Nagyon szeretek beszélgetni, kérdezni, őszintén kíváncsi vagyok a másik ember életére, történeteire. Például egy fodrászatban is annyi minden szóba kerül. Mi, anyák rendre kiöntjük egymásnak a szívünket, mondjuk, a gyereknevelésről. Többnyire hasonlóak a gondjaink, csak hol egyikünknek nehezebb, hol a másikunknak. Ezek a beszélgetések sokszor szembesítenek azzal, hogy nem csak nekem vannak problémáim, akadnak nehéz helyzeteim a gyereknevelésben. Most egy pillanatra elképzeltem, ahogy a gyerekeink ugyanígy megbeszélik egymással, hogy milyen „nevelési” nehézségeik akadnak a szüleikkel, mit kellene velük/velünk csinálni. Mert bizony a gyerekeink is nevelnek minket – ha hagyjuk, és olykor jó, ha hagyjuk –, nem csak mi őket.
De nem is erről akartam mesélni, hanem arról a remek kezdeményezésről, amit Anna, a fiatal fodrászlány osztott meg velem legutóbb. Egy pilisi településen él, nemrég ment férjhez. Tetszik, ahogy alakítgatja az életét, vállalkozást indítottak a párjával a napi munka mellett, már ülteti a fákat a telkükön, ahol majd építkezni fognak. Okosan, lelkesen tervez. De hogy mi ez a remek ötlet, amiről mesélt?
Ott a faluban egyszer csak rájöttek az emberek, hogy bizonyos dolgaikból „túltermelés” van. Tehát akinek például több diója termett, ad a szomszédasszonyának a karácsonyi kalácshoz. A szomszédasszony meg ad majd a saját maga készítette savanyú káposztájából. Aztán, ha egyik szomszédnak sok alma, gyümölcs lehullott a fáról, átadja egy másik szomszédnak, hogy ne menjen kárba, egyék meg inkább az állatok. Cserébe pedig a szomszéd bácsi ad a maga termelte borocskából. És ez így megy szépen körbe-körbe, semmi nem vész kárba, és emellett még az emberi kapcsolatok is szorosabbá válnak. Az én Annám is beszállt ebbe a „cserebere” körbe. Már így alakítja a kertjét, sőt elmesélte, lesznek tyúkjai is, és a felesleges tojást majd elcseréli valamelyik szomszéddal krumplira, dióra, kivel mire.
Megmelengette a szívem ennek a fiatal nőnek az okossága, az életrevalósága. És közben eszembe juttatta, de hiszen így volt ez régen, a mi kis falunkban is. Miért ne éleszthetné fel ezt a régi jó szokást, akinek módja van rá?
Szeretettel: Judit
