„8 év mentőzést nem lehet elfelejteni”
Tóti Péter sofőrként évtizedekig járta a világ útjait. Előbb kamionnal kezdte, a zöldségtől kezdve mindent – tévét, mobiltelefont, fénymásolót – szállított. Egyedül rótta a kilométereket, tizenhárom évig a kamionfülke volt az otthona. Abban aludt, abban pihent, amíg meg nem unta. Akkor buszsofőrnek állt, nemzetközi járatra került, négy éven keresztül naponta 1100 kilométert vezetett. Ha elromlott a busz, lehetett eső, fagy vagy hőség, nekivetkőzött, és az útszélén megjavította. Péter fél éve taxizik, de szívesen mesél a fiatalkoráról, amikor orvos nélküli kocsiban mentőzött, és ápolóként gyakran tanúja volt halálnak és születésnek. „Számtalan szülést levezettem már, és a számát se tudom, hány sikeres újraélesztést végeztem. Mégis most kiáltottak ki hősnek – mondja mosolyogva a taxis. – Emlékszem, azon a reggelen a közeli edzőteremben egy órán át súlyzóztam, aztán levezetésként szaunáztam kicsit. Közben próbáltam tervezni a napomat, de ami történt, arra nem lehetett felkészülni. Az első fuvarral egy angol házaspárt vittem ki a reptérre, majd siettem vissza a városba. Délután egy óra körül Kőbányán kaptam egy címet. Hosszúnak tűnt az a tíz perc, amíg vártam az utasomra, de a társa azt magyarázta, hogy mindjárt megérkezik, csak kissé fáj a lába.” A sofőr a tükörből vette észre az utasát. Valóban nehézkesen, bicegve járt, így elé tolatott, és kinyitotta neki az ajtót, hogy megkönnyítse a beszállást. Ezután felpörögtek az események. A falfehér utas annyit mondott, vérzik a lába. A következő pillanatban összecsuklott, szerencsére Péter épp elkapta az eszméletlen férfit.
„Lefektettem Lajost a járdára, egy ollóval levágtam a lábáról a nadrágot. Bár be volt kötve a lába, három helyen is elpattant az ér, a kötésen át ömlött a vér. Láttam már ilyet, rögtön felismertem: ez vénás vérzés, és azt is tudtam, hogy mit kell tennem. Miközben a csomagtartóhoz ugrottam, hogy kivegyem a mentőládát, a vállammal az arcomhoz szorítottam a telefont, hívtam a mentőket. A diszpécserrel közöltem a címet és a pontos diagnózist.”
Rosszul lettek a rendőrök
Közben megérkezett két rendőr, mindketten rosszul lettek a véres járda látványától, azonban a fiatal egyenruhás lány erőt vett magán. Miközben adogatta Péternek a mentőládából az ollót, a kötszert, a steril lapot, arra panaszkodott, hogy sosem volt még ilyen helyzetben. Szerencsére a sofőr tudta a dolgát: miután nyomókötést tett a sebre, a fekvő utas lábát felpolcolta, így vártak együtt a segítségre. Amikor a mentő megérkezett, rögtön a kocsiba emelték Lajost, az orvos húsz percig küzdött, mire szállítható állapotba hozta. Miközben Péter rádión beszólt a központba, hogy beszámoljon a rendkívüli eseményről, a mentőorvos megkérdezte a rendőröktől: ki kötözte be ilyen profin a beteg sebét?
„Jólesett az orvos dicsérete, de a nyolc év mentőzést nem lehet elfelejteni. Mégis, az ilyen pillanatokért érdemes élni – véli a taxis. – Miután az esetkocsi szirénázva elszáguldott, végignéztem magamon. A nyakkendőm, a fehér ingem és a zakóm is csupa vér lett. Hazamentem, hogy rendbe hozzam magam, átöltöztem, és rögtön visszamentem dolgozni.”
„Kaptam egy új életet”
Ezalatt a Főtaxi központjában felbolydult az élet. Mindenki a kollégájuk hősiességéről, helyzetfelismeréséről beszélt. A hír percek alatt eljutott a vezérigazgatóhoz, aki másnap délelőttre az irodájába rendelte Tóti Pétert, hogy megjutalmazza. A sofőr zavarba jött a hirtelen támadt érdeklődéstől. Azt könnyebben elviselte, hogy a barátok, a kollégák hátba verdesték és gratuláltak neki, de hogy újságírók, tévések faggassák, na, azt nem neki találták ki.
„Néha eszembe jut ez az eset, végiggondolom, mit kellett volna esetleg másképp csinálnom, de rájövök, hogy ma is ugyanazt, ugyanúgy tenném. Az utasomról csak annyi hírem van, hogy még mindig a kórházban ápolják. A vezérigazgatótól emlékérmet kaptam és egy oklevelet, ráadásnak pedig a Dunakanyarba egy kétszemélyes wellness-hétvégét. Jó lesz egy kicsit pihennem, mert régóta fáradtnak érzem magam.”
A Meglepetés megtalálta Császár Lajost a Bajcsy Zsilinszky kórház baleseti sebészetén. A 67 éves gépkezelőn életmentő műtétet hajtottak végre, ennek azonban ára volt: amputálni kellett a bal lábát.
„Néha furcsa dolgokat produkál a sors. Tegnap elvesztettem a bal lábamat, de kaptam egy új életet – vigasztalta magát a kórházi ágyán Császár Lajos. – Valaha én is taxiztam, buszsofőr is voltam, mint a megmentőm. Április óta fekély kínozta a lábamat, a gyógyulásért versenyt futottam az idővel. Két hét múlva volt időpontom az érfestésre, abban reménykedtem, hogy utána visszakapom az egészségemet. Szomorú az életem, egy lottóötös kéne. De így is nagyon hálás vagyok Péternek, mert megmentette az életemet.”
Fanny volt az első kisbabája
„Anyukámra huszonnégy évvel ezelőtt, szeptember 12-én hajnalban törtek rá a fájások. Szerencsére a mentő Tóti Péter ápolóval hamar jött, de nem értünk be a kórházba időben. Így Nádudvar és Hajdúszoboszló között, a mentőautóban jöttem a világra — mesélte a Meglepetésnek Ludman Fanny. — Péterrel azóta is tartom a kapcsolatot, én voltam az első kisbaba, akinek a születésénél segédkezett. Sosem felejti el a születésnapomat, mindig felköszönt. Melegség öntötte el a szívemet, mikor megtudtam, hogy taxisként újabb hőstettet hajtott végre, megmentett egy beteg férfit. Büszke vagyok rá, hogy a barátaim között tudhatom.”
Büszkék vagyunk Péterre
„A sors fintora, hogy épp ma van a trombózis világnapja, így kollégáimmal még büszkébbek vagyunk Péterre, akinek a drámai pillanatokban is helyén volt az esze és a szíve. Ugyanő pár napja egy szülő nőt vitt a kórházba, akinek a kocsiban folyt el a magzatvize. Azóta már az anyuka és a kisbabája is hazakerült” — mondta a Meglepetésnek Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója.
