Riport

Igaz történet: „Az öcsém szívével él a szerelmem”

Amikor Erin elveszítette a testvérét, vigasztalhatatlan volt. Az élet azonban drámai módon kárpótolta; testvére szívét egy fiatal férfi kapta meg, aki beleszeretett a lányba.

A Roberts családot 2005 márciusában szörnyű tragédia érte. Fiúk, a 22 éves Kellen elesett, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. Robertsék azonban nemes döntést hoztak: Kellen makkegészséges volt, így felajánlották a szerveit átültetésre.

Egy esélye maradt

Eközben több mint 2000 kilométerrel arrébb, Minneapolisban egy fiatal baseballjátékos karrierje kettétört. A 17 éves Connor Rabowitznál súlyos, veleszületett szívbetegséget állapítottak meg, és az egyetlen lehetősége az életben maradásra a szívátültetés volt. Hónapokig kórházban feküdt, és műszívvel tartották életben.

„Azért fohászkodtam, hogy ne kelljen meghalnom, és kaphassak szívet. Közben pedig arra gondoltam, hogy valakinek meg kell halnia azért, hogy én tovább élhessek. Ez egy nagyon furcsa állapot. Egy napon aztán azzal ébresztettek, megvan a donor, új szívet kapok – meséli Connor. – El sem akartam hinni, hogy esélyem lett az életben maradásra. Amikor a műtét után felébredtem, arra gondoltam, hogy meg akarom köszönni a családnak, akik felajánlották a szerettük szívét. Felvettem a kapcsolatot az alapítvánnyal, amely a transz-plantációt leszervezte, és kértem, jutassák el a levelemet a donor édesanyjának.”

Megkereste a családot

Connor levelében megköszönte, hogy lehetőséget kapott tő­lük az életre, majd Nancy – Kellen és Erin édesanyja – rövidesen válaszolt neki. Connor egyre többet tudott meg a fiúról és annak családjáról, akinek megkapta a szívét

„Amikor először megláttam Kellen képét, hihetetlen érzelmi hullámvasútra kerültem. Előttem volt annak az arca, akinek köszönhetem az életem, és borzasztóan sajnáltam, hogy nem ismerhettem meg őt személyesen. Egy olyan ember adott nekem esélyt az életre, akinek soha nem mondhatom el, mennyire hálás vagyok.”

Miután 2006-ban leérettségizett, Connor Seattle-be utazott, hogy megismerhesse a Roberts családot. „Mintha tegnap történt volna – emlékszik. – Átöleltem Nancyt, és kértem, tegye a fülét a mellkasomra, hogy hallja, ahogyan a fia szíve dobog. Felemelő pillanat volt! Majd a válla fölött megláttam Erint. Részemről szerelem volt első látásra.”

A lány azonban először csak barátságot és szeretetet érzett a fiú iránt, akiben az öccse szíve tovább dobog. Hiszen 7 évvel idősebb Connornál, és akkor épp egyedül nevelte a kisfiát. Nem tudott egy 18 éves fiúra férfiként nézni. Ám ez idővel megváltozott.

„Connor, amikor csak tudott, jött hozzánk – meséli lány. – Az édesanyám is boldog volt, azonnal a szívébe zárta. És nemcsak azért, mert a fiából egy darabka Connorban tovább élt. Egyre több időt töltöttünk együtt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem jó barátként tekintek rá. Szép lassan beleszerettem.”

Már tudom, az élet törékeny

Connor egy nap összeszedte minden bátorságát, és bevallotta Erinnek, mit érez iránta.

„Nagyon megijedtem – vallja be Erin. – Hiszen én is hasonlóképpen éreztem, de nem tudtam, hogy felvállalhatjuk-e ezt a szerelmet. Leginkább attól tartottam, hogy az édesanyám mit szól majd az egészhez.”

Erin mamája azonban azonnal elfogadta a fiatalok kapcsolatát.

„Sokat változtam, amióta a fiam elment. Megtanultam mosolyogni a világra, és minden apró dolognak tudok örülni. Érzem, hogy Kellen – akár hol is van most – boldog, hogy nemcsak megmentette egy férfi életét, de a testvére számára is elhozta a boldogságot.”

Connor egy szívmedált hord a nyakában. Belevésték Connor és Kellen nevét, és az 552-es számot. Azért ezt, mert Connor műtétje volt az 552. szív transzplantáció a Minneapolisi Egyetemi Kórházban. Erin kis szív alakú párnákat varr, és ezeket egy nagy.üvegedényben gyűjti.

„Akárhányszor rájuk nézek, mindig eszembe juttatják, hogy az élet milyen törékeny, és örülnünk kell a ma boldogságának. Nincsenek arra szavak, ami köztem és Connor között van, hamarosan szeretnénk összeházasodni. Ha valaki furcsállja a kapcsolatunkat, arra szoktam gondolni, hogy ki tudna jobban szeretni engem és vigyázni rám, mint az a férfi, akiben a testvérem szíve dobog?”

Filmre vitték

Hasonló történetet már láthattunk mozivásznon Minnie Driver és az egy-kori Mulder ügynök, David Duchovny főszereplésével, Szívedbe zárva címmel. A történet szerint a sikeres vállalkozó, Bob élete egyik napról a másikra darabokra hullik, amikor felesége életét veszti egy tragikus autóbalesetben. Grace viszont éppen szívátültetésre vár, és Bob feleségének szívével élhet tovább. Egy nap Grace és Bob összetalálkozik, miközben fogalmuk nincs róla, hogy micsoda kapocs köti őket össze.

Fotó: internet