Amikor óvodás-, kisiskoláskorban a gyerek elkezd sportolni, az elsődleges cél, hogy megismerje a különböző mozgásformákat. Aztán, ha valamelyik megtetszik neki, és menet közben kiderül, hogy van is hozzá tehetsége, akkor jön a következő kérdés: mennyi energiát, időt, pénzt fektessünk a sportba?
Büszkeség és családi áldozatok
„Benedek óvodáskorában focizott, aikidózott, majd hatévesen úszni kezdett. Már az első perctől kezdve lehetett látni, a víz az ő közege – kezdi a történetét Réka. – Az edzők hamar felfigyeltek a tehetségére, és felvetették nekünk az egyesületi igazolás lehetőségét. Büszke voltam, hogy a kicsi fiam milyen ügyes, de közben aggódtam is, tényleg jót teszek a gyereknek? Bírni fogja a stresszt? És össze tudom egyeztetni az iskolát, a sportot, és közben megadni neki az önfeledt gyerekkort? Hogy jól döntöttünk-e, évek múlva fog kiderülni. Most csak bízni tudok abban, hogy a gyerek érzi, mi a jó neki, és szól, ha már nem szeretne versenyszerűen úszni. A hétköznapok monotonok lettek: edzés, iskola, edzés, tanulás. Jó néhány hétvégét pedig versenyeken töltünk, ahová visszük magunkkal Benedek húgát is. Mindenkitől sok áldozatot kíván ez az életforma, elsősorban nyilván a gyerektől, de a család többi tagjától is, beleértve a tesót, akire próbálunk ugyanannyi figyelmet szentelni. Nem mondom, hogy mindig könnyű, de amíg Benedek ennyire élvezi, amit csinál, ragaszkodik a csapattársakhoz, és még a hajnali kelés sem szegi a kedvét, addig mi is tesszük a dolgunkat” – meséli az anyuka.
Hagyjuk, hogy ráérezzen!
„Nem mindenki nyer a genetikai lottón, mint az olimpikonok, arra azonban mindenki képes, hogy világos célokat tűzzön maga elé, és keményen dolgozzon azok elérésért” – vallotta Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, kutató. Vajon egy gyerek képes kitűzni ezeket a célokat maga elé, vagy ezt inkább a szülők teszik meg helyette? Bánfai Károly sportpszichológus szerint mindkettő előfordulhat.
„Az első, amit a legfontosabbnak tartok, hogy ne akarjunk élsportolót nevelni a gyerekből, hanem hagyjuk, hogy az legyen, ha akar – szögezi le a szakember. Ha az adott sportra ráérez, és egyfajta szenvedéllyé válik nála, akkor jó úton járunk. A szülő feladata éppen ezért az, hogy a gyereket minél többfajta sportággal megismertesse – csapatjátékkal, ütősporttal stb. –, hogy megszeresse a mozgást, és el tudja dönteni, mi az, amiben örömét leli.”
Vonjuk be a döntésbe!
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy ilyen döntés előtt a gyerek igényeit kell szem előtt tartani, és az életkorának megfelelően be kell avatni a részletekbe. Mint ahogy azt is le kell szögezni: nem szabad, hogy a szülő a saját álmait akarja megvalósítani, és ezért erőltesse, hogy profi sportoló legyen a fiából, lányából.
„A döntéshez minden információt meg kell adni a gyereknek. El kell magyarázni neki, hogy milyen változásokkal jár az élsport. Hogy kevesebb szabadideje lesz, nem lóghat suli után a barátokkal, a sporttevékenység pedig egyre több kötelességgel fog járni. Meg kell értetnünk vele azt is, hogy az iskola, a tanulás fontos. Minél idősebb ugyanis a gyerek, annál nagyobb a terhelés az edzésen, és azzal egy időben annál nehezebb lesz az iskola is, annál több a követelmény. De muszáj tudatosítanunk benne, hogy a tanulás fontos, hiszen a sportolói karrierje 30 éves kora körül véget ér, és akkor is kell kezdenie valamit az életével” – mondja a szakértő.
Szorongó gyereknek küzdősport
Persze sok minden befolyásolja a választást. Egyrészt a szülő hozzáállása: mindenki ismer olyan apukát, aki szerint mindegy, hogy mit sportol a gyerek, csak focizzon. És persze a lehetőség sem mindegy: milyen edzések vannak a környéken, melyiknek megfelelő az időpontja, mit tudunk megfizetni, hová jár már ismerős.
„Ha az ideális esetet vesszük alapul, akkor a szülő ismeri a gyerekét, odafigyel rá, és nyomon követi a lelki fejlődését, így tud neki segíteni. A szorongó gyereknek például jó választás lehet a küzdősport, a beilleszkedési nehézségekkel küzdőnek pedig egy csapatjáték, még akkor is, ha anyuka arról álmodozik, hogy az ő szeme fénye lesz Roger Federer utódja” – magyarázza a sportpszichológus.
Támogató, nem edző
„Amikor eldől, hogy versenyezni fog a gyerek, akkor a szülőnek azt tanácsolom, mindig, mindenben támogassa a gyermekét – javasolja Bánfai Károly. – Erre akkor is szüksége van, amikor éppen nem sikerül valami: rossz jegyet kap az iskolában, vagy nem megy a játék, romlik a teljesítménye. A lényeg, hogy tudja, olyannak szeretjük, amilyen. Ne támasszunk elvárást vele szemben, azt megteszi majd az edzője. Biztassuk, legyünk büszkék rá, és vigasztaljuk meg, amikor veszít!”
Teszt: felkészült a család?
Mielőtt döntést hozunk, gondoljuk át az alábbi kérdésekre a választ.
- A gyerek akar versenyszerűen sportolni, vagy mi javasoljuk neki?
- Utánajártunk, mennyi anyagi kiadást jelent az adott sport, és tudjuk is vállalni? (Felszerelés, sporteszközök, utazások a versenyekre stb.)
- Tisztában vagyunk azzal, mennyi lemondással jár éveken át ez az életforma, és tudjuk azt teljesíteni?
- Tudjuk elvárások nélkül támogatni a gyereket, összedolgozni az edzővel?
- Képesek leszünk kezelni a növekvő stresszt és a szorongást is?
Szöveg: Kovács Vera
Kiemelt kép: AdobeStock
