Egy belvárosi kocsmában találkozunk, ez az egyik törzshelye. Mint megtudom tőle, azért pont ez, mert éjjel-nappal nyitva van, és amikor az éjszaka közepén nem tud aludni, akkor leugrik ide bedobni egy italt. A vodkát nem szereti, most mégis azt rendel. „Inkább száraz vörösbort szoktam inni, mert az nem annyira káros. Az orvosok eltiltottak az alkoholtól, de ez a vodka most jólesik” – mondja Péter, miközben azt ecseteli, nem igényli, hogy a média foglalkozzon vele. „Sosem akartam sztár lenni, én inkább egy jól képzett iparosnak tartom magam, aki, miután elvégzi a színpadon a munkáját, hétköznapi életet él. Nem vagyok egy menő rocksztárfazon, a koncertek után hazamegyek, bekapcsolom a tévét, amerikai filmeket nézek, vagy zenét hallgatok” – árulja el Gallai Péter, aki olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Piramis és a Bikini.
„Révészben csalódtam”
„A Piramis mai napig koncertezik, de Révésszel soha többet nem akarok találkozni. Csalódtam benne emberileg. Nem egyszer, többször. Tény, hogy a munkáját tisztességesen elvégzi, de borzasztóan önző, csak magára figyel. Sosem felejtem el, annak idején hogyan hagyott cserben minket. Szófiában játszottunk, amikor a koncert után, angolul azt mondta a közönségnek, hogy ebben a formában utoljára volt látható a Piramis, mert ő kilép a csapatból. Hideg zuhanyként ért a távozása, mert ezt követően voltak még lekötött bulijaink. Gyorsan kellett találni egy beugró énekest, akivel meg lehetett csinálni a következő koncerteket. Én is énekeltem, de csak 3-4 számot, nem vagyok az a típus, aki elvisz a hátán egy bulit, tudom a korlátaimat. Később még kétszer, 1992-ben és 2006-ban összeállt a legendás ötfős csapat, de Révész a 12 évvel ezelőtti koncerten sem viselkedett korrekt módon az akkor már nagybeteg Som Lajossal. A szememben leírta magát” – árulja el Gallai, akinek Somról is megvan a véleménye. „Nagyon keményen élt, pia és még több pia. Sokáig két végén égette a gyertyát. Ha valaki hiányzik, az Somló Tamás és Bubik István. Mindkettőjüket kedveltem. Bubikkal egy színházi darabban dolgoztam együtt, ő volt a főszereplő, én szereztem a zenét. Amikor megtudtam, hogy egy szolnoki színházi előadás után autóbalesetben meghalt, nagyon megviselt. Csak 46 éves volt. Egyébként magamnak sem kívánok hosszú életet. Most 64 és fél éves vagyok, és 70 éves koromig gondoltam élni” – mondja teljes meggyőződéssel.
„Megjártam az elvonót”
Mint megtudom tőle, nem akar beteg öregemberként vegetálni és mások terhére lenni, ezért is gondolta, hogy hetven év elegendő a földi életből. Ennél a pontnál szóba kerül a betegsége. „Na, az nem úgy volt, ahogy megírták. Nem voltam én élet-halál között, csak hasnyálmirigy-gyulladást kaptam. Ez két éve történt. Kórházban voltam és elvonón, ami hat hétig tartott volna, de a második hét után hazajöttem. Unalmas volt nekem ott, és úgy éreztem, megbirkózom egyedül a piálással. Fél évig nem ittam, csak teáztam. Aztán szép lassan megint elkezdtem iszogatni…Mentségemre legyen mondva, nem vagyok agresszív, csöndesen iszogatok. Ki tudja, miért? Vannak kérdések, amire nem kapunk választ.” Gallainak van egy 27 éves fia, ezt onnan tudom, hogy az interjú alatt éppen hívja az apját. „Dávid nem lett zenész. Amikor gyerek volt, elvittük egy dobtanárhoz, aki kedvesen azt mondta, ez a fiú gyakoroljon még otthon, így abba is maradt ez a zenész vonal. Nem bánom, hogy a fiamból nem lett dobos, nem könnyű ez a meló. A sok utazás nekem már terhes. Igaz, az jóleső érzés, amikor négy-ötezer ember vár minket, Erdélyben nagyon nagy sikerünk volt. Visszatérve a fiamra, azt hiszem, most egy diszpécserközpontban dolgozik, de pontosan nem tudom. Már nem lakunk együtt, bérlünk egy lakást neki.”
Chicagóba visszamenne
Gallai azt meséli, élete legnagyobb melléfogása, hogy annak idején, nem maradt Amerikában. „Azt hiszem, 1982-ben jártam Chicagóban. Nagyon bejött a város és az ott élő emberek. Szerették volna, hogy kint maradjak, simán lett volna munkám egy ügynökségnél. Reklámdalokat kellett volna írnom. Apám akkor már nem élt, anyámat pedig nem akartam egyedül hagyni Magyarországon, ezért hazajöttem. Azóta sem jártam Chicagóban. Nincs pénzem, hogy ilyen messzire utazzak. Egyszerűen kifolyik a kezemből a pénz. Van egy belvárosi lakásom, de nincs vagyonom.” Gallai azt mondja, a Piramis mellett az RS9 színháznak ír zenei betéteket, és ezt a munkát is nagyon élvezi. „Ez egy pici színház, de nagyon szeretem kitalálni, hogy az adott színdarabhoz milyen zene illik. Amit még szívesen csinálnék, az egy látványos rockopera. Egyszer már írtam egyet a 90-es évek elején, az Operettszínházban ment, Kolumbusz címmel. Na, egy hasonló dologhoz még lenne kedvem” – mondja, amikor arról kérdezem, milyen céljai vannak a jövőben. Egyébként nem vágyik arra, hogy valami maradandót alkosson. „Sosem voltak nagyratörő álmaim. Elég, ha csak annyi marad rólam az emberek emlékezetében: Volt csak úgy, és szevasz!” – fejti ki meglehetősen egyedi álláspontját. Ezt a mondatát nehéz nevetés nélkül megállni, de látom rajta, hogy halálosan komolyan gondolja. Lehet, hogy Gallai
Péter nem egy menő rocksztár, de legalább őszinte.
Újra turnézik a Piramis
Több év után, március 3-án ismét budapesti nagykoncertet ad a megújult Piramis. Az eseményen megemlékeznek az egykori zenésztársukról, Som Lajosról, aki az egyik alapítója volt a zenekarnak. A MOM Sportcsarnokban megrendezésre kerülő koncerten több olyan dal is felcsendül, ami hozzá köthető. Többek között a Dal, Ha volna két életem, Másnap olyan hatalmas lett a világ. „Régóta készülünk erre a koncertre, mert egy országos turnésorozat első állomása lesz. Elhangoznak a legnagyobb slágerek, és ugyanolyan erővel és töretlen hittel fogjuk játszani ezeket a dalokat, mint amikor megszülettek. Az énekesünk Nyemcsók János, de én is éneklek majd három-négy számot” — árulja el a szintetizátorok mögött álló Gallai Péter.
