Rendelet szabályozza, hogy a személyautókra kiadott B kategóriás jogosítvánnyal milyen járművet lehet vezetni. Ez a köztudatban úgy él, hogy a KRESZ szerint B kategóriás jogosítvánnyal olyan gépkocsi vezethető. Amelynek össztömege nem haladja meg a 3500 kg-ot, és ami a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utast szállít. Ez azonban nem teljesen így van, és talán pont ez vezethet a téves információkhoz. Pető Attila – akit sokan Kreszprofesszorként ismernek – közlekedési szakoktató szerint valószínűleg a KRESZ-szel kapcsolatos hírek okozzák a félreértést. És az az általánosnak mondható tévhit, hogy ez a jogszabály rendelkezik a vezetői engedélyekről.
Kormányrendelet szabályozza
„Tény, hogy a tervek szerint 2025-ben átfogó változások várhatók a KRESZ-ben, hiszen az 1975-ben megalkotott rendelet megújítása időszerű. Ezek a módosítások hatással lesznek a gyalogosokra, a rolleresekre, a biciklisekre, a motorosokra, az autósokra, ám a közlekedési okmányokkal kapcsolatos dolgokra nem. Ennek oka pedig igen egyszerű. A közlekedési okmányokkal, vezetői engedélyekkel kapcsolatos feltételeket nem a KRESZ, hanem a 326/2011 kormányrendelet szabályozza” – magyarázza Attila.
Ezt a kormányrendelet mostanában nem tervezik változtatni, már csak azért sem, mert négy évvel ezelőtt, egészen pontosan 2021 májusában már módosították.
Ez is érdekelhet: Változás a KRESZ-ben: ezek az új parkolási és behajtási szabályok mozgáskorlátozottként
A személyautókat nem, az elektromos kisfurgonokat érinti
A korábban említett felvetés – vagyis, miszerint az elektromos autók tömege nagyobb lehet – nem ördögtől való, a jogalkotó is felismerte, hogy az új, alternatív üzemanyaggal működő járművek tömege már meghaladhatja a korábban a szabályozásban szereplő 3500 kg-ot.
„Már négy éve érvényes az a szabályozás, hogy B kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni olyan elektromos gépjárművet, amely meghaladja a 3500 kg-ot, de a súlya nem nagyobb 4250 kg-nál. Ez a változás elsősorban az elektromos kisfurgonok esetében bírhat jelentőséggel” – magyarázza szak-értőnk.
Kétéves jogsi kell hozzá
„Fontos azonban, hogy a 4250 kg-nál kisebb súllyal rendelkező személygépkocsit csak belföldön lehet vezetni. Lényeges kitétel még, hogy kezdő vezetőre ez nem vonatkozik, tehát csak olyan ember vezetheti, akinek már legalább két éve van érvényes vezetői engedélye.
Amit még jó tudni, hogy a súlykülönbség csak akkor megengedett, ha az ugyanolyan típusú belső égésű motorral felszerelt jármű és az elektromos változat között a többlettömeg az akkumulátorok miatt van, és a két változat terhelhetősége is ugyanakkora. Tehát a nagyobb tömegű, nem elektromos autókat továbbra sem lehet B kategóriás jogosítvánnyal vezetni.”
Ez is érdekelhet
Fotó: AdobeStock