Katinak hívnak, így szólíts, kérlek! – kezdi a beszélgetést, mielőtt helyet foglal, ezzel hárítja el mosolyogva a művésznőzést. Mire megérkezik a kávénk, a tegeződést is felajánlja. Zavaromban kilögybölöm a sajátomat, amit aztán együtt törölgetünk le az asztalról. Ha úgy gondolják, hogy Kovács Kati az egyik legkedvesebb ember a világon, jól gondolják. Árad belőle a szeretet. Még meg sem kérdezem, máris válaszol. „Két évig dolgoztam orvosírnok-asszisztensként. Észrevettem, sokféleképpen lehet szólni a betegekhez, próbáltam mindig humánus lenni. Az emberek már a rendelőben jobban lesznek és hamarabb gyógyulnak, ha kapnak egy kis szeretetet, kedvességet. Ezzel a lehető legjobb előképzést kaptam a későbbi pályámhoz. A színpadról a dalaimmal próbáltam segíteni a közönséget, erőt, kapaszkodót adni a nehéz helyzetekhez. Úgy is fogalmazhatunk, a zenének a gyógyítás az egyik feladata.”
Folytatás a Meglepetés magazinban!
