KOS III. 21. – IV. 20.
Hirtelen erőt vehet önön az optimizmus és az a késztetés, hogy most igazán ambiciózusan, nagy léptékben tervezzen. Sőt, olyan dolgokat is megkérdőjelezhet, amelyeken kicsivel korábban még esze ágában sem volt változtatni. Igyekezzen egyszerre csak egy dologgal foglalkozni, és a legapróbb részleteket se hagyja figyelmen kívül: ha hajlandó erre, szerencsés lehet, de ha túl sokat akar markolni, akkor felsülhet.
BIKA IV. 21. – V. 20.
- A szerelmi kapcsolata igazán felhőtlenül működhet, de a társkeresésben is jók a kilátásai.
- Ez a hét a pénzügyek rendbe tételét is támogatja, akár új bevételi forrásra is akadhat.
- Már csak azért is, mert a kreativitása is fellendül, így lehet, hogy ott is meglátja a lehetőséget, ahol mások elől esetleg az rejtve maradna.
- Képessé válhat rá, hogy nagyon különböző szándékú, hátterű embereket is összehozzon egy közös cél érdekében.
IKREK V. 21. – VI. 21.
Ha úgy érzi, hogy a valóság ridegen szétzúzta egyes idealista elképzeléseit, kicsit keretezze át a dolgot gondolatban. Hosszú távon ugyanis nagyon hasznos lehet, ha felismeri, hol csapta be magát. Az új tervei pedig már biztosan olyanok, amelyeket valóra is tud váltani. Legyen türelmes, amit csak tud, egyszerűsítsen le, és tanuljon meg hallgatni a belső hangjára. Higgye el, ez megsúgja majd, merre érdemes indulnia.
RÁK VI. 22. – VII. 22.
Régen engedte meg magának, hogy a munkával kapcsolatos döntéseiben is szerephez jussanak az érzelmei, most azonban kétségkívül érdemes hallgatnia rájuk. Mivel remek antennáival ráhangolódik mások aktuális hangulatára és igényeire, azt is pontosan tudja, mi segíthet, és hogyan tudja meggyőzni őket a saját igazáról. Kiegyensúlyozottsága most egy régebbi párkapcsolati feszültség feloldásában is segíthet.
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
Változékony lehet a hangulata, és néha azt sem tudja, hogy számos feladata közül melyikhez fogjon hozzá elsőként. Ez a hektikus időszak azonban az energiaszintjét is felpörgeti, ilyenkor pedig megállíthatatlanná válhat. Válassza ki azt a feladatot és célt, amellyel a legnagyobb változást tudja elérni, és törjön előre a megszokott szívósságával. Közben azonban a jegyére jellemző nagyvonalúságról se feledkezzen meg!

Ez is érdekelhet: 3 csillagjegy, aki retteg az öregedéstől: kétségbeesetten próbálnak fiatalok maradni
SZŰZ VIII. 24. – IX. 23.
Megvan az a ritka képessége, hogy ha bevonják egy vitába, akkor egyik oldalra sem áll oda azonnal, hanem világosan átlátja mindkét fél érveit. Így akár el is simíthatja a konfliktust. Ez a világos, tervszerű gondolkodás a feladatai elvégzésében is segíthet, hiszen nemcsak a célt, hanem az oda vezető lépéseket is pontosan fel tudja mérni. Ráadásul épp csak annyit vállal, amennyit reális időkeretek között el tud végezni, nem terheli túl magát.
MÉRLEG IX. 24. – X. 23.
Szeretne több szeretetet és kedves gesztust kapni a párjától, mégse vigye túlzásba a ragaszkodást, nehogy a másik ezt nyaggatásként értelmezze. Persze a saját érzelmeit nyugodtan kimutathatja felé, ez mindenképp jólesik, és az annyira várt viszonzás is megérkezhet rá. Ha furcsa, nyugtalanító érzések fogják el, az lehet, hogy annak a jele: ideje végre kilépnie a komfortzónájából, és valami újba kezdeni.
SKORPIÓ X. 24. – XI. 22.
- Szinte mágikussá válik a vonzereje, egyfajta titokzatos báj lengi körül. Ezt persze mindenki észreveszi a környezetében, így számíthat rá, hogy szinte záporoznak majd a meghívások, az elismerések.
- Új kapcsolatok éppúgy felbukkanhatnak az életében, mint remek, ráadásul reális és gyors megvalósulással kecsegtető ötletek.
- A rendszeres testmozgás elkezdésére is tökéletesen alkalmas ez az energikus, lelkes időszak.
NYILAS XI. 23. – XII. 21.
A megszokottnál nagyobb nyomás alatt állhat, de ne hagyja, hogy mindez elbizonytalanítsa, és elválassza azoktól, akik őszintén ön mellett állnak. Legyen felelősségteljes és türelmes, így kivárhatja a feszült időszak végét, és utána csak le kell majd szüretelnie a szorgalmas munka és a kitartás gyümölcsét. Addig is tegyen meg mindent azért, hogy fenntartsa a lelki egyensúlyát: pihenjen, relaxáljon, menjen társaságba!
BAK XII. 22. – I. 20.
Feltörhet önben a vágy arra, hogy valamilyen nagyobb jelentőségű dolgot vigyen véghez, és ne csak a mindennapi, apró-cseprő feladatokkal foglalkozzon. Ha nehezen tudja eldönteni, hogy életének melyik területén cselekedjen először, válassza azt, amelyik a legnagyobb érzelmi értékkel bír az ön számára. Keressen társakat a vállalásaihoz, mert velük együttműködve az eredmények is nagyobbak lehetnek.
VÍZÖNTŐ I. 21. – II. 19.
Lelkessé válhat, gyorsan hozhat döntéseket ezekben a napokban – méghozzá úgy, hogy nem hamarkodja el azokat: tisztán látja az egyes elhatározásokkal és választásokkal járó lehetőségeket, következményeket. Kiváló ez az időszak arra is, hogy valakivel randevút beszéljen meg, vagy egy meglévő kapcsolatot szorosabbra fűzzön. A munkában a gyors sikerekkel szemben élvezzenek előnyt a hosszabb távú célok.
HALAK II. 20. – III. 20.
Végre gyümölcsöt hozhat valami, amibe a múltban komolyabb energiát fektetett. Mivel ez a siker növeli az önbizalmát, a jövőbe is nagyobb optimizmussal nézhet. Ha utazást vagy tanulmányokat tervez, ezek megszervezésére, elkezdésére is kiváló a hét. Könnyen lehet, hogy megnő az érdeklődése a spiritualitás iránt, a szélsőségekkel azonban legyen óvatos. Szerelmi téren kifejezetten vonzóvá válhat, kapcsolatai felélénkülhetnek.
Ez is érdekelhet
Fotó: Adobe Stock


