A tanára javaslatára jelentkezett a színművészetire, ahová elsőre felvették, de alkata miatt sosem játszott Rómeót vagy Hamletet. A zenés-táncos darabok álltak közel hozzá. Az 1969-es Táncdalfesztiválon a Futok a pénzem után című számmal sikert ért el. Később a Madách Színházban és a József Attila Színházban játszott, de megrekedt a karakterszerepeknél, ami miatt belső feszültség gyötörte. Abba akarta hagyni a pályát. Ekkoriban már a külsejével sem volt elégedett, fiatalon kihullott a haja, a kopaszságát és a testét is szégyellte, ami rányomta bélyegét a szexualitására.
Megnősült, de gyorsan elvált
„A legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni a szexhez való hozzáállásomat, hogy szinte mindig láttam magam aktus közben, és annyira nem voltam kibékülve a látvánnyal, hogy szinte azonnal röhögnöm kellett. Nos, hogy lehet kacarászva szeretkezni? Láttam, ahogy én, a hatvankilós pálcikaember éppen egy egészséges nővel van, és ez a kép félelemmel töltött el” – vallotta be önéletrajzi könyvében.
Bélát az is zavarta, hogy az emberek a háta mögött melegnek tartották, miközben nem volt az. Számos kapcsolata volt nőkkel, bár az is igaz, hogy a saját magát csúnyának tartó színész életében először egy férfinek hitte el, hogy szép.
„A homoszexuális viszonyaim mindig puszta szimpátián alapultak, sosem szerelmen. Egy időre harmadikként léptem be egy házaspár életébe, mindkét fél örömére. Az intim kapcsolat eltartott egy ideig, mivel a pár férfi tagja kifejezetten szépnek tartott, ami legyezgette a hiúságomat” – vallotta be egy interjúban.
Az édes hármason túllépve, egy szentendrei fellépésén megismerkedett egy keramikussal, Mózes Máriával. A nő nem volt az esete, mégis együtt tervezték a jövőt. Párja tanácsára felhagyott a színészettel, és Halló Orfeum néven egy pesti mulatót nyitottak. A hely gyorsan népszerű lett. Marika vitte a gazdasági vonalat, Béla a műsoraikban fellépő előadókat szerződtetett. A vendéglátásból élő pár élete ekkor még egyenesben volt, összeházasodtak. A frigy mégsem tartott sokáig.
Marika egy nap arra ment haza, hogy a fürdőszobájukból egy meztelen színésznő lépett ki. Bár Béla próbálta menteni a helyzetet, mondván, a kolléganője csak azért ugrott be hozzájuk, hogy felfrissítse magát. A kínos eset után a válás mellett döntöttek, és a közös vállalkozásukat is felszámolták.
Kifutófiúként is dolgozott
A színész visszakerült a színpadra. A Kabaréban, illetve a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalekben ért el óriási sikereket a Madách Színházban. Ekkor már erős hátfájás gyötörte. Mint kiderült, nemcsak a fizikai szenvedés taglózta le, az idegei is felmondták a szolgálatot. Ismét úgy döntött, hogy befejezi a színészi pályát. Kanadába költözött, ahol eleinte kifutófiúként kereste a kenyerét, később kitanulta a gyémántművességet. Ottani támogatója, egy idős, Rose nevű asszony volt, aki finanszírozta Béla orvosi vizsgálatait.
Kiderült, hogy a csigolyáiban sorvadni kezdett a gerincvelő, ez okozta az elviselhetetlen hátfájását. Néhány év után a színész nem találta a helyét Torontóban. Egy hazalátogatása alkalmával ismét találkozott exfeleségével, Marikával. A kapcsolatban élő nőnek furcsa kérése volt: azt akarta, Béla legyen a gyermeke apja. A színész igent mondott. Akkoriban az a hír járta, hogy lányuk, Emília lombikprogramnak köszönhetően fogant. Béla hét év után végleg hazaköltözött Kanadából, hogy közelebb legyen a gyermekéhez. Nem éltek együtt, de gyakran találkoztak.
Kétszer próbált öngyilkos lenni
A színész egy János nevű fiatalemberrel bútorozott össze, akit fogadott fiaként mutatott be a barátainak. Betegsége miatt leszázalékolták, nyugdíja megalázóan kevés, 21 ezer forint volt. Alkalmi fellépésekből tartotta el magát, de egyre gyorsabban csúszott le az életszínvonala, ami miatt kétszer is megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Pszichiátriára került. Utolsó éveiben anyagi problémákkal küzdött, sokszor nem volt mit ennie, 46 kilóra fogyott.
Az emberek összefogtak, de Béla önérzetét sértette, nem fogadta el a segítő kezeket, nem vette át a lakása elé elhelyezett élelmiszercsomagokat. A kétezres évek végén agyvérzést kapott, a másodikból pedig már nem épült fel. A Szent János Kórházban hunyt el 2018-ban.
De Paudits Béla története itt még nem ért véget. A színész halála után derült ki, hogy Emília nem a vér szerinti gyermeke. A lány saját maga számolt be arról, hogy akiket az igazi szüleinek hitt, valójában nem voltak azok, mert örökbefogadás útján került hozzájuk, és bár Paudits néven anyakönyvezték, a vezetéknevét megváltoztatta, megkímélve magát attól a sok bonyodalomtól, amivel a közismert név járhat. Emília egyszer s mindenkorra leszögezte: magánéletével nem kíván a médiában szerepelni, mivel nyugodt életre vágyik.
Fotó: Birton Szabolcs, Németh Gabriella, Inkey Alice, Mti