, ami igazán közel áll a szívéhez.
„Egyik nap a kisfiam azzal érkezett haza az általános iskolából, hogy technikaórán azt a házi feladatot kapták, készítsenek csuhéfigurát. Éppen kukoricabetakarítási időszak volt, a szomszédban halomban állt a termény, kértünk csuhét, és együtt láttunk neki a munkának. Egy fejkendős, sepregető nénit készítettünk, ami olyan jól sikerült, hogy sokáig az iskola folyosóján, egy vitrines szekrényben állították ki. Ettől a pillanattól kezdve egyik figura követte a másikat, és ekkor jöttem rá, hogy ez lesz az én utam.”
Évente zsűrizteti a munkáit
Betlehemjeit már négy alkalommal állították ki a Vatikánban. „A játékkészítést autodidakta módon tanultam meg. Annak idején nem voltak ilyen jellegű képzések, mint manapság, ezért mindent saját erőből, tapasztalat és a gyakorlás útján sajátítottam el. 2006-ban vettem először a bátorságot, hogy jelentkezzek az országos betlehemi pályázatra.
A csuhéból készült alkotásom bekerült egy képeskönyvbe, és két évvel később újra pályáztam. Innentől kezdve már elismerték a munkáimat, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a díjazott betlehemek közül választott alkotásokat Rómába küldik, ahol eldöntik, mely művek kerülnek kiállításra a Vatikánban. Eddig már négy alkalommal sikerült ezt elérnem” – mondja Julianna, aki folyamatosan képezi magát.
„Tavaly ősszel beiratkoztam egy képzésre, mert úgy éreztem, nem elég, hogy játékkészítő vagyok: szerettem volna olyan tárgyakat is létrehozni, amelyeket nagyanyáink idejében a falusi asszonyok készítettek. Idén májusban végeztem csuhétárgykészítőként, és azóta könnyedén megalkotok lábtörlőket, kosarakat, kistáskákat, vagy éppen bekötöm az üvegeket. Ráadásul a minták kidolgozásában is rengeteget fejlődtem.”
Kukoricából készíti el a karácsonyt Gelencsér Julianna: betlehemeit a Vatikánban is kiállították
Augusztus közepén kezdi az előkészítést
Az év legjobban várt időszaka Juliannánál is az advent.
„Az egyik kedvenc munkám a betlehemek készítése, legyen az kisebb vagy nagyobb. A legkedvesebbek azok, ahol a három főszereplő: Mária, József és a kis Jézus kerül a középpontba. Különböző méretű alapra dolgozom a figurákat, amit a csuhé természetes mérete határoz meg, így a figurák nagysága is ehhez igazodik. Az egész folyamat legnehezebb része az alapanyag beszerzése.
Manapság ritka, hogy kézzel törik a kukoricát, a legtöbb helyen gépekkel aratnak, ami megnehezíti a levelek begyűjtését. Szerencsére Tácon még akad néhány család, akik kézzel dolgozzák fel, és engedik, hogy a betakarítás után összegyűjtsem a megfelelő csuhéleveleket”
– meséli a kézműves, aki ezt követően rendszerezi az alapanyagokat.
„A csövet takaró rész a legselymesebb és legpuhább, ezekből formázom meg a figurák arcát, ruháját és az apró részleteket, mint például az ingujjat, majd fázisonként haladok. A nagy betlehemek készítése hosszú és aprólékos folyamat. Augusztus közepén kezdem az előkészületeket: a háttér, a barlangszerű istálló és az alap kidolgozását. Ezután következnek a figurák, amelyeket nem papíron rajzolok meg előre, hanem közvetlenül az alapra modellezek. A rögzítésnél is a precizitás a legfontosabb. Minden részletre maximálisan odafigyelek, és csak olyan munkát adok ki a kezemből, amely méltó az ünnephez, és hűen tükrözi az elhivatottságomat.”
Jövőre, az ötévente megrendezésre kerülő pályázatra készül. „Az Élő Népművészet pályázatra tárolóedényekkel, kosarakkal és egyéb csuhéfonott tárgyakkal nevezek, amelyek a népi mesterségek hagyományát tükrözik.”
Tele van a naptárja
Az oktatást tartja a leghangsúlyosabbnak, hogy a szakma még sokáig fennmaradjon. „Az időm legnagyobb részét a foglalkozások teszik ki, már több mint húsz éve rendszeresen hívnak művelődési központokba, iskolákba és nyári táborokba, hogy továbbadjam a mesterséget. Árusítást évente csak egyszer vállalok, az adventi időszakban, Székesfehérváron, a püspöki palota udvarán, ahol december 22-ig várom az érdeklődőket.”
Fotó: Ambrus Marcsi
