A feng shuit évszázadok óta használják az emberek otthonaik (és egyebek) rendszerezésére. Ez a kínai térberendezési elmélet már többször bizonyított.
# párkapcsolat
A párunk egyik napról a másikra túl kedves, túl figyelmes, vagy éppen feltűnően elfoglalt lesz. A bűntudat ritkán jelenik meg nyíltan, inkább túlzott igyekezet, hirtelen...
A párkapcsolatok alapja a bizalom és az őszinteség, ám nem csupán az érzelmi hűség lehet benne kihívás. Az anyagiakkal kapcsolatos titkolózás, hazudozás, vagy akár a közös...
Mihályfi Luca úgy tűnik, élete legboldogabb időszakát éli. A fiatal énekesnő nemcsak szakmailag halad magabiztosan előre, de az igaz szerelem is rátalált táncospárja, Hegyes...
Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre. És a legújabb pszichológiai tanulmányok szerint ez szó szerint igaz. A pupilláink nagy szerepet játszanak!
Minden viszonyban – akár párkapcsolati, akár baráti vagy munkahelyi – természetes, hogy vannak időnként nézeteltérések. Az viszont nem mindegy, ezeket miként kezeljük, hogyan...
Az egykori világbajnok ökölvívó életének központi eleme a harc. Miló Viki annak idején a ringben rendszeresen két vállra fektette az ellenfeleit. A szorítón kívül pedig a...
Nem ritka, hogy több év, évtized házasságban, párkapcsolatban töltött év után marad valaki egyedül. Ilyenkor nehéz az újrakezdés, azt sem tudjuk, merre induljunk el. Sokan...
Nem csak az egyedül élők és a társ nélküliek alszanak egyedül esténként, ugyanis a felmérések szerint egyre több pár dönt úgy, hogy külön ágyban, illetve hálószobában piheni...
Hiába van feleségük, gyerekük, felelős állásuk, ezek a férfiak legszívesebben a haverkaikkal múlatják az időt. Rendszeresen kimaradnak esténként, másnap úgy kell őket...