Segítség, nem én irányítom az életemet! Hogyan lépjünk ki az áldozatszerepből?

Mindenki érzi úgy néha, hogy ár ellen küzd, és hogy kivették a kezéből az irányítást. Szerencsés esetben egy idő után fel tudunk állni az ilyen helyzetekből, és újra azt érezzük, mi magunk alakítjuk a sorsunkat. Vannak azonban olyanok, akik folyamatosan azt élik meg, hogy nem aktív irányítói az életüknek, hanem passzív elszenvedői a velük történő eseményeknek. Aki áldozati szerepben éli az életét, az valamiért nem tudja a saját kezébe venni az irányítást, úgy véli, valaki más miatt van nehéz helyzetben, vagy a körülmények nem teszik lehetővé, hogy változtasson.

Gondolhatnánk azt, hogy egyszerűen csak nem tud kiállni magáért, de a dolog ennél jóval összetettebb. Simon Katalin kineziológus, párkapcsolati coach segít megérteni a helyzetet.

„Amikor valaki kiáll magáért, az azt jelenti, hogy képes képviselni a saját értékeit, érdekeit, véleményét. Felvállalja azt, amit gondol, és nyíltan, önazonosan kifejezi. Nem korlátozza magát attól tartva, hogy a másik fél esetleg erre negatívan reagál. Az áldozati szerepben lévő ember számára ez rendkívül nehéz, sokszor lehetetlennek tűnik, vagy akár fel sem merül benne, hogy megtehetné. És nemcsak egyes szituációkban, hanem az egész életét úgy éli meg, mintha nem lenne választása.”

A fel nem ismert erő

„Az áldozati szerep egy mélyen gyökerező, nagyon erősen tanult viselkedés – folytatja a szakértő. – Lehet akár generációs minta is a háttérben. Az áldozati viselkedés gyakran automatikus, fel nem ismert, nem tudatos dolog. Épp ezért nehéz kiszállni belőle, de nem lehetetlen. És az első lépés mindig – a felismerést, tudatosítást követően – az, hogy felelősséget vállalunk saját magunkért. Mert igenis van felelősségünk abban, hogy mit engedünk meg magunkkal szemben.

Tapasztalatom szerint az áldozatszerepben lévő emberek gyakran tévesen ítélik meg saját magukat, a saját erejüket. Nem ritka, hogy miközben rendkívül erős személyiségek, hiszen minden munkát elvégeznek, minden nehézséggel megbirkóznak, mindenkit kiszolgálnak, nem tudják magukról, mi mindenre képesek. Sőt, sokan épphogy gyengének, kiszolgáltatottnak érzik magukat, pedig valójában rendkívüli erőt igényel az, amit nap mint nap véghez visznek – csak épp nincsenek ennek tudatában.”

Ünnepeljük a sikereket!

Könnyű ezt mondani, de megvalósítani nem mindig egyszerű, de ezekkel a trükkökkel kicsit könnyebbé tehetjük.

• Nagyon sokat segíthet a sikereink tudatosítása. Szakértőnk, Simon Katalin azt javasolja, hogy minden este idézzünk fel három sikert az adott napunkból. Lehet ez bármilyen kis eredmény; bármi, amit elvégeztünk, megvalósítottunk, elértünk, mostantól számítson sikernek. Így felismerhetjük, mennyi mindent teszünk, mennyi minden kell ahhoz, hogy a mindennapjainkat működtetni tudjuk – és ez nem kis dolog.
• Egy következő lépés lehet, hogy írjunk listát az erősségeinkről és a sikereinkről. Nem is akármilyet: egy százelemű listát. Természetesen nem egy nekiülésre, de ha időről időre elgondolkodunk azon, mi mindenben vagyunk jók, mi mindent értünk már el, teljesítettünk, és ezeket hozzáírjuk a listához, akkor egy idő után összejön a száz dolog.
• Jó, ha közben el-elgondolkodunk azon, milyen tulajdonságokra volt mindehhez szükség. Kitartás, bátorság, szorgalom, kreativitás – ez mind megvan bennünk.
•  Ezt a listát aztán ne tegyük félre, hanem időről időre olvassuk át, nézegessük, merítsünk erőt belőle.
• Szakértőnk egy vizualizációs gyakorlatot is javasol. Képzeljük el ezt a felismert erőnket, igyekezzünk megjeleníteni. Hol van ez az erő, hol érezzük a testünkben? Tegyük az egyik kezünket erre a helyre, a másikat pedig a homlokunkra, és miközben egyenletesen lélegzünk, maradjunk benne ebben az érzésben, kapcsolódjunk ezzel az erővel. Ha ez nehezen megy, akkor idézzünk fel egy családtagot vagy ismerőst, olyan pozitív személyiséget, akit erősnek látunk. Képzeljük el az ő erejét, majd próbáljuk megfigyelni, ez az érzés hol jelenik meg a saját testünkben. Egyik kezünket erre a pontra, a másikat a homlokunkra téve csak érezzük ezt az elképzelt erőt (ezt jelenti, amikor azt mondjuk, hogy kapcsolódunk vele). Rendszeresen végezve közelebb kerülhetünk a saját erőnk felismeréséhez, megéléséhez.

Vigyázat, szabotázs!

Néha mi magunk lehetünk az akadálya annak, hogy kiszálljunk az áldozati szerepből. Hiszen lehetnek ennek a helyzetnek előnyei is: ha mindig mások mondják meg, mit tehetünk vagy mit tegyünk, akkor nekünk nem kell ezzel foglalkoznunk. Az, hogy magunkat áldozatnak, másokat vagy a sorsot pedig rossznak gondoljuk, adhat egyfajta biztonságérzetet.

Kialakul egy „kényelmi zóna”, amiből kilépni ijesztő. A félelem a változástól, a kudarctól, az elhagyatottságtól komoly akadály lehet, amihez hozzájárulhatnak a múltbéli traumák, az alacsony önértékelés. Vagy az, hogy a környezetünkben lévő emberek, a társadalmi normák, a neveltetés erősíti az áldozati szerepet. Ezért nagyon fontos, hogy ha azt érezzük, hogy ez a probléma „nagyobb nálunk”, vagy túl régóta küzdünk vele, ne szégyelljünk szakembertől segítséget kérni.

Megalkuvás helyett

Ha felvállaljuk, hogy kiállunk magunkért, azzal tisztább, világosabb helyzeteket teremthetünk. És ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy innentől több lesz a konfliktus, sőt! A valódi egyensúlyhoz és békéhez nem az szükséges, hogy alárendelődő, elkerülő módon viselkedjünk, hanem az, hogy nyíltan kimondjuk, mit szeretnénk, és ezzel kompromisszum vagy megalkuvás helyett tényleges egyezségre tudjunk jutni, ami igazán megfelel mindenkinek.

Fotó: gettyimages