A legtöbb ember szereti az állatokat, az azonban, ahogy Flaskay Dániel állatmentő szereti, vagyis inkább „érzi” őket, egészen egyedi. Ha meghallja azt a szót, hogy „állat”, mintha bekapcsolnának rajta egy gombot: csak mondja és mondja, hiszen annyi élmény és főleg tudás van a fejében, hogy joggal fél, nem lesz ideje mindent elmondani, mielőtt afrikai szobájában ismét elmenne az áram, ahogy ez az interjúnk alatt többször is megtörténik.
Húsvéti pénzből anakonda
„Hamar eldőlt, hogy jobban érdekelnek az állatok, mint az emberek, hozzájuk a mai napig nincs türelmem. 8-10 évesen nyaraláskor a lipóti patakban összefogdostam a siklókat és a békákat, amiket aztán hazavittem. A szüleim megszokták, de mondhatnám úgy is, hogy nem volt más választásuk” – mondja nevetve Dani, aki később rájött, nemcsak begyűjteni lehet az állatokat a természetből, hanem vásárolni is.
„12 éves voltam, amikor húsvétkor, a locsolkodásból összegyűjtöttem egy kis pénzt. Egy hüllőkkel foglalkozó magazin utolsó oldalán megláttam egy hirdetést, ahol zöld anakondát árultak. Ez az egyik legveszélyesebb kígyó, a fojtásával öl. A szüleimnek azt mondtam, hogy megyek a patakhoz siklókat fogni, jól kitaláltam mindent, a sarkon pedig találkoztam az eladóval, aki egy ágyneműhuzatban adta át a kígyót. Ki sem nyitottam, otthon aztán láttam, hogy egy hatalmas, 2,5 méteres állat volt benne. Hamar kiderült a szüleimnek is, hogy ez bizony nem sikló, hiába bizonygattam” – magyarázza nevetve.
Mivel a szülei tudták, hogy ellenkezéssel csak szítják a tüzet Daniban, engedték, hogy megtartsa a veszélyes hüllőt, ám az idővel olyan méretűre nőtt, hogy féltették a fiukat tőle. „Apámmal bevittük egy állatkereskedésbe, ahol becseréltük egy bébipitonra. Az sem veszélytelenebb fajta, de lényegesen kisebb volt.”
Oroszlánokkal suttogó
Dani ekkor még herpetológusnak, vagyis kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó szakembernek készült. Hogy minél többet megtudjon ezekről a sokakból undort kiváltó állatokról, 17 évesen szülővárosából, Gyálról Amerika felé vette az irányt.
„Ez az alsó korhatára annak, hogy egyedül lehessen Amerikába utazni. Fél évet terveztem maradni, hogy nyelvet tanuljak, aztán hét év lett belőle, közben éltem New Yorkban és Floridában is. A bronxi állatkertben dolgoztam, mellette a spórolt pénzből kígyókat vettem, szaporítottam és eladtam őket. Volt, hogy egyszerre 127 kiskígyóm is volt” – sorolja büszkén.
Az állatkertben nemcsak hüllőkkel foglalkozott, ahogy másoknak, neki is ki kellett vennie a részét a többi állat gondozásából is. Itt ragadt rá a Hungarian Mowgli, vagyis a Magyar Maugli név is. „Itt derült ki, hogy van egyfajta képességem: hamar és nagyon közel tudok kerülni az állatokhoz. Élt Bronxban egy vad hím oroszlán, aki a kerítést csapkodta, ha embert látott közeledni. Egyszer leültem a kifutója elé, beszéltem hozzá, majd a többiek csak azt vették észre, hogy a kerítéshez dörgölőzik mellettem. A főnököm mondta, hogy »Dani, te vagy a magyar Maugli.« Nem tanultam soha az efféle viselkedést, ösztönös, velem született dolog lehet” – magyarázza az állatgondozó, aki ennek a különleges tulajdonságnak köszönheti azt is, hogy az állatok számára stresszmentesen tud dolgozni az állatkerti vadakkal, ami igen fontos, amikor vért kell venni, vagy el kell látni egy jószág sebét.
„A vadállatokba kódolva van, hogy nem mutathatják a sérüléseiket, mert ha gyengének látszanak, nekik támadhatnak. Én képes vagyok elérni, hogy egy nagymacska megmutassa nekem a sebét, ami óriási dolog.”
Reggelente együtt úszik a vidrákkal
Az Amerikában töltött ötödik évben aztán mardosó honvágy kezdett úrrá lenni Danin. Kivárt, de csak nem múlt el, így a hetedik évben eladta az összes kígyót és hazaköltözött. „Nagyon hiányoztak az állatok. A felsőlajosi állatkertben helyezkedtem el, ahol a kis tigrisek, oroszlánok nevelése volt a feladatom, nagyon megszerettem őket. Majd megkeresett a debreceni állatkert, ahol zsiráfbébit is neveltünk, hatalmas élmény volt. Onnan küldtek egy állatorvosi tréningre Athénba, ahol a stresszmentes állatgondozás volt a téma. Ajánlottak egy állást és elfogadtam. Három évet dolgoztam Görögországban.”
Dani itt látott meg egy zanzibári álláshirdetést, amit megpályázott és egy hónapja el is nyert. „Ez egy vadrezervátum és mentőközpont. Jelenleg két kisoroszlán van a gondozásomban, akiket az afrikai határon akartak átcsempészni. Ezeket a kézzel nevelt állatokat soha nem lehet visszatelepíteni a vadonba, hiszen tőlünk kapják az ételt. Képesek szeretni és hálásak a gondoskodásért. A reggeli rutinom része most, hogy a vidrákkal úszom, igenis lehet köztük is érezni a kötődést. Aztán megetetem a kisoroszlánokat, majd megyek és megsimogatom a gepárdot, aki közben nyalogatja a lábam. Tisztogat, ő így fejezi ki a háláját a törődésért.”
Halálközeli élmények
Ám egy vadmentőnek természetesen nem csak mesébe illő pillanatok jutnak a munkája során. Dani teste tele van maradandó karmolásnyomokkal, és volt már halálközeli élménye is. „Bementem egy hím tigrishez, kapucnis pulóver volt rajtam. 197 centi vagyok és 110 kiló, de ha egy 280-300 kilós tigris rám ugrik, nekem sincs semmi esélyem. A kapucnimnál fogva behúzott a szállására, mint egy koncot, akkor lepergett előttem az életem, de kiderült, hogy csak játszani akart velem.”
Ám Dani azt mondja, hogy a fizikai sérüléseknél is jobban fájnak a lelkiek. „Akivel csak beszélek, azt mondja, hogy nekem milyen jó, hogy állatokkal dolgozhatok. Ez valóban így van, de minden helyről könnyekkel jövök el, hiszen mindig akad olyan állat, aki közelebb kerül hozzám. Egyszer, amikor nyaralni voltam, egy csimpánz épp közben pusztult el. Úgy éreztem, mintha egy közeli rokonomat vesztettem volna el.”
Mégsem az efféle lelki megpróbáltatás az, ami miatt Dani abbahagyná valaha ezt a szép és nemes szakmát, hanem épp az emberek. „A legnehezebb része a munkámnak az, hogy emberekkel is kell dolgoznom. Volt olyan munkahelyem, ahol azért mondtam fel, mert a főnöknek jachtja volt, de az állatoknak nem volt mit enniük… Hadilábon állok az emberiséggel, próbálom nem megbélyegezni őket, és meglátni bennük a jót, de ez nem mindig könnyű. Inkább állatvédelemre tanítok” – magyarázza Dani.
Nem könnyű vele a magánéletben
Dani nem különösebben kedveli az embereket, de társra, mint mindenki, ő is vágyik. „Volt barátnőm, aki szerette volna, hogy hagyjam abba. Nem tartott sokáig a kapcsolat, mert nekem ezt muszáj csinálnom. Tudom, hogy nem könnyű velem, az enyém nem egy 8-17 óráig tartó állás, hiszen ha kell, 24 órában bent kell lennem, hogy etessek egy kisoroszlánt. Az én életemben mindig az állatok lesznek az elsők, és csak utána következnek az én igényeim, benne egy társ. Van most egy magyar barátnőm, Athénban ismerkedtünk meg, hamarosan utánam költözik Zanzibárra. Úgy fest, ő ért engem.”
