Címlapsztori Sztár

Négy évvel otthonuk eladása után is összefacsarodik Balázs Klári szíve: „Vágyunk vissza”

Balázs Klári négy évvel az eladás után először autózott el a Korda-villa előtt. Azonnal megdobbant a szíve. De a régi szomszédok, az utca lakói is a mai napig tartják velük a kapcsolatot. Vajon ma mit gondolnak, jó ötlet volt a költözés?
korda györgy és balázs klári a korda villában

Ma már csak kis réztábla jelzi, hogy 1992-től 2022-ig ott, a Szikla utcában éltek. Imádták az ikonikus II. kerületi budai villát. 2022-ben Korda György és Balázs Klári mégis feleakkorára cserélte az otthonát, mert az élet más irányba vitte őket.

„Ez a ház volt a bázisunk”

Az egyre növekvő rezsiárak miatt a művészházaspár számára az eladás bizonyult az egyetlen észszerű döntésnek. Egy ideig maradtak még a kerületben, de a modern penthouse – minden csábító előnye ellenére – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeiket, így onnan is továbbálltak.

Ezután találtak rá a jelenlegi otthonukra, amely valóban megfelel minden igényüknek, és ahol a terveik szerint már életük végéig élnének. Vagy mégsem?

„Gyuri nagyon jó formában van. Ilyenkor bármi kitelik tőle. Az is, hogy azt mondja, költözzünk még egyszer”

– mondja nevetve Klárika. Elárulta, négy év elteltével mostanában vette csak a bátorságot, hogy megnézze, mi is történt az egykori szeretett otthonukkal.

Ahogy elautózott a régi Korda-villa előtt, nagyot dobbant a szíve.

korda villa régi
Imádták a régi házukat Forrás Archív

„Vágyunk vissza a Szikla utcába, hiszen az első téglától az utolsóig mi építettük. Az a ház volt a mi kettőnk nagyon nagy alkotása, az volt a bázisunk, csak idővel változott az élethelyzetünk. Az utca lakóinak mi is hiányzunk, ők is nekünk, a mai napig rendszeresen írnak.

De kapunk leveleket a Pusztaszeri útról is, ahová azt követően költöztünk. Valamelyik nap el is mentem arra. Nagy öröm volt látni, hogy milyen szépen felújították, és megtartották a ház eredeti jellegét is. Igaz, ma már a sziklába vájt postaládák árulkodnak arról, hogy több családnak ad otthont. Nem akartam lelassítani, a rendszámom elárulhatott volna, de nagyot dobbant a szívem. Lakhatnánk most is ott, hiszen felajánlották a maradást.

Az érzéseink, a kötődésünk változatlan a régi otthonunk iránt, még akkor is, ha elégedettek vagyunk a mostani életünkkel és otthonunkkal is”

– mondta Balázs Klári.

„Alig két és fél évünk maradt”

korda villa régi
Elegáns bútorok és értékes festmények között éltek Forrás Archív

Sokan azt hiszik róluk, hogy művészemberekként velük együtt jár a hangzavar.

„Eleinte általában nem mindenki örül, ha a közelébe költözünk. De aztán mindig bebizonyosodik, mi is csak a színpadon szeretjük a hangos zenét. Az otthonunkban pihenésre van szükségünk, nem a bulikról szól az életünk.

Ahol most élünk, az egy második emeleti ház, a teraszunkról a Kamaraerdőt látjuk.

Autósforgalom nincs, a teraszunk a tolakodó szemek elől is rejtve marad, nem úgy, mint egykor a Szikla utca, ahol készült rólam még hálóinges fotó is. De hogy meddig maradunk, azt nem tudom. Gyurinál sosem lehet tudni, mikor mondja azt, még egy költözést bevállal. Örülök, hogy friss, hogy jól van. Nagyon óvom az egészségét. Ha már kettőnél több almafröccsöt iszik, vagy a nagy melegben több a fagylalt, mint amit a cukrunk miatt szeretünk fogyasztani, másnap szólok neki, hogy legyen elővigyázatosabb.

Ő pedig mindig megköszöni a törődést. Tudja, hogy rám jó hallgatni.

A kettőnk döntése volt, hogy most kevesebb fellépést vállalunk. De ott voltunk a Gyulai Pálinka­fesztiválon, és nagyon készülünk az év végi nagykoncertre. Tudjuk, nem lesz semmi baj, de azért jobb óvatosnak lenni. És nagy öröm, hogy a Sziget Fesztiválra is épp a múlt héten kaptunk meghívást. Nagyszínpadra, zenekarral, táncosokkal.

Legutóbb, amikor áprilisban a reptéren szobrot kaptunk, elmeséltük, hogy Gyuri egy társaságban azt mondta, még kilencvenéves koráig dolgozni akar. Alig két és fél évünk maradt, ha így gondolja. És tudom, hogy ez micsoda nagy szó, de ha jobban belegondolunk, Tony Bennett 95 éves koráig énekelt. ”

„Meggyógyultam”

Legutóbb egy podcastban öt pontban foglalták össze, mi számukra jelenleg a legfontosabb az életükben. Az egészséget mindketten említették.

Sőt, Korda György hatalmas szerelmi vallomást tett. Azt mondta, neki Klárika a biztos háttér, aki nélkül nem igazán működne. Klárika pedig azt, hogy bár voltak az elmúlt hónapokban nehezebb időszakai, mára ő is jól van. Hálás a sorsnak, hogy rengeteg energiával és örök optimizmussal áldotta meg, amellyel mindig a jövőbe tud nézni.

„Elég egy betegség, és másodpercek alatt megfordul az emberrel a világ. Nekem is volt egy kis problémám, de szerencsére semmi komoly, mára jól vagyok. Az azonban tény, hogy amíg Gyurinál, mint a tigris, úgy jár a szemem, hogy minden rendben legyen, addig magamról hajlamosabb vagyok megfeledkezni, de igyekszem.”

korda villa régi
A villában minden az ő ízlésüket dicsérte Forrás Archív

Még több hírességről olvasnál?

A legnagyobb elismerés

Nem szokott ilyesmiről beszélni, Korda György azonban most elárulta, mit gondol arról, hogy nem kapott még Kossuth-díjat.

„A legnagyobb elismerésben részesültem, amikor áprilisban szobrot avattak rólunk a Liszt Ferenc Repülőtéren. De azért szívből remélem, hogy olyan időszak köszönt be a politikába, ahol egy művészeti díjnál újra számítani fog, hogy egy énekes hogyan énekel és milyen a hangja” – árulta el.

Szöveg: Hrivnyák-Szakszon Zsanett

Fotó: Nagy Zoltán, Olajos Piroska, Birton Szabolcs

A videó AI alapú programmal készült.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK