Szent Iván-éjjelén varázslatos dolgok történhetnek, amikor minden kívánságunk teljesülhet. A mágia és a varázslatok éjszakája, június 24-e, azonban nem az év legrövidebb éjszakája, ahogy azt sokan gondolják. A magyarázat a csillagászatban rejlik: a kétféle időszámítási mód, a Földhöz viszonyított napállás és a tényleges naptári évek közötti különbség, illetve a naptárreformok miatt korábbra csúszott a legrövidebb éjszaka dátuma.
Vagyis az igazi nyári napforduló csillagászati értelemben június 21-én van. Mégis június 24-e lett az ünnepelt dátum. A keresztény hagyomány ezen a napon Keresztelő Szent Jánosra emlékszik, az utolsó prófétára, aki megkeresztelte Jézust.
A következő kérdés, hogyan lett Szent János ünnepléséből Szent Iván-éj? Az Iván név a régi magyar Jovános-ból, illetve Ivános-ból ered, valamint a János név szláv formájából. Így lett Szent János éjszakája Iván napja, vagyis június 24-e.
Ez is érdekelhet:
Szent Iván-éji népszokások, babonák, hiedelmek
Szent Iván éjjele a pogány és keresztény kultúrában is a Nap és a fény diadalának ünnepe, amely legyőzi a sötétséget. Az emberek tűzgyújtással idézték meg a Napot, hogy a sötétséggel harcoljon, a fényével pedig a negatív energiákat, ártó szellemeket űzték el.
- Az ezen a napon gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, elősegíti a jó termést, sőt szeremet és gyermekáldást is hoz.
- A mágikus éjjelen a legtöbb népszokás is a tűzhöz kapcsolódik: éjjel hatalmas tüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, vagy beledobálták a gyógyfüveket, ágakat, a bő termés reményében.
- A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték és a tüzet is ők gyújtották meg, máshol, például a Csallóközben mindez a legények feladata volt.
- Dunaszerdahelyen pedig a szűzlányok feladata volt megszentelni a tüzet. A tüzet négyszög alakúra rakták, a tüzelő pedig zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett.

Egészséget és szerelmet is varázsol
Régen úgy hitték az emberek, aki átugorja a Szent Iván napján gyújtott tüzet, az egészséges is lesz. A lányok, asszonyok illatos gyógyfüveket, virágokat dobtak a tűzbe és ezek hamujából gyógyfürdőt készítettek. Szeged környékén a tűzbe dobott és onnan kiszedett almát fogyasztották a torok- és hasfájás elmulasztására és megelőzésére.
Különleges erővel bírt Szent Iván éjjelének harmatja is. Ha ezzel a harmatvízzel mosakodtak, kigyógyultak a a szem- és bőrbetegségekből. A lányok pedig úgy hitték, ezek a cseppek segítenek megőrizni fiatalságukat és szépségüket. Sőt gyermekáldásban is reménykedhettek. Abaúj-Torna vármegyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony pedig jó magasra felhajította a fazekat, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.
A tűz átugrása mágikus erővel is bírt, a fiúk azt figyelték, melyik lány ugorja át a legszebben és úgy hitték, aki a legmagasabban ugorja át a tüzet, egy éven belül férjhez megy. Ha pedig egy fiú és egy lány együtt ugrotta át a tüzet kézen fogva, akkor belőlük egy pár lesz. Sőt, ha a lány a kiszemelt legény gatyamadzagját is megszerezte és elégette, örökre magához láncolhatta a választottját.
Szent Iván-éji programok
- Svábhegy: a Svábhegyi Csillagvizsgáló június 22-én interaktív programokkal, 17 órától pedig csillagvizsgálással teszi felejthetetlenné a különleges ünnepet. A sötétedés után érkezők az égbolt csillagai mellett még a szentjánosbogarak rajzását is megfigyelhetik.
- Budaörs: Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház előtt június 20-án kerül sor a Szent Iván-éji mulatságra, ahol koncertek – Ritmikon és a Zűrös Banda –, tűzugrás, virágkoszorú készítés, jóslás és grafológia, bográcsozás és még sok meglepetés várja az érdeklődőket. Budaörsön egy másik helyszínen az Annuschka Vintage egy rendhagyó kincskeresésre és garázsvásárra is invitálja az érdeklődőket, ahol 18 órától 20:30-ig lehet válogatni a szebbnél szebb vintage portékák között.
- Alsónémedi: az Alsónémedi Faluházban koncertekkel – Groovehaus, Zártosztály – tűzszsonglőr show-val, büféve és sörkamionnal ünneplik meg június 21-én Szent Iván-éjjelét.
- Nyíregyháza: június 22-én a Sóstói Múzeumfaluban kiállítással, tűzzsonglőrökkel, tűzugrással, máglyával és még sok meglepetéssel várják az érdeklődőket a csillagászati nyár kezdetén.
- Debrecen: a Zoo Debrecen az alternatív programok rajongóinak kedvez június 22-én. Az ide látogatókat fantasy és sci-fi, képregények, cosplay animék, mangák, valamint videojátékok és VR várja.
- Balatonakali: a Balaton parti város Szent Iván-éj alkalmából június 28-án izgalmas programokkal, finom ételek és italokkal készül, lesz néptánc, népzene, Szent Iván-éji műsor és tűzkerék is.
- Eger: Síkhegyen a Tóth Ferenc Pincészet szervezésében egy mágikus éjszaka várja a látogatókat. Június 21-én 16 órától a Lobbanáspont Tűzzsonglőr csapata látogat el a pincészethez, ahol a káprázatos műsor mellett finom borokat és borkorcsolyákat kóstolhatunk.
- Veszprém: június 21-én szombaton Veszprémvölgyben a Séd partján gasztronómiával, gumicsizma-dobó versennyel, feleségcipeléssel, és ügyességi versenyekkel ünneplik a különleges éjszakát. A hagyományokhoz hűen a Jezsuita templomban komolyzenei hangverseny is lesz, a szabadtéri színpadra pedig zenés műsort és fáklyás felvonulást álmodtak meg a szervezők. Sötétedéskor egy vízen úszó máglya zárja a programot.
Még több programért kattints ide!
Fotó: pexels.com