Egyike a leghitelesebb televíziós személyiségeknek, akitől nagyon sokat tanultunk. Az Álljunk meg egy szóra! című nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából nívódíjat is kapott. Mint írja, a mai napig jó szívvel emlékszik vissza a közkedvelt epizódokra.
„A műsort Vágó István gondolta ki. Én csak a tévéműsoraiból ismertem őt, de szívesen vállaltam a közös szereplést. A műsor címe az én ötletem. 1987-től bő egy évtizeden át koptattuk a járdákat a műsor kedvéért és a nézők tetszésére. 1997 őszén azért maradt abba, mert Vágó egy másik csatornához szerződött, ám kiderült, hogy oda nem vihette át az m1-es csatorna műsorát. Ezt mindketten sajnáltuk, mert kitűnően együtt tudtunk működni. Annak megszűnte óta azonban a kapcsolatunk lassan abbamaradt, mert alapjában véve a műsor tartott össze bennünket.”
A főzéssel nem bajlódik
A nyelvművelés kiemelkedő alakja a mai napig korát meghazudtolóan energikus. „Pacsirta vagyok, hajnali öt körül ébredek, szinte mindig valamilyen álomból. Belebújok a tornaruhámba, s félig nyitott ablak mellett elvégzem a reggeli gyakorlataimat. Az első néhány többnyire roppant nehezen megy: még a tornaszőnyegre való lefekvés is kemény munka, de aztán lassan bejáratódnak az izmaim. A bő félórás testedzésnek a végén határozottan jól érzem magam, s ez a jó közérzet kihat az egész napomra. Sajnos ez fordítva is igaz. Ha valamilyen okból reggel egyáltalán nincs módom a tagjaim megmozgatására, azt az egész napom megsínyli. A tornának nevezett szertartás után komótosan öltözködöm, tisztálkodom, reggelizem: mindennek megadom a módját. Közben rádiózom, leginkább a friss hírek érdekelnek, a sporthíreket is beleértve. Eközben pedig végiggondolom, mik a tennivalóim aznap, s miket szeretnék még elintézni. Többnyire az önellátáshoz szükséges dolgok elintézésével kezdem: beágyazás, a növényeim gondozása, olykor bevásárlás. A délelőttöm rendszerint nyelvészeti folyóiratok, szakkönyvek olvasásával telik. Szépirodalmi műveket csak ebéd vagy vacsora utáni pihenésül olvasok egy karosszékben ülve. A legutóbbi két hónapban Nyáry Krisztián Festői szerelmek és Szabó Magda Az ajtó című művét olvastam el. Bár a korom már megengedné, nappal az ágyamra fekve nem szoktam pihenni. Délután a hobbimmal foglalkozom, például játszom egy-két partit a sakkautomatámmal, nyelvi rejtvényeket készítek, vagy valamelyik barátom, rokonom, ismerősöm látogat meg, mindig előre megbeszélt módon és időben. Amelyik nap nincs ilyen társas programom, azon délutánonként cikket írok, illetve egy tervezett könyvem valamelyik fejezetét kezdem el vagy folytatom.”
Mint megtudjuk tőle, a főzéssel nem bajlódik. „Főzni csak igen kevéssé tudok, de ez soha nem is vonzott, s mikor feleségemet, Juditkámat elveszítettem, akkor sem tudtam a magam szakácsa lenni. Több mindent kipróbáltam, kisebb vagy nagyobb sikerrel, de most már évek óta egy kitűnő cég szállítja hozzám házhoz az ételeket.”
Többnyire a szeretett otthonában tölti az idejét, s erre is ad magyarázatot. „Pár évvel ezelőttig, ha nem is naponta, de gyakran sétálgattam a kis belvárosi utcákon meg a Károlyi-kertben, de azóta különféle ízületi kopásaim annyira felerősödtek, hogy csak a legszükségesebb és legrövidebb utakat teszem meg gyalog. De nem szeretnék panaszkodni, hiszen pusztán annak, hogy a végzetes betegségek mindeddig elkerültek, örülnöm kell, mint szarka a csillogó gyűrűnek.”
12 unoka, 3 dédunoka
A tanár úrnak három lánya és egy fia született. A gyerekei nem folytatják a népművelői hivatást. „Egyik lányom sem, kivéve fiamat, Zsombort, aki orvos lett ugyan, de nem a betegek gyógyításának, hanem az orvosi nyelv vizsgálatának, művelésének akarta szentelni az életét. Egyetemi hallgató korában is jelentek meg tanulmányai az orvosi nyelvről. Sajnos egy súlyos betegség megtámadta őt, s 42 éves korában elhunyt. A lányaim mind diplomások, egyúttal mind családban él. Andrea Németországban végzett hajótervező mérnökként, Gabriella négy dunántúli település háziorvosa, míg Klaudia közgazdász és könyvvizsgáló lett. A gyermekeim révén tizenkét unokával büszkélkedhetek, s immár három dédunokám is van! Mivel eddig egyetlen fiú dédunokám született, a kis Korbinián, a Meglepetés olvasóinak őt mutatom be. A képen rajta kívül az egyik unokám, Gábriel látható.”
Nehezen viseli a szerettei elvesztését
Grétsy László egyedül él, de nem magányosan. „Most is ott lakom, ahol a gyermekeim felnőttek, majd kirepültek. Kétségtelen, hogy nagy a lakás, de nem is lehetne kisebb, hiszen a könyveim épphogy csak elférnek benne. Az egyedüllét nagyon kellemes számomra. Persze a rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel tartom a kapcsolatot. A szentestét Klaudia lányomék cinkotai lakásában töltöttem, s Andrea lányom családjának egy része is ott volt.”
Irigylésre méltó, ahogy 90 évesen is megtalálja az életben a szépet. „Én már gyerekkoromtól szerettem az életet, nekem minden nap gyönyörűség, ezért még az időskori bajokat is elviselem benne. Azt azonban, hogy egykori kedves kollégáim, legjobb barátaim, családtagjaim közül egyre többen elhalnak, iszonyú nehéz elviselnem. Idén két szerettemet, a sógornőmet és az unokanővéremet veszítettem el.”
A jövő esztendőre legfőképp jó egészséget kívánna magának. „Az életet szépkorúként is nagyon szeretem. Cselekvési, tenni akaró kedvem ma is van, de a lábaim egyre lassabban hordanak. Azt mondják, azt üzenik: Gazdi, mi már inkább megpihennénk. Eredj, de csak ha tudsz!”
Nyelvi fejtörőket készít még ma is
Három évtizeden át felelős szerkesztője volt az Édes Anyanyelvünk című folyóiratnak, de erről a tisztségről tavaly év végén lemondott, mert úgy ítélte meg, a 90. év után már nem illik ilyen felelősségteljes posztot betölteni.
„Az Anyanyelvápolók Szövetsége ezt tudomásul vette, de azóta a lapban a szerkesztőbizottság felsorolása így kezdődik: „tiszteletbeli főszerkesztő: Grétsy László. Én pedig azóta is minden számba írok cikket, és készítek nyelvi fejtörőket” – árulja el.
Fotó: Pintér Márta, MTI, privát
