Ókori fesztiválok
A március 20. környékén érkező tavaszi napéjegyenlőséget már az ősi kultúrákban is megünnepelték. A suméroknál és a babilóniaknál ez volt az új év kezdete, Akitu ünnepe, amelyet 11 napos rendezvénysorozattal tiszteltek meg, a Menny és a Föld házasságát is felidézve. Egyiptomban ilyenkor érkezett el a fény újjászületésének az időszaka. Perzsiában is ez volt az év fordulója.
A Római Birodalomban többféle fesztivál is jutott március második felére. Ekkor tartották a lovas szemlét, tisztították meg a fegyvereket, próbálták ki a harci kürtöket, jelképesen kikergették a városból az óévet jelképező Mamurius Veturiust, és köszöntötték az új év istennőjét, Anna Perennát. A Tiberis mentén a mi majálisunkhoz hasonló ünnepélyeket tartottak, és az előző évben a 16. életévüket betöltött férfiak is ekkor ölthették fel férfitógájukat.
Egészen a középkorig fennmaradt az a szokás, hogy az új év indulását a tavasz kezdetéhez kötötték: a 13. században még országról országra eltért, hogy januárban vagy éppen márciusban indították-e el az esztendőt.
Ez is érdekelhet
- Elronthatatlan húsvéti kalácskoszorú: piros tojással a közepén az igazi – Recept
- Barkaszenteléstől a locsolkodásig: honnan erednek a húsvéti hagyományok és mi szükség az ártatlan bárányáldozatra?
- Miért a nyúl tojja a tojást, miért eszünk kalácsot? Húsvéti hagyományok, aminek már nem ismert az eredete
Miért változik a dátum?
Ekkoriban tartják a zsidó pészahot, az egyiptomi kivonulás és a kovásztalan kenyér ünnepét is. Ez utóbbi, a „pászka”, és persze maga az emlékezés nevéből ered a keresztény húsvét elnevezése az újlatin nyelvekben: olaszul pasqua, spanyolul pascua, franciául Pâques. Az evangéliumok szerint Jézust pészah előtt ítélték el, így a keresztény ünnep egybeeshetett a zsidó ünnepnapokkal.
Abban azonban nem volt egyetértés a korai keresztény közösségek között, hogy pészah előestéjén, Nizán hónap 14-én emlékezzenek-e Krisztus halálára és feltámadására, vagy a vasárnapi ünnepet tartsák. Az ázsiai provinciákban ragaszkodtak Nizán hónap 14-éhez, majd a két nap múlva esedékes feltámadásünnephez, akkor is, ha nem vasárnapra esett.
A vitát 325-ben a niceai zsinat zárta le, amely előírta, hogy a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon kell ünnepelni – ezért változik máig húsvét napja.
Ez is érdekelhet: Díszes pártától a feketéig: így esküdtek a régmúlt menyasszonyai, dédanyáink
Az istennő és a nyúl
A germán nyelvek jó részében Eostre (más néven Ostara) tavaszistennő neve rémlik fel a húsvét nevében: angolul Easter, németül Ostern a húsvét elnevezése. A középkori angol történetíró, Beda Venerabilis a tavasz és a termékenység úrnőjeként jellemzi Eostre istennőt, és azt is leírja róla, hogy sokszor nyúlfejjel ábrázolták.
A nyúl szintén a termékenység pogány szimbóluma volt, Bizáncban pedig a kereszténység felvétele után Krisztus jelképe lett.
Színes tojások
A tojás szintén a termékenység, az új élet, a tisztaság, az újjászületés megtestesítője. Az ókorban is festettek színes tojásokat, a húsvéti tojás első említése pedig 1615-ből, Strasbourgból származik. Nyugat-Európában leginkább a piros tojásfestéket kedvelték, míg Kelet-Európában az aranyszínt, de a többszínű, mintás darabok is népszerűek voltak.
Csokoládé az asztalon
Az első csokitojások a Napkirály, XIV. Lajos uralkodása idején jelentek meg Versailles-ben. Egy Giambone nevű torinói özvegy később, 1725-ben kezdett csokoládétojásokat gyártani úgy, hogy a hagyományos tojások kifújt héját töltötte meg csokoládéval. Ezeket az édességeket még nem kötötték össze a húsvéttal.
A maihoz leginkább hasonló üreges csokitojásokat Angliában a Fry’s édes-séggyár dobta piacra 1873-ban. Ők gyártották az első töltött tojásdesszerteket is. Az első kimondottan húsvéti csokitojást a Cadbury’s gyár készítette el 1875-ben, a cég a század utolsó évtizedében már 19 fajta húsvéti csokidesszertet árult.
Bűnbánó körmenetek
A Krisztus szenvedésének emléket állító körmenetek és passiók a keresztény világban mindenütt népszerűek. Az egyik leglátványosabb ünnepségsorozat, a spanyol Semana Santa, azaz a nagyhét körmenetein a különböző egyházi közösségek, gyülekezetek csuklyás, bűnbánó tagjai cipelik körbe a városban az akár több tonnás ereklyéket, szobrokat.
A középkorban mindenütt voltak ünnepi körmenetek, amelyeket a városok elitje szervezett, és amelyekbe szinte mindenkit bevontak. Az Ibériai-félszigetre a 13. században hozták el ezt a szokást a ferencesek és a domonkosok. A vezeklő felvonulók sokszor meg is ostorozták magukat vonulás közben. Ilyenkor a liturgia szó szerint kivonult az utcára, ahol mindenki számára hozzáférhetővé vált. A vallásos testvériségek eredete az 5-6. századra vezethető vissza: eredetileg mártírok sírját, emlékhelyét őrizték, és segítették egymást a nehezebb időkben. A 15. században kaptak kimondottan egyházi jelleget.
Luxusajándék a Fabergé-műhelyből
1882-ben, az összorosz művészeti kiállításon III. Sándor cár felfigyelt egy Szentpéterváron élő, tehetséges francia aranyműves, Peter Carl Fabergé műveire. Hamarosan ki is nevezte udvari ékszerésznek, 1885 húsvétjára pedig fejedelmi ajándékot rendelt tőle feleségének: apósa, a dán király gyűjteményében látott finom kis szétnyitható ékszertojásokat, és hasonlóval szerette volna a cárnét szülőhazájára emlékeztetni.
Az elkészült szépség tömör aranyból volt, kívül fehér zománcréteg borította, belsejében pedig egy apró tyúkocska lakott, amelyben a cári korona mása és egy apró rubintojás rejtőzött.
Innentől a Fabergé-műhelyben egyre ötletesebb és persze egyre drágább tojások készültek. Volt, amelyben a cári hintó vagy épp a Kreml apró makettjét rejtették el. A cári udvar számára készült 52 Fabergé-tojásból ma 46 holléte ismert, mindegyikük több millió dolláros értéket képvisel.
Fotó: AFP/Kisbenedek Attila, Getty Images
