A fővárostól 165 kilométerre, Szeged közelében van Sándorfalva, melynek Kuti-dűlő nevű részén találkozunk Dunszt Zsolttal. Magas és erős ember, látszik, hogy sportoló volt. Az ablakban hatalmas muskátlik pompáznak, az üstben abalé fortyog. A házban szívélyes a fogadtatás, de
a kamrák már szinte üresek. Nem csoda: aki egyszer megkóstolta Zsolt termékeit, mindenképp vinni akar belőlük. Legyen szó másfél évig érlelt mangalicasonkáról vagy különlegesen fűszerezett kolbászról. Dunszt Zsolt szakácsként végzett, dolgozott magyaros kiskocsmában, de többcsillagos étteremben is. Végigjárta a ranglétrát, jól beszél németül, mert Ausztriában és Németországban főzött sokáig. Aztán hazajött, és abbahagyta. Igaz, nem teljesen. „Bár már nem főzök nagy éttermekben, a finom ételek elkészítése az életem része maradt – meséli. – A szakácskönyvekben külön fejezet szól arról, hogyan kell az alapanyagból húsételt készíteni. Egy igazi séf ad arra, milyen zöldség, hús kerül a kése alá, félkész terméket nem használ. Én pedig szívesen dolgozom séftársaim keze alá a termékeimmel. De szigorúan a természet rendje szerint: nálam télen van disznóvágás, feldolgozás, nyárra kiürül a kamra. Májusban készítek bodzaszörpöt, és azt augusztus végén már senki ne kérje tőlem. Aminek szezonja van, az van a hűtőszobában. Kivéve a sonkát, mert azt hosszú hónapokig érlelem, Katalóniában, Szlovéniában lestem el a fortélyát, mitől lesz finom.”
Folytatás a Meglepetés magazinban!
