Rátz Tamara 25 éve tanít a Kodolányi János Egyetemen, 2006 óta pedig a Turizmus Tanszék vezetője. Turizmuskutatóként külföldi oktatómunkát is végez, 22 országban tartott már órát felsőoktatási intézményekben. A vendégoktatói munkája során számos külföldi konferenciára eljutott, aztán úgy alakult, hogy egyik lehetőség hozta a másikat.
Diákként kevés pénzből utazott
Tamara gyerekkorától kezdve utazni akart, és egyetemistaként bele is vágott a kalandokba.
„A világ felfedezése akkoriban egész más volt, pályázatok révén akár ingyen bejárhattuk Európát vonattal. Egy hónapos vasúti bérlettel szinte bárhová eljuthattunk. Az első egyetemi évem után hatan nekivágtunk egy párizsi útnak, amelyből négyhetes utazás lett. Nem volt pénzünk szállásra, vonatokon, állomásokon, strandon aludtunk, konzerveken, kenyéren és tejen éltünk. Bejártuk Svájcot, Franciaországot: Avignon érintésével Spanyolországba mentünk, Barcelonát és Madridot is felfedeztük, majd továbbutaztunk Olaszországba, egészen Pompejig” – meséli Tamara, aki ezen az úton életre szóló élményt szerzett.
„Rómában lengyel fiatalokkal ismerkedtünk meg, akik egy zárda udvarában sátoroztak. Az apácák engedélyével csatlakoztunk hozzájuk, mint kiderült, Teréz anya rendje volt. Egyik este olyan szerencsénk volt, hogy találkozhattunk vele: megáldott minket, és egy szentképet is kaptunk tőle emlékbe. Ha lett volna pénzünk, ez az élmény valószínűleg sosem történik meg velünk.
Akkor megtanultam, hogy az utazáshoz nem feltétlenül kell sok pénz. Sokkal fontosabb volt, amit láttunk, mint az, hogy milyen körülmények között tapasztaltuk meg.
Nem volt mit ennünk, de minden múzeumba bementünk, ahová csak lehetett. Sosem volt kérdés, hogy buli vagy kultúra. Azért utaztunk, hogy megismerjük a világot. Egy évvel később újra útnak indultunk, ezúttal Németország, Dánia, Svédország és Finnország volt a terv, és az, hogy az északi sarkkörnél lássuk az éjféli napot.”
Az utazás elképesztő szabadságot adott Tamarának, így a hivatása lett.
Finnországtól Kambodzsáig
Oktatóként szinte az egész világot bejárta, tanított Albániától Japánig és Mexikótól Észak-Koreáig. Finnország volt az első külföldön végzett tanári munkája, amely közel 16 évig tartott.
„Utolsó éves egyetemistaként egy bécsi képzésen megismerkedtem egy finn résztvevővel, aki évekkel később meghívott a programjukra, amely arról szólt, hogyan lehet a magyar gazdaságban üzleti kapcsolatokat építeni. Ez volt az első igazán nagy feladatom: 25 évesen Finnországban arról tanítani, hogy a magyar jogrendszer hogyan működik, különleges lehetőség volt. Akkoriban indították el a turizmus szakot, ami a szakterületem, így abban is részt vettem vendégoktatóként. Ez azzal járt, hogy évente két-három alkalommal 2-3 hétig ott éltem” – meséli Tamara, aki Finnországot követően Norvégiában tanított, az ottani munkája révén pedig bejárta Thaiföldet és Kambodzsát.
„Nem igazán tudtam, mire vállalkozom. Tanár, idegenvezető, anyuka és pszichológus voltam egy személyben. A diákokkal az oslói reptéren találkoztam, majd együtt elutaztunk egy hónapra Bangkokba. Innentől kezdve ránk bízták, hogyan tovább. Továbbmentünk Melbourne-be, ahol három hónapot töltöttünk, majd két hónapra Kínába utaztunk. Az idő felfedezéssel és tanulással telt. Egy másik csoporttal pedig bejártuk Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát. Vietnámot is meglátogattuk, majd Hongkongot, Sziámot és Pekinget. A szállásról magunknak kellett gondoskodni, ami izgalmas kihívás volt, hiszen akkoriban még csak útikönyvekre támaszkodhattunk.”
Az összes kontinensen tanított Rátz Tamara: még Teréz anya is megáldotta
Észak-Korában tanárokat oktatott
Tamara négy éven át Kazahsztánban tanított.
„Amikor először jártam ott, mínusz 30 fok volt, autóval nem lehetett elhagyni a várost, a vonat biztonságosabb volt” – mondja.
Majd két kurzust vitt Európa legrégebbi egyetemén, Bolognában, aztán önkéntesként turizmusmarketinget tanított a világtól elzárt országban, Észak-Koreában.
„Észak-Korea teljesen véletlenül jött az életembe: egy éjszaka böngészés közben találtam egy hirdetést, melyben angolt és turizmust tanító önkénteseket kerestek egy hónapra. Úgy éreztem, ezt nekem találták ki, ezért jelentkeztem, és bekerültem a programba. Az országban egyedül nem lehet mászkálni, két kísérőm és egy sofőröm is volt” – meséli Tamara, aki két hétig tanított ott tanárokat tolmács segítségével.
„Az ottani oktatási rendszer jelentősen eltér az itthonitól: ott a tanár beszél, a diák hallgat, miközben aktívan vitatkoznak a hallottakról. Meg akarták érteni, miről tanítok, és olyan kérdéseket tettek fel, amelyeket itthon sosem szoktak. A kísérőim mindennap elvittek valahová, múzeumba, sportközpontba, de internet-hozzáférés nélkül voltam, külföldiként nem tudtam csatlakozni a hálózatra. A szállodában egyedül a BBC-t tudtam nézni angolul. Eleinte furcsa volt az elzártság, de később megnyugtatóvá vált, hogy nem kell e-mailekre válaszolnom, és nem volt semmi más, amivel foglalkoznom kellett volna.”
Amikor Tamara külföldön vendégelőadóként tanít, hátizsákból él, de azt meséli, most jó érzés végre itthon, a saját gardróbjából öltözködni. De idén sem marad utazás nélkül! Mivel az egyetem támogatja a nemzetközi tevékenységeit, így Mongóliába és Németországba utazik.
22 országban dolgozott
Albániában, Angliában, Ausztráliában, Bulgáriában, Észak-Koreában, Finnországban, Grúziában, Hollandiában, Japánban, Kazahsztánban, Lengyelországban, Mexikóban, Namíbiában, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Törökországban, Ukrajnában és Üzbegisztánban.
Ez is érdekelhet: Magyar nyugdíjából él Spanyolországban Pusztai Rozi: „Otthon nem jönnék ki ennyiből”
Fotó: Privát, AdobeStock
