Zsibongó kavalkád a szigetszentmiklósi Csicsergő ovi, amikor belépünk. A csoportszobákból több ajtó is nyitva: van, aki az udvarra készül játszani, másoknak épp nyuszit hoznak simogatni. A szitakötő csoportban, ahol nagycsoportosok pakolták el épp a reggelis tányérokat, festékek kerülnek az asztalra, méghozzá muffinsütőbe nyomva, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Aki festene, csatlakozhat, aki inkább kis autót tologatna vagy babázna, azt is megteheti! Szélinger Heni, mint egy tyúkanyó, úgy rendezgeti a gyerekeket, akinek kedve van, kipróbálhatja, milyen lehetett Van Goghnak megfesteni az égboltot. A foglalkozás nem kötelező, de egy szék sem marad üres, nyolc kisgyerek ül le az asztalhoz, és ámulattal nézik a festményt, amit egy idáig számukra ismeretlen holland festő készített. „Ezt egy mesekönyvből szedted ki?” – kotnyeleskedik Zsombi, amint meglátja.„Csillagos éj a címe, és ez egy festmény. A festőt Vincent Van Goghnak hívták, Hollandiában élt..” – mesél az óvónő. A képről hosszabban beszélgetnek, a sötétségről, a csillagok fényéről, a hold világosságáról, az örvényről. Abban a pillanatban Imipeti, az egyik kis ovis felpattan izgalmában: „Nekünk van otthon tőle egy képünk, napraforgók vannak rajta. Behozzam?” Erre előkerül a napraforgós, egy önarckép is, és arról mesél Heni, hogy tükörben nézi az arcát a festő, ha önmagát akarja ábrázolni. A gyerekek közül többen megállnak a játékban. „Önarckép? Vagyis egy régi szelfi?” – kérdezik a terem másik végéből. Valami olyasmi, mosolyodik el az óvónő, és buzdítani kezdi a gyerekeket, hogy fessék meg a saját csillagos egüket.
Aranyszín és fogkrém
„Egyszer egy rajzot tanító barátnőm említette, hogy olyan furcsa, hogy az iskolába kerülő gyerekek egy festő nevét sem ismerik. Ez valahogy szíven ütött. Miért gondoljuk, hogy a gyerekeket nem érdekli a képzőművészet? Miért nem mutatunk nekik csodálatos festményeket? Miért nem áruljuk el, hogy kinek az alkotása? Mi nem tanulunk, hanem ismerkedünk. Olyan világgal, ami közelebb áll hozzájuk, mint mi gondolnánk.”A lányok szivaccsal dolgoznak, sokkal jobban fogy náluk az arany és az ezüst festék. A fiúk komótosan merülnek bele az alkotásba, szívesen próbálják ki a hófehér fogkrémet, amit pont azért nyomott ki az óvónő, hogy nézzék meg, milyen az anyaga, van-e illata, világosítja-e a másik színt, ha hozzá-keverik. „A gyerekeknek az eredeti kép csak inspiráció – mondja az óvónő. – Rossz megoldás úgy sincs, elvárás sincs. Alkotás van. Öröm, maszatolás.” A munkák nagy része mégis meglepően jól sikerül. A rögtönzött kiállítás falán látszik, ki az, aki fél, hogy piszkos lesz, és csak ecsettel dolgozik, ki az, aki akár az ujjával is bátran hagy nyomot.
A szülők is bekapcsolódtak
Amikor a gyerekek hazamentek az oviból, és Daliról kezdtek el mesélni, a szülők többsége megdöbbent. Az egyik kislány így tudta meg, hogy az anyukája tulajdonképpen művészettörténész, a másik kisfiú apukája pedig elmesélte, hogy ő még a festő szülő-házában is járt Spanyolországban. „A gyerekek mellett a szülők is nagyon lelkesek lettek, és ma már ők is kíváncsiak, ki lesz a következő, akit megismerünk – mondja a szitakötősök óvónője. – Tizenkét hónapot terveztem meg, januártól decemberig tart majd a projekt. Minden hónapban lesz egy témánk és egy festőnk is.” Két kisfiú: Tomi és Dávid elteszi a legó-hajót, és lehuppanak a felszabadult székekre. Most már ők is festenének. Imipeti közben fogja a palettát, és megáll a tükör előtt. Önarcképet akar készíteni, nem lehet az olyan bonyolult. Lilla közben a fogkrémmel festi meg a holdat, jut a csillagokra is. Valaki megáll a fal előtt, és kritizálni kezd: „Ez nem is az a festmény, amit Van Gogh csinált, ez egy másik!” „Ez egy másik, az enyém – válaszolja a festője. Nem másolni kellett, hanem alkotni!”
A kackiás bajuszú Dali
Az első képet, az Elfolyó időt az óvónő azért választotta, mert év elején téma az új év, az idő fogalma, a napok, hetek múlása. A látványos bajuszt viselő festőművész nagy hatással volt a gyerekekre, sokan akarták ábrázolni. „Elfolyt az óra, elfolytak a számok” – emlékszik vissza Gréti. – Jó lenne, ha otthon is így lenne, akkor nem kellene fél 9-kor lefeküdnöm aludni!”
