Sztár

Édesanyja Peller Mariann legnagyobb kritikusa: „Ha rossz döntést hozok, azt is tiszteletben tartja”

Megkérdeztük Peller Mariannt, mit tesz másként vagy ugyanúgy, mint édesanyja, amikor épp annyi idős volt, mint ő.

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban.

Lemondott az álmáról a családért

„Édesanyámnak nagy szenvedélye volt az éneklés, ám a családi nyomás hatására annak idején lemondott az álmáról, hogy a férjének és a kislányainak élhessen. A polgármesteri hivatalban dolgozott, de mellette járt énektanárhoz, aki könyörgött neki, hogy a két bevásárlótáskát cserélje végleg mikrofonra, mert nagy sztár lehetne. Ő azonban édesapánkat és bennünket választott. Hála az ő áldozatának, a nővéremnek és nekem csodálatos gyerekkorunk lehetett.”

Átsegíti lányát a csalódásokon

Naponta többször beszélnek telefonon, hétvégenként pedig a szülők házában találkoznak. Mariann elmondása szerint édesanyja a legnagyobb lelki támasza, korábban ő volt az, aki átsegítette a szerelmi csalódásokon. Szerencsére ma már nincs szükség erre, hiszen csakúgy, mint Anna, aki boldogan él Mariann édesapjával, úgy ő is megtalálta lelki társát. „Ami a férfiakat illeti, egyezik az ízlésünk. Ráadásul a párkapcsolatokról is hasonlóan gondolkodunk: legfontosabb, hogy a női és férfi szerepek a helyükön legyenek a szerelemben.”

Peller Mariann és Anna, valamint a szüleik az Életünk története című műsor felvételén

„Féltett a médiától”

Peller Anna miután felnevelte két lányát, szép lassan eljutott a színpadra mint énekesnő, nem feledve fiatalkori álmát. „A mamámat a közönség szeretete élteti. Ezzel együtt azt mondja, a művészi pálya nehéz hivatás. Nem könnyen tudta megemészteni, hogy a nővérem színésznő, én pedig műsorvezető lettem.”

„Múltbéli túlsúlyom a kényeztetés eredménye”

Anna világéletében karcsú volt, sokat nem kellett tennie azért, hogy megőrizze az alakját. Mariann könnyen felszedi a kilókat, ez nem csak genetika, a mama felelőssége is, aki kényeztette Mariannt. „Anyukámnak nehéz gyerekkora volt, a nagymamám egyedül nevelte őt és a 3 fiútestvérét, és sajnos nagyon korán meghalt. Amikor édesanyám szülő lett, hihetetlen mennyiségű szeretetet és törődést adott nekünk.”

A legnagyobb kritikus

Mariann édesanyja nem elfogult. Lánya bármikor kérhet tanácsot, biztos, hogy Anna az igazságot mondja. „Ha megkérdezem, hogy áll a ruha rajtam, az őszinte véleményét fogom hallani, és ugyanez a helyzet a rádiós- és televíziós munkáim, a szerelmi életem terén is. Anya nem köntörfalaz, ezt nagyon értékelem. Véleményt formál, de a választás joga az enyém. Ha rossz döntést hozok, azt is tiszteletben tartja.”

Nagyon hasonlítanak

A műsorvezető anyukájától örökölte a szemeit, az arcformáját, a magasságát, de a belső tulajdonságai is rá emlékeztetnek. „Mindketten szorgalmasak vagyunk, lelkesek, kitartóak és szenvedélyesek. Emellett nyitottak az emberek felé, és bennünk van a már-már gyermeki naivitás, hogy tántoríthatatlanul hiszünk a jóságban. Emiatt talán több csalódás ér bennünket a mindennapokban, mint kellene.”

Fotó: RTL