A gyertyaúsztatás a szentendrei nyári programok talán legszebbike, nem tudom megunni a látványt. Korán kimegyünk a Duna-partra, hogy jó helyünk legyen. Pontban fél 10-kor a messzeségben vízre teszik a mécseseket. Ilyenkor már sötét van, kikapcsolják a városi fényeket is, romantikus zene hallatszik a hangszórókból. Varázslatos a vízen úszó ezernyi gyertya, ahogy tovalebegnek a folyón. Szinte megáll az idő, nem gondolok semmire, jólesik ez a teljes feloldódás, kisimul a lelkem. Egyszer csak észreveszem, hogy alig telt el 10 perc, előkerülnek a mobilok. Már az is meglepő, hogy mindenáron le akarják fotózni a látványt, ami szinte lehetetlen, hiszen teljesen sötét van, és az apró fények nem elegendőek egy fotó elkészítéséhez. De nem csak a látvány rögzítése miatt veszik elő egyre többen a telefont. Nem. Hanem mert tíz perce „nem történik semmi”, már nem köti le őket a gyertyák lebegése, muszáj megnézniük, hogy az elmúlt néhány percben mi történt a világban, a családban…
Nemrég valakivel arról beszélgettünk, hogy egyre kevesebbet olvas. De ha olvas is, nehezen mélyül el, elkalandoznak a gondolatai, és észre sem veszi, bizony már nyúl a telefonért, nehogy lemaradjon valami „fontosról”. De azon is jót mosolyogtam, amikor egy néző – a leveléből kiderült, jóval fiatalabb, mint én – azt írta, szinte olyanok számára a YouTube-beszélgetéseim, mintha terápiában lenne része. Eszébe sem jut, hogy felgyorsítsa, mint ahogy egyébként máskor gyakran megteszi… Nos, ezt hozta magával az állandó online jelenlét. Úgy érezzük, látni kell, hol mi történik éppen, ki írt, arra feltétlenül azonnal válaszolni kell, a válaszadási kényszer rabjai lettünk. Türelmetlenek vagyunk, ha „csak úgy” nézni kellene egy órán keresztül a gyertyák úszását.
Képtelenek vagyunk egy órácskát elmélyülten olvasni, vagy éppen egy beszélgetést meghallgatni. Pedig a minőségi élethez meg kell tudnunk állni, de legalábbis lassítani időnként. Az első és talán legfontosabb teendőnk, amit mi magunk tudunk kontrollálni, az az, hogy kevesebbet legyünk fent a közösségi oldalakon. Helyette menjünk ki minél gyakrabban a természetbe, parkokba, találkozzunk a családtagjainkkal, barátainkkal, vagyis gyűjtsünk élményeket, így tegyük gazdagabbá a mindennapjainkat.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit további írásait ide kattintva tudja elolvasni.
