A mi kis falunk Joli nénije és Ötvös Csöpit megformáló színész tíz évig éltek együtt. Remek páros voltak, a közönség is imádta őket együtt. De miért lett vége?
# pindroch csaba
Megkérdeztük Csabát, mit tesz másként vagy ugyanúgy, mint édesapja, Károly, amikor annyi idős volt, mint ő!
A színészházaspár több, mint két évtizede alkot egy párt és bár harmonikus a kapcsolatuk, azért náluk is vannak viták.
A színészházaspár huszonnégy éve él harmóniában, négy gyermeküket, melyek közül a legkisebb másfél éves, nagy egyetértésben nevelik. A legfőbb értéknek az együtt töltött időt...
Hiába, a színpadi csók nem mindig „csak” színpadi.
Az egykori profi ökölvívó szerint nem szégyen szakember segítségét kérni, ha valaki lelki problémákkal küzd.
Dobó Kata azt meséli, számára az a fontos, hogy olyan párja legyen, aki mellett szabad lehet. Ha ő dönthet arról, hogyan osztja be a napját, és nem gyötri megfelelési...
Pindroch Csabának a színház és három gyerek mellett örök elmaradása volt az alvással, de mire a karantén véget ért, kipihente magát. Bár a Kontroll és a Valami Amerika...