Riport

4 dolog, amit a mai gyerekek már alig tanulnak meg: régen minden kicsi tudta ezeket

Régen természetes volt, ma egyre ritkább: négy alapvető készség, amit a gyerekek közül sokan már nem sajátítanak el maguktól.
Anyuka írni tanítja a lányát és közben egymásra néznek

Régen tényleg minden jobb volt?

Gyerekként hosszabbak voltak a nyarak, rövidebbek a telek – legalábbis  a legtöbben így emlékeznek rá. És volt néhány dolog, amit akkoriban természetes volt, ma viszont egyre ritkább.

Az elmúlt harminc évben a gyereknevelés rengeteget változott. Sok területen többet tudunk a fejlődésről, az idegrendszerről, a tanulásról, ami jó hír. De közben akad néhány készség, ami lassan kikopik a mindennapokból.

Hosszasan egy helyben ülni

Régen a mocorgásért könnyen járt a szigor. A templomban, az iskolában, sőt gyakran otthon is elvárták a gyerekektől, hogy mozdulatlanul üljenek. Ma már tudjuk, hogy a rendszeres mozgás javítja a koncentrációt és támogatja az agyműködést.

A kölni Sportegyetem kutatói szerint a fizikai aktivitás minden életkorban serkenti az agyi funkciókat: javítja a vérkeringést, segíti a szinapszisok kialakulását, és endorfint szabadít fel, ami jobb hangulathoz vezet.

A jókedv pedig megkönnyíti a tanulást.

Ugyanakkor fontos, hogy a gyerekek megtanulják: bizonyos helyzetekben – például egy étteremben – szükség van nyugalomra. A kulcs az egyensúly.

Anyuka írni tanítja a lányát és közben egymásra néznek
Az elmúlt évtizedekben sok minden változott a gyereknevelés terén

Ezeket olvastad már?

Egyensúlyozás

Emlékszel, amikor farönkökön lépkedtél, vagy egy lábon ugráltál csempéről csempére? Ma egyre több négy-öt éves küzd koordinációs nehézségekkel. Sok gyerek számára kihívás az egy lábon állás vagy ugrálás. Különösen nagyvárosokban figyelhető meg az elmaradás.

Ennek oka többek között a kevesebb szabad mozgás, a ritkuló mászós, ugróköteles játékok, valamint a növekvő képernyőidő. Sok gyereket ráadásul autóval visznek iskolába a gyaloglás helyett.

A jó hír: ezek a készségek fejleszthetők, ráadásul játékosan.

Cipőfűző megkötése

Gyerekként sokszor küzdelmesnek tűnt, de szinte mindenki megtanulta. Ma a négy-öt évesek fele segítség nélkül még fel sem tudja venni a cipőjét, nemhogy megkötni. Olyannyira, hogy egyes iskolák inkább tiltják a fűzős cipőt, mert nincs kapacitás a folyamatos segítségnyújtásra.

Kézzel mosogatás

A háztartások több mint 70 százalékában ma már mosogatógép működik. A gyerekeknek gyakran csak be kell pakolniuk az edényeket, vagy még azt sem. Pedig az alapvető háztartási készségek elsajátítása önállóságot ad.

Fotó: archív