80 éves lett
Meglepetés: Isten éltesse, Vera!
Takács Vera: Köszönöm szépen! Bizony, nyolcvan év sok múlt, ki tudja, mennyi jövő. Egy reumatológus doktornő azt mondta: „Sajnálom, hogy fáj, de nem tudok mit ajánlani, ezt a kis időt már bírja ki.” Kösz. Remélem megtalálom a módját, hogy jóízűen bírjam ki. Egyébként furcsa ez a születésnapi felhajtás, gyerekkoromban ez nem volt divat.
Meglepetés: Pedig megérdemelte volna? Jó kislány volt?
Vera: Igen, szófogadó, jó tanuló, rendetlen és elven.
Kilencéves koromig Balatonbogláron éltem a vasútállomás épületében.
Több család lakott ott, többen voltunk gyerekek. A rosszalkodás az volt, hogy olyan helyekre is bementünk, ahova a szülők nem engedtek. Ilyen volt a hajókikötő mély vize, vagy az a világháborúból ottmaradt nagy betonbunker, ami annyira nyomasztó volt, hogy vonzott minket.
Tragédia fiatalon
Meglepetés: Gyermekkora meghatározó élménye lehetett, hogy elhunyt az ikertestvére…
Vera: A testvérem 10 hónapos korában halt meg egy diftériajárvány következtében. A szülők azt mesélték, hogy sokat forgolódtam, gondolták, keresem a testvéremet. Én persze nem emlékszem, és mire a tudatom feléledt, már elfelejtettem.
Meglepetés: Elkényeztették emiatt?
Vera: Emiatt nem. Anyukám nagyon okos asszony volt, és tudta, hogy mennyire fontos, hogy ne kapassa el a gyereket… nem volt kivételezés, elvárták, hogy ami tőlem telik, azt megtegyem. Az igazi kényeztetés a zongora volt. Tudták, hogy nincs hallásom, de vettek nekem egy zongorát, hogy az segítsen, és azért legyen némi zenei műveltsége a gyereknek.
Később aztán sokat javított a zongora iránti érzelmeimen, hogy a fiú, aki tetszett nekem, szintén oda járt zongoraórára, ahova én is, bár máskor ment, és soha nem találkoztunk, de tudtam, hogy ő is oda jár, egy kamaszlánynak ennyi elég volt.
Karrierje kezdete
Meglepetés: Hogyan került a Magyar Televízió gyermekműsorok szerkesztőségébe?
Vera: Az az év, 1970 nehéz év volt. Diplomamunka, államvizsga, álláskeresés, véglegességek. Mi lesz, mi a jövő? És akkor kaptam egy táviratot a tévétől, ami abban az időben valami egészen magasan álló dolog volt a szememben, ahova földi halandó nem tehette be a lábát egykönnyen.
Viccnek gondoltam a táviratot.
Egyik tanárom, aki ismerte a távirat feladóját, a gyerekszerkesztőség akkori vezetőjét, megnyugtatott. Nem vicces, menjek csak be. Az évben éppen fiatalítás volt, és a végzős egyetemisták közül kiszúrtak néhányat. Engem is… Kérdezték, mit csinálnék először, ha meg kellene szerkesztenem egy műsort. Mivel fogalmam sem volt, azt mondtam: leülnék gondolkodni. Ezzel nyertem.
Meglepetés: Vidéki lány Pesten, milyen volt az élete akkoriban a fővárosban?
Vera: Rémes volt. Fél évig sírtam mindennap, annyira rideg volt minden. Ráadásul először egy rémes nőnél kaptam albérletet, semmi nem tetszett neki. Miért köszöngetsz mindenkinek a lépcsőházban? Mindent figyelt, vigyázott, ha fiú jött fel, ellenőrizte, beszélgetett vele, és ha elfogadta, akkor a fiú jöhetett, ha nem, akkor szakítani kellett.
Ő és Kovács Robi
Meglepetés: Dramaturgként rátalált Süsü, a sárkány figurájára, és elérte, hogy a történetből bábfilm készüljön. Majd 1986-ban mutatták be A világ legrosszabb gyereke című játékfilmjét. Hogy talált rá Kovács Robira?
Vera: A Kicsi a bors… című rövidfilmsorozat egyik szereplője volt Kovács Robika, kiemelkedően tehetséges gyerek, és azon töprengtem, hogy milyen pazarlás ezt a gyereket munka nélkül hagyni. Egy ilyen tehetségre másutt sorozatokat írnának. Ekkor érkezett meg a Móra Kiadótól a szokásos havi könyvcsomag, és legfelül ott virított egy cím: A világ legrosszabb gyereke. Égi jelnek vettem.
Még több hírességről olvasnál?
Eljött a Kölyökidő
Meglepetés: Aztán jött a Kölyökidő 1989-ben. Miként kezdődött a sikertörténet?
Vera: Volt Kremsier Editnek egy műsorterve, felnőttek adtak volna tanácsokat, hogyan kell viselkedni egy-egy nehéz helyzetben. Szerkesztő-rendezőként betársultam a műsorba azzal az ötlettel, hogy
hagyjuk békén a felnőtteket, van elég gondjuk a saját ügyeikkel
nézzük meg, mit tudnak a gyerekek maguk elintézni. Hoztam magammal azokat a gyerekeket, akik Nagy Katalin: A világ legrosszabb gyereke című filmben és annak folytatásaiban szerepeltek.
Elindultunk kisebb döccenőkkel 1989 januárjában, felnőtt műsorvezető nélkül, hiszen a legöregebb a stúdióban a gimnazista Gaskó Balázs volt. Abban az időben jó volt olyan témákról hallani, ami a kamaszokat érdekli: szerelem, barátság.
Helyes fiúkat és lányokat látni, szerelmesnek lenni egyikbe, másikba.
A mai napig azt olvasom, hallom, jajj, Kölyökidő, annyira szerelmes voltam a… A műsor vége felé már megengedtem, hogy ők rendezzék, írják a nyári filmet. Volt olyan, amikor az egész stáb a kölykökből állt, én magam csak vágóként vettem részt a munkában. Nem volt tévés nevelde, de mégis. Talán nem véletlen, hogy tévések lettek sokan.
Meglepetés: Tartják a kapcsolatot Önnel a „kölykök”?
Vera: A kölykök is tartják a kapcsolatot, és engem is megnéznek néha, hogy megvagyok-e. Most már többen szerte a világban élnek, dolgoznak, de ha hazajönnek, egy ölelésre beugranak.
Fotó: Schumy Csaba, archív
A videó AI alapú programmal készült.
