Lélek

Így tanulhatja meg a gyerek, hogy hogyan kell spórolni: játékos tippek

Ahhoz, hogy gyermekünk jól be tudja osztani a pénzt majd felnőttként, most kell megtanulnia, hogy mire mennyit érdemes és szabad költeni.

Mi fán terem?

„Akkor tudunk valamit igazán megérteni, megtanulni, ha megtapasztaljuk, kipróbáljuk, megéljük azt a bizonyos dolgot. Ezért fontos, hogy már egészen kicsi korától tisztában legyen a gyermekünk azzal, hogy a pénz bizony nem a fán terem. Sokan kiskorukban azt hiszik, hogy ha anyának elfogy a pénze, akkor el kell menni hozni, hogy újra tele lehessen a pénztárca. Jó, ha már korán elmagyarázzuk nekik, hogy nem lehet akármennyi pénzből garázdálkodni. Ami van, azt kell ügyesen beosztani.

A pénzzel való bánásmód ismerete elmondhatatlanul hasznos lesz kamasz gyermekünk számára. Már akkor is, ha csak egyetemre megy, hiszen akkor már magának kell beosztania a bérleti díjra, tankönyvekre és egyéb kiadásokra szánt keretet” – mondta a pszichológus.

Kupaktanács

Rendkívül hatásos, ha időnként összeül a család apraja nagyja, és közösen megvitatjuk, hogy milyen költségek jutnak arra a hónapra. Így megtapasztalják a kisebbek is, hogy mennyi mindenre kell költeni. És hogy bizony a fizetést gondosan be kell osztani. Nyugodtan mondjuk el nekik, hogy milyen praktikus ötleteket vetünk be, hogy le tudjunk faragni a költségekből. Vágjuk ki együtt a kuponokat, nézzük át együtt az akciós újságokat. Készítsünk közösen tervet, hogy mit hol érdemes megvenni. Talán könnyebben megértik azt is, hogy miért nem kaphatják meg a sok ezer forintos játékot, amit a reklámban láttak.

Zsebpénz

„Szülőként óriási dilemmát okoz számunkra, hogy jó-e, ha zsebpénzt kap a gyerek. Ha azt szeretnénk, hogy megtanulja, mit jelent az, hogy be kell osztani a pénzt, hogy döntéseket kell hozni, hogy bizonyos dolgokról le kell mondani, akkor fontos, hogy legyen neki külön kasszája, amin gyakorolhat. Számítsunk rá, hogy eleinte rengeteg felesleges dolgot fog venni. Olyan ruhát, amit sosem vesz fel, cipőt, ami talán nem is jó a lábára.

Ilyenkor legyünk türelmesek, hiszen ez a tanulás része, hagyjuk, hogy rontson, ne szidjuk le, hanem segítő szándékkal beszéljük meg vele a dolgot. Legyen az ő feladata, hogy visszavigye a boltba a cipőt” – tanácsolta a szakértő.

Menő cuccok

„Ha kamaszunk esetleg szeretne trendi ruhákban villogni, akkor bíztassuk, hogy vállaljon olyan munkát, ami nem megy a tanulás rovására. Például hétvégi szórólapozás vagy bébiszitterkedés, kerti munkák: falevél gereblyézés, fűnyírás. Valószínűleg nem fogja megkeresi azt az összeget, amire szüksége van, ezért ajánljuk fel, hogy amennyit összegyűjt, ugyanannyit kap tőlünk is” – javasolta a pszichológus.

Küldjük el bevásárolni!

Minél korábban vezessük be, hogy időnként gyermekünk menjen le a boltba bevásárolni. Írjunk neki pontos listát, és csak annyi pénzt adjuk neki, hogy alaposan meg kelljen gondolnia, hogy melyik terméket veszi le a polcról. Ha a legdrágább márkát választja, akkor nem lesz elég a pénze, így tisztában lesz azzal, hogy mi mennyibe kerül, és milyen óriási árkülönbség van két azonos termék esetén is.

Smucig vagy lúzer?

„A legnehezebb feladat szülőként, hogy megtanítsuk a gyereket arra, hogy a társaival ne legyen irigy, de azt se hagyja, hogy kihasználják. Próbáljuk rávezetni a helyes középútra, bár ez gyakran még felnőttként is komoly problémát jelent. A lényeg, hogy megértessük a gyerekkel, hogy a kölcsönösség a legfontosabb, ne legyen egyoldalú az adakozás. Ne próbálja megvásárolni a többiek szeretetét azzal, hogy minden fillérjét rájuk költi, de ne is hagyja, hogy mindig mások fizessenek helyette.”

Tipp: a gyereknél mindig legyen annyi pénz, hogy az evés és a hazajutás ne okozzon gondot!

Rezsi hozzájárulás

Nem szívesen kérünk a gyermekünktől hozzájárulást a rezsiköltségekhez, pedig ez nagyon hasznos lehet. Így jobban odafigyel, hogy ne hagyja égve a villanyokat, ne folyassa a vizet feleslegesen és ne dobjon ki ételt, ha nem muszáj. A legideálisabb, ha ezt a tőle kapott havi összeget egy külön bankszámlára félre tudjuk tenni, és amikor szeretne saját lábra állni, elköltözni, akkor ezt oda tudjuk majd adni neki.

Fotó: pexels