Riportok

„Főételnek látszik, de Igazából torta!”

Birkapörkölt, rántott hús, töltött káposzta, steak, kacsacomb — akik szigorúan veszik a böjtöt, azoknak húsvétig mind tiltólistásak. Ám nem úgy, ahogyan Adrienn készíti.
b. molnár márk birkapörkölt torta desszert főételből torta gasztronómia kacsacomb torta mérlegképes konyhatündér rántott hús torta sabján adrienn sütés-főzés töltött káposzta torta torta

Széles mosollyal az arcán szeli az ebédnek valót Sabján Adrienn pesti lakásának konyhájában. A mai menü sült kacsacomb lesz, amit krumplipürével és lila-
káposztával tálal a vendégeknek. Méghozzá desszertként! Ez elsőre minimum őrültségnek tűnhet, de a kétgyerekes, egyedülálló anyuka asztalánál semmi nem az, aminek látszik. Még ő maga sem! Ki gondolná, hogy ez a sok formabontó gasztronómiai különlegesség nem egy bátor mestercukrász, hanem egy merész mérlegképes könyvelő kreativitását dicséri? Adrienn, bár a prósza és a dödölle őshazájának számító Zalaegerszegről származik, nem otthonról hozta a sütés-főzés tudományát. „Édesanyám imádott a konyhában tüsténkedni; de nem szívesen osztotta meg mással a sodrófáját. Ám – bármennyire is meglepő – ezzel inkább temérdek pluszt adott, hiszen azóta is a kihívások és a lehetetlennek tűnő küldetések éltetnek.” Ezt bizonyítja, hogy Adri – miután 19 évesen fél ponttal lecsúszott a külkereskedelmi főiskoláról – a fővárosba jött szerencsét próbálni. Néhány nappal később már egy országos telekommunikációs cégnél találta magát, közben távoktatásban a diplomát is bezsebelte, és a mai napig pénzügyi területen dolgozik. „Gyűlölöm a monotonitást, de nem tudnék élni a szakmám nélkül. Jelenleg egy amerikai cégnél vagyok folyamatfejlesztő és projektmenedzser. Engem mindig oda hívnak, ahol van egy olyan probléma, amit a lehető legegyszerűbben kell megoldani.”

„Még a fazék is ehető?”

Így történt ez hét évvel ezelőtt is, amikor a kisfia egy Villám McQueen-tortát kért tőle a harmadik születésnapjára. „Bevallom, miután végignéztem a cukrászdák árait és kínálatát, inkább úgy döntöttem, magam sütöm meg – mondja határo-zottan Adri. – Cseppet sem zavart, hogy hosszú órákon át kell bújnom az internetet, majd még többet kísérletezni, nehogy sírás legyen a vége” – emlékezik vissza a fiatal nő, és gyorsan a vágódeszkájára pillant, nehogy az ujjbegye bánja, hogy elkalandozott a kedvünkért. Közben ugyanis épp lilakáposztát szeletel; ám nem azt, amit a sarki zöldségesnél kapni. Ez színtiszta fondant. Annyira jól sikerült a fiának készített remekmű, hogy az ismerősei is sorra megkérték: süsse meg a kedvencüket. Maga is meglepődött, amikor az Alma együttes énekesének szülinapjára nem egy kottafüzetet vagy hangszert kellett a tálcára varázsolnia, hanem egy csirkepörköltet – méghozzá fazekastul. Buda Gábornak ugyanis ez a kedvence. „Elképzelhetetlennek tűnt, hogy úgy alkossam meg, hogy minden részlet ehető legyen. De sikerült! Az alap technikákat külföldi szakácsok videóiból lestem el; ezt kellett ötvöznöm a magyar receptekkel. Egy külföldi ételtortához töményebb és vastagabb piskótát sütnek, hogy könnyen faragható legyen – ezek közé kerül a krém. Mi viszont pont fordítva szeretjük. A sokadik próbálkozásra sikerült eltalálnom. De az is fejtörést okozott: miből főzzek hozzá például a pörköltszaftot? Ám éppen ez a legjobb része a folyamatnak; amikor a meghökkent ünnepeltek száját elhagyják a »jé, ez baracklekvár”« vagy a »komolyan mondod, hogy még a fazék is ehető« mondatok.”

Hozzávalók – Excel-táblában

Éppen ennek köszönhető, hogy a legtöbben máig azt gondolják, Adri az aktuális ebédjét osztotta meg a Facebookon vagy az Instagramon. Pedig, ha tudnák, hogy ezek a falatok nem a főételek, hanem a desszertek közé tartoznak! Abban még nincs semmi meglepő, hogy a kacsacomb alapját csokis-kekszes massza alkotja, és abban sem, hogy Adri ezt teszi rá mérnöki pontossággal a cukoralapú csontra; az viszont már nagyon is szemet szúr, mivel sodorja simára a kacsapecsenye ropogós bőrének alapjául szolgáló fondantmasszát. „Igen, ez egy plexicső – neveti el magát Adri. – A jó konyhához nem drága, hanem logikus eszközök kellenek. Minek vegyek sodrófát aranyáron, amikor az rövidebb és nehezebb is ennél. A bolognaihoz is a gyerekeim gyurmanyomójával tudom a legszebb spagettit készíteni. Nálam nem úgy megy, mint a nagyüzemekben, hogy a maradékból majd kókuszgolyó lesz. Ilyenkor jó pénzügyeshez illőn előveszem a vonalzót, lemérem a piskótát, az adatait Excel-táblázatba rakom, majd térfogatot számolok, hogy egyetlen gramm se menjen veszendőbe – kacag fel a fiatal anyuka, aki nemcsak a kicsik eszközeit, de a 8 éves Dórit és a 10 éves Kristófot is szívesen beveszi a munkafolyamatokba. „A legjobb segítők és a legnagyobb kritikusok is egyben. Sőt! Amíg a lányom szemében a sütés-főzés, addig a fiaméban a kihívások iránti szenvedélyt látom éppolyan intenzitással égni, mint az enyémben. Bár egyelőre csak a barátok és az ismerősök kaphatnak a munkáimból, Kristóf egy ideje már rágja a fülemet, hogy nyissak egy cukrászdát. Már vakmerően ki is sütött egy üzleti tervet…”

Kanál – kés – villa

Adri munkáiról készült fotókon evőeszközök is láthatók. „Igen, ezek is ehetőek, ahogyan a tányér vagy a szalvéta is — avat be a titokba Adri. — Az alapjuk ugyanis egyszerű, a boltokban is kapható gyorsan kötő cukormáz, amit nemes egyszerűséggel csak rá kell simítani a nekünk tetsző tányér hátuljára vagy épp a kedvenc villánk felületére. Egyedül a körbevágással kell gyorsnak lennünk, a színezéssel már nem kell kapkodni.” Azaz megvárhatjuk, amíg elalszik a gyerek, hogy elcsenhessük az ecsetet — de ezzel persze csak viccelek; vegyünk újat erre a célra, hiszen mint kiderült, az iskolai is tökéletesen megteszi!

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete