Sokszor elmeséltem már ezt a történetet, rendszerint jót mosolyog a hallgatóság. Így történt a minap is, de ahelyett, hogy jókedvre derült volna a kedves olvasó, utólagosan is neheztelő szavakkal illette Fischer tanár urat. De miről is szól ez a régi történet? Sok-sok évvel ezelőtt szegedi főiskolásként adódott a lehetőség, hogy az induló szegedi körzeti stúdióba bemondónak jelentkezzek. Magamtól nem jutott volna eszembe, de egy kedves tanárom láthatott bennem valamit, mert javasolta, jelentkezzek én is. Bevallom, eszembe sem jutott az a variáció, hogy „de jó, majd híres lehetek, hogy a nagymamám lát majd a tévében, és hogy találkozhatok majd a nagy kedvencekkel, Kudlik Julival meg Tamási Eszterrel”. Jó Bika jegyűként az ösztöndíj-kiegészítés villanyozott fel leginkább.
Végül négy lányt hoztak Budapestre egy meghallgatásra, és legnagyobb meglepetésemre, engem választottak. És ekkor hangzott el az a bizonyos mondat. A zsűri a procedúra végén is láthatatlan maradt, de kiüzent valaki – sokkal később derült ki, hogy Fischer tanár úrtól, a rettegett beszédtechnika tanártól hangzott el –, hogy „csúnya is, csúnyán is beszél, de ezzel a kislánnyal megpróbálkozom”. Később soha nem kérdeztem meg a tanár urat, ha így látta, akkor miért választott engem. De ma már mindegy is. Végtelenül sokat tanultam tőle, általa. Nemcsak beszédtechnikát, hanem sokkal többet. Például, hogyan ülök a kamera előtt, hogyan mosolyodom el – na, ezt nagyon nehezen tanultam meg –, hogyan és mikor nézek fel a papírból hírolvasás közben. De arra is megtanított, hogyan legyek igényes például az idegen nevek kiejtésében. Nagyon szigorú volt. Jól emlékszem, mindig hozta a kis kockás füzetkéjét, és onnan olvasta a fejünkre az elmúlt hetek „bűneit”. Most is hallom a hangját, ahogy rám reccsen: „maga október 15-én rosszul ejtette Göteborg-ot (ejtsd: jőteborj vagy ma már ez is elfogadott, gőteborg), ha nem volt biztos benne, hogy kell kiejteni, miért nem hívott fel, engem bármikor hívhat”.
Eltelt majdnem ötven év, és mind a mai napig végtelen hála van a szívemben Fischer tanár úr iránt. Sokat köszönhetek neki, hiszen abból a vidéki, zárkózott, izgulós kislányból a képernyőn nyitott, igényes beszédű, egyre magabiztosabb bemondóvá, majd műsorvezetővé váltam.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
