Taschek Adrienn másfél éves volt, mikor szűnni nem akaró láza és torokgyulladása miatt az édesanyja, Eszter egyik orvostól a másikhoz szaladt vele. Senki sem gyanakodott semmi rosszra, igyekeztek megnyugtatni őt, hogy nincs nagy baj. A gyerek állapota nem javult, az édesanyja tehetetlen volt, pedig bármit megtett volna, hogy enyhítse a kislány fájdalmát, szenvedését. Amikor a csöppség egy budapesti klinikára került, megállapították, hogy súlyos, gyógyíthatatlan vesebeteg, előbb-utóbb transzplantációra lesz szüksége. „Gyógyszerekkel sikerült kordában tartani a kislányom betegségét, de sajnos annyira romlott az állapota, hogy négy évvel később ki kellett venni a veséjét – emlékezett Eszter. – Felkerült a transzplantációs várólistára, én pedig hiába próbálkoztam, hogy megkaphassa az enyémet, az orvos nem tanácsolta, lebeszélt róla. Hat hónap múlva riasztást kaptunk Budapestről, érkezett egy új vese, ami Ad-rinak megfelel. Azonban azt a szervet a beültetést követő nap ki kellett venni. Még a lányom vigasztalt engem, hogy ugyan, ne szomorkodjak, a következő majd biztosan jó lesz. Remek családom van, a nagyobbik lányom hamar elfogadta, hogy a húga betegsége miatt kevesebb figyelem irányul rá. Sokszor összetörtem, padlóra kerültem, olyankor a férjem segített, hogy mielőbb talpra álljak. Gyakran sírtam tehetetlenségemben, de a kislányom előtt nem lehettem gyenge. Ő pedig hősiesen viselte a hetente háromszor, alkalmanként négy órán keresztül tartó, végtelen hosszúnak tűnő művesekezeléseket. Volt, mikor a kezelések miatt a családunk hosszú hónapokra kettészakadt. Adri velem lakott Budapesten, az édesapja és a nővére pedig Kópházáról kéthetente utaztak a fővárosba, ahol végre együtt lehettünk.
Zokogva ölelte az édesanyját
Mikor Adrienn végre hazamehetett, annyira gyenge volt az immunrendszere, hogy nem járhatott óvodába, iskolába, az első két osztályt magántanulóként végezte. Aztán amikor az első nap beléphetett a tanterembe, körégyűltek az osztálytársai, és kézen fogva vezették végig az épületben. Addig semmit nem tudtak új társuk betegségéről, amíg riasztást nem kapott: találtak vesét a számára. Szerencsére az új szerv tizenhárom évig hűséggel szolgálta, azonban tavaly összeomlott, Adriennek ismét dialízisre kellett járnia. „Pár napig kudarcként éltem meg, de erőt vettem magamon, elhatároztam, ha törik, ha szakad, a lányom harmadszorra az én vesémet kapja meg. Az orvosok erre nem sok esélyt láttak. Végül tavaly, egy januári reggel telefonon szóltak, hogy a vizsgálat eredménye engem igazolt.” Eszter beviharzott az alvó lányához, a vállánál fogva rázta, ébredjen fel, jó hírt hoz: ő lesz a donorja, fél éven belül megkapja a veséjét. A műtét előtti este, március 27-én Adrienn zokogva átölelte az édesanyját, és azt kérdezte tőle: „anya, hogyan kérhetek ilyet tőled, ezt nem teheted meg…” Az édesanyja azt felelte: „kislányom, már nincs visszaút, különben is, én szerettem volna, hogy ez történjen”. Végül felszáradtak a könnyei, és egymás kezét fogva aludtak el.
Elűzik a rossz gondolatokat
„Azon a reggelen előbb anyát tolták be a műtőbe – meséli Adrienn. – Egyedül maradtam a szobában. Mikor bejött a nővérem, könnyek csillogtak a sze-mében. Aztán apa is megjelent, búcsúzóul valami vicceset dörmögött a fülembe. A műtét után felébredve az első kérdésem az volt, sikerült-e a beültetés? Anya csak később árulta el, hogy több mint hat óráig tartott, mert kisebb komplikációk adódtak. A beültetés óta kicsit megváltoztam, valamiért nem eszem húst. Az új vesémmel március 28-án ünnepeljük az első születésnapomat. Lesz majd torta, gyertya meg kis tűzijáték. És pezsgőt is bontunk. Az ünneplés persze nemcsak engem illet, hanem anyát is. Végtelenül hálás vagyok azért, amit tett: másodszor is életet adott nekem.” Adrienn és édesanyja beszélt arról is, hogy a beültetett vese sem él örökké az új testben. De nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz utána, mindig elűzik a rossz gondolatokat. „Megtapasztaltuk, hogy a világnak van árnyékos oldala. Ezért tudunk örülni akár az esőnek is, mert utána kisüt a nap. Volt idő, mikor a lányom a barátai előtt sem beszélt a betegségéről. Nem akarta, hogy emiatt sajnálják vagy másképp kezeljék. Mára viszont fontosnak tartja, hogy a sorsát megismerve minél többen megértsék és elfogadják: az önzetlen segítség, a transzplantáció életet menthet.”
Saját üzletet nyitna
Adrienn 22 éves és kozmetikusnak tanul Győrben, idén szerzi meg a szakképesítését. Havonta egyszer Budapestre utazik kontrollvizsgálatra, olyankor a sorstársaival és a barátaival találkozik. Azt tervezi, a vizsgái után Sopronban kozmetikusként helyezkedik el, később pedig egy saját üzletet nyit.
Élet új szervvel
A TRAPPANCS Egyesület hozzásegíti a kamaszokat ahhoz, hogy az új szervvel a lehető legteljesebb életet élhessék. Tagjai már transzplantált vagy szervre váró kamaszok, akiket nemcsak a rehabilitációban támogat, de táborokkal, közösségi programokkal elkísér a felnőtté válásig. Miközben sokuk számára sportolási lehetőséget biztosít, biztosítja az anyagi feltételeket ahhoz, hogy részt vehessenek a szervátültetett fiataloknak rendezett világjátékokon.
