Sztár

60 évesen sem mond le a miniszoknyáról Spilák Klára: „A kedvem szerint öltözködöm”

Nehéz elhinni, de Spilák Klára októberben tényleg betöltötte a hatvanat. A színésznő szerencsés alkat, ugyanazokat a ruhákat hordja, mint 15 évvel ezelőtt.
spilák klára

Ha meg kellene indokolni, miért nem hisszük el, hogy Spilák Klára októberben betöltötte a hatvanat, mondhatnánk, mert három évtized és három gyerek után sem változott az alakja, vagy mert ma is miniszoknyát hord. Valójában azonban korosztályát meghazudtoló életkedve, energiája az, ami kiemeli a sorbólírta a BEST magazin.

Szorong a jövőtől az egészsége miatt

A színésznő nem kerekített nagy feneket a kerek évfordulónak, szűk családi körben ünnepelt.

„Az számít, mennyinek érezzük magunkat, és bár tény, hogy hatvanéves vagyok, korántsem úgy élem meg ezt az időszakot, mint aki már nagymama vagy szépasszony korú, hanem nagyon aktívan és fiatalosan próbálom a mindennapjaimat eltölteni.

Ha az ember a lelkében jól van, és kiegyensúlyozott, akkor szerintem ez a külsőre is hat. Én pedig jól vagyok, és ez adja a legnagyobb erőt nekem.

De bevallom, picit szorongok a jövőtől. Tehát nem a jelennel van a bajom, hanem azzal, hogy, mondjuk, tíz év múlva még egészséges leszek-e, mert nagyon szeretek élni, rossz lesz, amikor már nem tudok teljes életet élni.”

Nem fogy, nem hízik

A jelmeztervezőknek egyébként nincs gondjuk vele, mert évek óta nem változott az alakja.

 „Olyan szerencsés alkat vagyok, hogy azokat a ruhák, amiket most hordok, tizenöt évvel ezelőtt is viseltem.

Sosem a trendeket követtem, inkább a kedvem és az alkatom szerint öltözködöm. Például tudom, hogy jó lábam van, ezért a mai napig is szoktam miniszoknyában járni. De azt is tudom, hogy a változókorral az ember lánya a hasára hízik. Tehát például egy topot már biztosan nem vennék fel hozzá. Mint ahogyan ebben a korban már feketét sem szívesen viselek, mert öregít” – árulta el a színésznő.

Ez is érdekelhet

Hogy hogyan ünnepelte a kerek évfordulót, és melyik világsztár oldalán tűnik fel hamarosan egy hollywoodi filmben, az az eheti BEST magazinból kiderül. Keresd az újságárusoknál!

Fotó: Olajos Piroska