Sztár

Csukás Istvánnak nem született gyermeke, mégis azt vallotta: „Nekem van a legtöbb gyerekem”

Csukás István nevét hallva mindenkinek eszébe jut Süsü a sárkány, Pom-Pom meséi vagy a Keménykalap és krumpliorr, hogy csak néhányat említsünk a több mint száz művéből. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem csupán a kisebbekre gondolt, a felnőtteket is gyakran megajándékozta csodálatos költeményekkel.

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban.

Csukás Istvánnak 17 éves korában jelentek meg első versei, és alig volt 20 éves, amikor szerződést kapott egy verseskötetre.

„Ez akkor nagyon nagy szó volt, ugyanis talán csak Petőfinek adódott ekkora lehetősége. Bevallom, rettenetesen jót tett az önérzetemnek. Eddig majdnem egy tucat verseskötetem jelent meg, és mindegyiket különböző díjjal jutalmazták. Nem minden vers mögött van valós érzelem. Előfordul, hogy csakúgy eszembe jut valami, és leírom. De azért a legtöbbnek a feleségem a múzsája, Mária, akivel több mint negyven éve vagyunk házasok, és szerintem ez már így is marad. Ő iparművész textilesként dolgozik, és csuda jó, hogy eltérő a foglalkozásunk, mert így érdeklődéssel figyeljük a másik tevékenységét.”

»Nem hordom fenn az orrom«

„A feleségem egyáltalán nem szeret szerepelni, ő civil ember, és az is szeretne maradni. Megértem, szerintem az íróknak sem kellene az arcukat mutogatni, hogy aztán azon nevessenek az emberek, hogy jé, az XY-nak milyen vicces feje van. Inkább a műveiket olvassák. Amikor éppen nem írok, akkor pontosan úgy élek, mint mások. Nem hordom fenn az orrom, szeretek emberekkel beszélgetni. Sok olyan művészt ismerek, akik a napnál lejjebb nem is néznek, mert úgy gondolják, hogy többet érnek a hétköznapi foglalkozású embereknél. Megfigyeltem, hogy ez főként a kevésbé tehetséges alkotókra jellemző.”

»A légy sem zümmöghet«

„Az írás nagyon magányos foglalkozás. Amikor leülök az írógépemhez, akkor végtelen csendre és nyugalomra van szükségem. Olyankor senki nem szólhat hozzám, a telefont kiviszem a szobából, de még a légy sem zümmöghet. A legjobb ötletek is akkor születnek, amikor egyedül járom az utcákat. Egy-egy arcról, cicáról vagy házról azonnal eszembe jut egy vicces sztori, amit aztán otthon papírra vetek. De a munkaidőn kívül szívesen vagyok együtt a barátaimmal. Gyakran kártyázunk, nem is a játék miatt, inkább az csak egy indok, hogy összejöjjön a társaság. Ezen kívül imádok a feleségemmel piacra járni, kitalálni, összeválogatni a főznivalót.”

Színházat neveztek el róla

Csukás István munkásságát már számtalan díjjal jutalmazták, legutóbb életművéért Magyar Ifjúsági Díjat kapott. Ő volt 2012-ben az egyetlen élő író, akiről nem csupán színházat neveztek el, de Teskándon egy iskolát is.

„Nagyon örülök a díjnak, mert ez azt jelenti, hogy amit csinálok, az jó. Talán azért, mert.egy napon születtem a nagy meseíróval, Andersennel. Az a sorsom, hogy a fiatalságnak adjak élményeket, történeteket, és hogy megszerettessem velük az olvasást. Mégis a legnagyobb elismerés, amikor a gyerekeknek felolvasom a meséimet, és látom a kis arcocskájukon, hogy élvezik, tetszik nekik. Ezekért a pillanatokért érdemes írni. Sajnos saját gyerekem nem született, így unokáim sincsenek, de olyan sok szeretetet kapok kicsiktől, nagyobbaktól, hogy gyakran úgy érzem, nekem van a legtöbb gyerekem az egész világon. Amikor elkészülök egy történettel, akkor először a keresztgyerekeimnek mutatom meg. Ha végig tudják hallgatni szuszogás nélkül, akkor tudom, hogy jól sikerült.”

»Én vagyok Gombóc Artúr«

Gyakran létező személyekről mintázza meséi főhőseit Csukás István. Bagaméri például létezett, Kisújszálláson, ahol az író született, tényleg egy fagylaltárus volt. Gombóc Artúr pedig nem más, mint az író maga.

„Imádom az édességet, a csokoládé rabja vagyok. Éppúgy, mint a kissé túlsúlyos, állandóan fogyókúrázó madár, Gombóc Artúr. A Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél-figurát pedig azért találtam ki, mert bosszantott, hogy az állandó illusztrátorom, Sajdik Ferenc mindent gyorsabban le tudott rajzolni, mint ahogy én elmagyaráztam volna, hogy mire is gondolok. Na, gondoltam, akkor ezt rajzold le, ha tudod! És persze pillanatok alatt ott volt a papíron a tökéletes rajz.”

Fotó: archív