80 éves lett Soltész Rezső: „Ha belenézek a tükörbe, felteszem a kérdést: hogyan tovább?”

A legendás énekest 80. születésnapja alkalmából köszöntöttük, és mi mást kívánhattunk volna neki, mint hogy még sokáig szóljon hangosan az ének.

Lakásától nem messze, kedvenc törzshelyén ültünk le beszélgetni. A megjelenése kifogástalan, ahogy mindig: elegáns, fiatalos, évtizedeket letagadhatna a korából, de eszébe sincs.

„Sosem titkoltam, hány éves vagyok, ugyanakkor kicsit aggódva léptem a nyolcadik ikszbe. A születésnapomon semmi sem változott: megkondult a harang, jöttek a telefonok, a jókívánságok. Sok dolgom és még több tervem van. Minden évben készítettem egy lemezt, és ez idén sem lesz másként. Teniszezek, néha még futok is, igyekszem megőrizni a kondíciómat, de tudom a határaimat, ami nagyon fontos” – mondja.

A tükörben minden benne van

Rajongói évtizedek óta hűségesen követik a fellépéseire.

„A közönség szeretete elképesztően fontos számomra, ez ad erőt. Ha az ember azt látja, hogy amit a jelenlétével, a személyiségével vagy a dalaival képvisel, szeretik, az óriási motiváció. Főleg ennyi év után érezhetné úgy az ember, hogy most már meg lehet úszni dolgokat, de én pont ellenkezőleg gondolom: ilyenkor is törekedni kell arra, hogy ne okozzak csalódást, és hogy a saját elvárásaimnak is megfeleljek. Maximalista vagyok magammal szemben, de nem akarok és nem is tudok mindenkinek megfelelni.

Reggelente kimegyek a fürdőszobába, belenézek a tükörbe – abban benne van minden. Ilyenkor szembenézek önmagammal, és felteszem a kérdést: hogyan tovább? – és keresem a válaszokat. A belső mércémnek akarok megfelelni, és ha jó döntéseket hozok, akkor az engem igazol” – mondja a zenész, aki sosem volt botrányhős, mindig felelősséggel élte az életét.

Isteni sugallat segítette

„Minden zenész, előadó, színpadi ember azért küzd, hogy a csoda megtörténjen, és velem megtörtént a 80-as években. De a nagy feladat nem a csúcsra kerülés, hanem az, hogy folyamatossá tudjuk tenni a sikert. Már egészen fiatalon zenélni akartam. Kaptam is egy gitárt, amit apukám a hadifogságból hozott haza. Ő tangóharmonikázott és gitározott, nagyon kedves ember volt, tőle örököltem a zene iránti érdeklődésemet, anyukám pedig nagyon szeretett szerepelni. A színpad felé fordulás genetikailag így adódott össze bennem.”

Miután megalapozta a tudását, megalakult az első zenekara.

„Onnantól kezdve el volt döntve az életem. Amit egy zenész magába szív, az egy életre szól. Még ha egy szál mikrofonnal állok is a színpadon, akkor is zenész vagyok. Másként megyek ki a közönség elé, érzem a zenét, és tudom, mit csinálnak mellettem a muzsikusok. Ez predesztinál engem bizonyos dolgokra. A gitározásnál már nem úgy működnek az ujjaim mint 40 évvel ezelőtt, de jó állapotban vagyok” – mondja az énekes, aki harminc évvel ezelőtt életre hívta a Zenész magazint, ami azóta is rendszeresen megjelenik nyomtatásban.

„A véletlenek sokat számítanak az életemben, pont akkor talált meg ez a feladat, amikor itthon a rendszerváltozás történt. A lemezgyárat eladták, alig volt fellépés, és az egész zenei szakma mélyrepülésbe kezdett. Akkor éreztem először, hogy mégiscsak létezik isteni sugallat. Egy lapkiadó céget alapítottam. A saját lábamra kellett állnom, hogy megoldjam az életünket, hiszen ott volt a családom. Felelősségtudattal éltem az életem, ahogy most is.

Mióta elutasítást kaptam a lemezgyártól, én magam adom ki a lemezeimet is. Az egyenes derék egy jó fizikai állapot.”

A teljes interjút keresd a Meglepetés magazinban!

Fotó: Bognár Bogi, privát • Köszönjük a helyszínt Micra Café – la marzocco home-nak