Csaknem mindig a férjével, Korda Györggyel együtt látható, pedig Klárika önmagában is érdekes és színes egyéniség. A színpadon díva, otthon viszont ötcsillagos háziasszony.
# szerelem
Egyszer megjavulok én… – ezekre az egykori nők kedvence rosszfiúkra tökéletesen illik Jimmy híres slágerének refrénje. Talán már maguk sem emlékeznek, valaha milyen zűrös...
Zsófi édesapja, Szabó Gyula igen bölcs ember volt. Már előre megtanította lányának, hogyan válasszon párt magának. Úgy tűnik, a műsorvezető megfogadta a tanácsát.
Ha valaki fontos szerepet töltött be az életünkben, akkor természetes, hogy szeretnénk a közelében maradni. De vajon a szakítás után szerethetjük egymást barátként?
Október 31-én került a mozikba az Agatha Christie stílusát idéző magyar krimivígjáték, a Ma este gyilkolunk, melyben olyan legendás művészek játszanak, mint Kern András...
Akár van párunk, akár nem, sosem árt egy kis szerelmi varázslat – tesztünkből kiderül, melyik mágikus segítséget válasszuk.
Amikor Erin elveszítette a testvérét, vigasztalhatatlan volt. Az élet azonban drámai módon kárpótolta; testvére szívét egy fiatal férfi kapta meg, aki beleszeretett a lányba.
Mióta a nők körében sikeresek az erotikus regények, a férfiak is bátrabban benyújtanak extrém igényeket otthon. De hol a határ?
Mindenki szeretné lenyűgözni a partnerét egy találkán. Ez az egyszerű menü segít abban, hogy minden szempontból a legjobb formánkat tudjuk hozni!
Az élete nem is lehetne teljesebb: imádja a munkáját, vőlegényével, Hajmásy Péterrel boldogok, fiai nagyon jó testvérek, és nemrégiben beköltöztek a közösen megálmodott...