Címlapsztori

Nehezen ment az elköteleződés, de Nikiért 56 évesen is vállalta az apaságot Klausmann Viktor: exkluzív fotók a kis Árminról

A Szerencsekerék egykori műsorvezetője bátor embernek tartja magát, hogy 56 évesen vállalkozott kisbabára. De bátraké a szerencse, így született meg a harmadik gyermeke, Ármin.

Viktor és Niki kilenc évvel ezelőtt, a gyöngyösi Dió Rádióban ismerkedett meg egymással. Kollégák voltak, közösen vezettek egy beszélgetős műsort 2014 februárjától. A kapcsolatuk lassan mélyült el. A pár az évek során egymáshoz csiszolódott, és két évvel ezelőtt fordult meg először a fejükben, hogy közös gyerekük legyen.

„Nekem már vannak gyerekeim a két korábbi kapcsolatomból, a 16 éves Dominik és a 13 éves Tamara. De a találkozásunkig Niki nem élhette át az anyaság csodáját. Nem akartam ettől az élménytől megfosztani, ezért is vállaltam újból az apaságot” – mondja Viktor.

Mincinek becézi a kislegényt

A műsorvezető jelen volt a szülőszobában: fogta Niki kezét, és ő vágta el a köldökzsinórt.

„Az első gyerekem születéséről sajnos lemaradtam, a lányomén már ott voltam, szép emlékként őrzöm. A párom kifejezetten igényelte, hogy Ármin születésénél támogatóan mellette legyek, és én is örömmel mentem be a szülőszobába. Nagy volt a boldogságom, amikor először a kezemben tartottam a kisfiunkat.”

Az Ármin név hadi férfit jelent. Nehezen jutottak egyezségre az újszülött keresztnevét illetően. „Két és fél hónapig szinte minden este vagy tízszer átolvastuk a Magyar utónévkönyvet. Az Ármin név Niki ötlete volt, és mindketten azonnal éreztük, hogy ez lesz az igazi. De én csak Mininek, Mincinek becézem a kislegényt” – árulja el az édesapa.

A mai napig jóban van Tamással

A Szerencsekerék másik műsorvezetőjéhez, Gajdos Tamáshoz 30 éves barátság fűzi. „Tamással rendszeresen találkozom. Hamarosan együtt megyünk síelni, de nyaranként is gyakran összefutunk. A domonyvölgyi tóban szokott úszni, én pedig ott dolgozom a strandszezonban.”

Rutinosan pelenkázik

Viktor elsősorban üzletem­berként tevékenykedik. Saját reklámügynöksége és több vállalkozása van. A Klaus­mann család Gyöngyösön él.

„Bő tíz éve költöztem a Mát­ra környékére, hogy a válásom után közel maradjak a lányomhoz, Tamarához. Sokkal jobban szeretem a vidéki életet, mint a fővárosit. Van egy házam Pálosvörösmarton, de a kisfiunk születése óta Nikivel együtt lakunk Gyöngyösön. Árminnak itt van külön babaszobája, a saját kiságyában alszik. Nyáron pedig átköltözünk Domonyvölgybe, hiszen évek óta a helyi strandot vezetem.”

Viktor rutinos kispapának számít, és nagy segítség otthon. „Fontos, hogy Nikinek jusson ideje saját magára. Hetekre előre beírtam a naptáramba, hogy mikor megy kozmetikushoz és körmöshöz. Nem jelent gondot kettesben maradni a három hónapos kisfiammal, könnyedén elvégzem a feladatokat. Pelenkázás, fürdetés, minden megy. De az etetés Niki privilégiuma” – teszi hozzá őszintén.

már nem élnek a szülei

„Édesapám régebben elhunyt, anyukám 2021-ben. Sajnos azt már nem élte meg, hogy Nikivel közösen is szülőkké váltunk. A párom ez év elején lett várandós, így már nem volt rá lehetőség, hogy ezt elmondjuk neki” – árulja el Viktor.

Nehezen ment az elköteleződés

Az édesanya utólag úgy emlékszik vissza, hogy boldog várandóssága volt. A pár azt mondja, csak az első hónap volt nehéz a szülés után.

„Tegnap volt az első nyugodt éjszakánk, végre hét és fél órát aludtunk. Eddig Ármin sokat sírt, és Niki többször megetette az éjszaka közepén.”

Nagyon szép családi életük van, látszik a szülők közti harmónia.

„Mosolygok és szerelmes vagyok, amikor a kisfiunk anyukájára gondolok. Örülök, hogy annak idején vidékre költöztem, és nem maradtam benne a pesti éjszakában. Aktív tévés korszakomban, nagy volt a kísértés, barátok, lányok jöttek és mentek az életemben, nehéz volt elköteleződni. Szerencsére Niki mellett sikerült megállapodnom. Jól érezzük együtt magunkat, a kisfiunk létezése pedig maga a csoda.”

Fotó: Olajos Piroska, Privát