Ami mindig segít
Van néhány főszabály, amit bármelyik főnöktípus esetén érdemes betartani:
- Reagáljunk higgadtan, józanul!
- Kezeljük kellő érzelmi távolságtartással a főnököt és a helyzetet: „Ez csak egy munkahely, nem az egész életem. Ez a helyzet sem fog örökké tartani.”
- Minél kevesebbet panaszkodjunk, ne rágódjunk állandóan ezen a problémán! Ezzel ugyanis elsősorban saját magunknak ártunk.
- Ha a másik látja, hogy álljuk a sarat, és nem tud manipulálni, az benne is tiszteletet ébreszt.
Életünk más területein igyekezzünk feltöltődni. - Ha hosszabb távon sem változik semmi, és nem bírjuk tovább tolerálni a helyzetet, illetve az egészségünkre is negatívan hat, akkor érdemes új munkahely után nézni.
A diktátor
Ő az, akitől mindenki retteg, hiszen egyszemélyben dönt mindenről, és kiskirályként uralkodik. Még azt is megengedi magának, hogy megalázó hangnemben beszéljen vagy akár kiabáljon a beosztottjaival. A csapat igyekszik láthatatlanná válni, amikor megjelenik, mert előbb-utóbb mindenkit elér a haragja. Kivéve persze azt, aki tehetségesen törleszkedik hozzá, ahogyan régen az uralkodókhoz volt szokás.
Így álljunk hozzá:
- Tudatosítsuk magunkban, hogy felnőtt emberek vagyunk. Kezeljük kellő nyugalommal a kirohanásait, ne vegyük magunkra a sértéseit. A viselkedése nem rólunk szól, hanem róla.
- Találjunk magunknak valamilyen más elfoglaltságot, amire fókuszálni tudunk, amikor dühös (persze úgy, hogy ne vegye észre), például fejben számoljunk, a kedvenc dalunkat énekeljük magunkban, stb.
Az intrikus
Az „oszd meg és uralkodj” ősi taktikáját követi. A munkahelyen belüli ellentéteket a riválisai semlegesítésére használja. A munkahelyi pletykákat is képes úgy forgatni, hogy senki ne foghasson össze másokkal ellene. Mindig van aktuális kedvence, akivel kivételezik, ám változó, hogy épp ki a kitüntetett. Néha feltűnően kedves, de nem lehetünk benne biztosak, hogy amit egy kedélyes beszélgetés során megtud, azt másnap nem fogja-e ellenünk fordítani.
Így álljunk hozzá:
- Legyünk tárgyilagosak, maradjunk ki a pletykákból és a játszmákból.
- Akár pozitívan, akár negatívan áll éppen hozzánk a főnök, egyiknek se tulajdonítsunk nagy jelentőséget.
Ne osszunk meg vele bizalmas információkat se magunkról, se másokról. - Legyünk óvatosak, és a munkahelyi problémákat ne a kollégákkal beszéljük meg.
A felelősségtologató
Ő is attól tart, hogy egyszer csak felelősségre vonják „fentről”, ám ahelyett, hogy minden apró részletről saját elképzelése lenne, inkább a felelősséget igyekszik a többiekre tolni. Nem ad egyértelmű utasításokat, és azt sem tisztázza, kinek mi a pontos feladata. Néha mintha ott sem lenne, a kérdésekre sem mindig válaszol. Minden gondot úgy kommunikál, mintha más hibája lenne – a sikereket viszont előszeretettel tulajdonítja magának.
Így álljunk hozzá:
- Tegyünk fel neki konkrét kérdéseket, ha pedig nem válaszolna, készüljünk megoldási javaslatokkal.
- Fontos kérdésekben e-mailben kommunikáljunk vele, hogy írásos nyoma legyen.
- Amennyiben nem válaszol, a cég érdekeit szem előtt tartva hozzuk meg a saját döntéseinket.
Az állandóan kontrolláló
Minden apróságba beleköt, semmi sem elég jó neki, amit csinálunk, mindennek pontosan olyannak kell lennie, mintha ő végezte volna el. Valószínűleg attól tart, hogy a feljebbvalói nem tartják elég rátermettnek, és egyszer csak része lesz egy leépítésnek, így igyekszik a munka minden apró részletét ellenőrizni. Senkiben nem bízik meg százszázalékosan, ez viszont lehangolja a munkatársakat. Nem beszélve arról, mennyi stresszel jár, ha naponta többször kell visszatérnünk egy egyszer már elintézett, apró részletkérdésre.
Így álljunk hozzá:
- Tisztázzuk előre az elvárásait, tegyünk fel neki ezzel kapcsolatos kérdéseket.
- Mondjuk el neki, hogy sokkal eredményesebben és motiváltabban tudnánk dolgozni, ha szabadabb kezet kapnánk.
- Javasoljunk egy tervet, hogy milyen rendszerességgel és milyen formában számolunk be neki az ügyek állásáról.
A munkamániás
Szenvedélye a munka, lelkesen túlórázik, és nem éri be a tökéletesnél kevesebbel. A munkatársaitól ugyanezt várja el, így aki délután ötkor hazamenne, arra ferde szemmel néz. Nála nincs lazsálás, betegszabadság, nyaralás, hiszen a teljesítményt mindig hozni kell. Sokszor hangsúlyozza, hogy a csapata egy nagy család, hiszen el sem tudja képzelni, hogy a kapun kívül is lehet életünk. Még hétvégén vagy a szabadságunk idején is képes felhívni, e-mailekkel bombázni, és nem érti, ha kikapcsoljuk a telefont.
Így álljunk hozzá:
- Fontos, hogy megszabjuk a saját határainkat vele szemben, hiszen addig megy el, amíg engedjük.
- Tegyük egyértelművé, hogy a tőlünk telhető legjobb munkát végezzük, és ezt akkor tudjuk megtenni, ha a munkánk és a magánéletünk egyensúlyban van. (Elvégre nem gépek vagyunk.)
- Mondjuk el neki, mikor vagyunk elérhetőek és mikor nem. Tegyük ezt kedvesen, de határozottan. „17.00 óráig örömmel rendelkezésre állok, vagy beszéljük meg holnap munkaidőben.” „Térjünk vissza erre hétfőn reggel.” „A szabadságom alatt nem leszek elérhető, XY-t lehet keresni, amíg nem vagyok.”
- Munkaidőn kívül csak egész kivételes esetekben vegyük fel a telefont, vagy válaszoljuk meg az e-maileket.
- Kezeljük természetesen, hogy szükségünk van pihenésre, ne engedjük, hogy bűntudatot ébresszen bennünk emiatt.
Fotó: adobestock
