A hihetetlen karriernek csak a háború tudott keresztbe tenni. 1949-ben mindent államosítanak, a családot deportálják, tönkreteszik az egészségüket, a Duna- deltában átlagon felül magas a halálozás. De minden hiába, a Mikeseket erős anyagból gyúrták, mert túlélik, sőt, semmit nem tanulva a történelemből, képesek az egészet újrakezdeni. Emiatt is találkoztunk RoyChowdhury-Mikes Sándorral, a gróf dédunokájával, meg persze azért is mentünk, mert a birtok parkja és a kastély lenyűgöző. A Mikes család történetének folytatása azért is válik izgalmassá, mert 1995-ben a család jogi úton visszapereli a birtokot, s láss csodát, a román bíróság nekik ad igazat. A család visszatért az ősi birtokra. Örülnek neki, igaz, kezdhetnek mindent elölről. A reneszánsz kastélyt 1629-ben már említik, amiből freskók maradtak fenn. Gróf Mikes Benedek tovább építi egy manzárdszinttel, megadva ezzel a ma látható formát. Az ifjú Mikes Ármin gróf rátesz egy lapáttal, egy új kétemeletes kastélyt építtet az átutazó külföldi vendégek számára. Egy alagutat furat közéjük, így eső esetén is száraz cipőben járkálhatnak a kastélyban. Napsütéses időben viszont az angolpark megfelelő árnyat képez a sétáláshoz, csak a csörgedező patakra kell ügyelni. Tökéletes a csend, illetve valami mégis zümmög. A trafóház, mert Ármin gróf modern ember volt, s szeretett villanyfénynél olvasni. Bethlen Klementinával, a feleségével együtt kísérletező kedvű ember volt, svájci faszerkezetű vadászházat is emelt a birtokán, ma is jól néz ki. A kastélyhoz vezető fedett folyosó már természetes. A háború senkit, semmit nem kímélt, a birtokot kifosztották. Vége lett Erdély és Székelyföld szívének, az üzemek leálltak, a kereskedelemnek befellegzett, a kastélyból iskola, szanatórium majd elmegyógyintézet lett.
Roy Chowdhury Sándor, a dédunoka
Magas, egyenes tartású, fess fiatalember vár minket a parkban. A bőre mégis egzotikus színű, más mint a székelyeké. Nem csoda, hisz az apuka, aki beleszeretett Mikes Katalin grófnőbe egyetemi évei alatt, egy bengáli arisztokrata volt, Shuvendu Basu Roy Chowdhury. Közös volt a sorsuk is, a birtokaikat elvesztették, amikor Indiából kivált Pakisztán. Házasságukból két fiú született, Gregor és Alexander. Vagyis Sándor, aki, ahelyett, hogy Ausztriában vagy Delhiben élvezné az életet, hazajött Zabolára. Rá is kérdezünk, arról van szó, hogy noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez? „Természetesen. Ez a birtokkal együtt jár – mondja a sármos gróf. – Felelősség az emberekért, Zabolárt, Erdélyért. De a családomnak is tartozom és a felmenőimnek azzal, hogy visszaépítem, ami volt.” Persze, az idők változnak, valaha több száz nemesi birtok volt, ma összesen nyolcan élnek Erdélyben. De Sándor mégis itt, Zabolán van otthon, innen hiányzik neki Dél-India. Tudja, hogy nyereséges működés nélkül semmi nem megy, ezért a turizmusra koncentrál, s a jövőre kezdődő nagy építkezésekkel is ezt célozza. A pénz ahhoz is kell, hogy jótékonykodhasson, mert szegény és fogyatékos gyerek is sok van. Vagyis minden családi befektetés csak akkor jó, ha Erdélynek is hasznot hoz. Az a vágya, hogy újra szívet képezzen a birtok, Székelyföld lelke legyen. „Én csak egy kis láncszem vagyok a történetben. A birtok históriája hatszáz évvel ezelőtt kezdődött, s abban reménykedem, hogy még hatszáz évig tartani fog.”
A jövő fontos, nem a múlt
Nem titkolja a nehézségeket sem. Az ipar elpusztult Erdélyben, ezt nehéz lesz kisüzemeken keresztül felvirágoztatni. A mezőgazdaságon is van mit javítani. Viszont tudja, mennyire fontos a marketing, hogy az emberek higgyenek abban, amit csinálnak, s mások is higgyenek ebben. A turizmusban ez életbe vágó. Most is tele volt a kastély külföldi vendégekkel, a parkban is ücsörögtek, ami majdnem a régi, de egy belga mester az elejét angolból francia formájúra alakította. Nem véletlen, hogy a benne lévő arborétum miatt természetvédelmi területté nyilvánította Románia a 24 családba tartozó 66 fás növényfajta miatt. Búcsúzáskor összefoglalja Roy C. Sándor a lényeget: „Minden évben valamivel készen leszünk, de igazán készen, majd csak a sírban.” Nehéz lenne vele vitatkozni. Drukkolunk neki, tiszta szívből.
Keretek és rangok nélkül
A birtok irányítása a klasszikus modell követi, vagyis nincs igazgató meg menedzsment, hanem a Mikes családból hárman összeülnek egy asztalnál, és együtt döntenek fontos kérdésekben.
Erdélyi gróf és indiai herceg egyszerre
Sándor, bár megtehetné, nem játssza az arisztokratát. A kora ötös kelés és a feszített munka sokkal jobban izgatja. Ezt a mentalitást vélhetően édesanyjától, Katalintól örökölte, akit egy romos, beázott otthon várt, amikor a kilencvenes évek elején visszatért arra a birtokra, ahonnan 1949-ben, négyévesen, az éjszaka közepén hurcolták el; és az sem zavarta, hogy amíg elkezdődhet a munka, egy falubeli jótevő család lakásának csupasz földjén, hálózsákban kell aludnia a fiaival. És hogy mit kapott Sándor fiatalon elhunyt édesapjától, akinek családja India és Pakisztán kettéválásakor veszítette el a birtokait? Az erdélyi föld és a magyarok iránti szerelmet – ami őt is visszasodorta Zabolára. Persze egy másfajta szerelem is közrejátszott, hiszen – édesanyja, Katalin legnagyobb örömére mindkét fia
(Sándor, és a bátyja: Gergely is) magyar lánnyal kötött házasságot. Lesz tehát örököse az újrakezdésekről ismert „Mikes-mentalitásnak”.
