Ritka alkalmak egyike, amikor az énekes a 12 és féléves kislányával, Eszterrel látható. Ennek két oka is van.
– Sosem akartam a gyerekemet előtérbe tolni, vagy általa, lányos apukaként szimpatikusabbnak tűnni a közönség előtt. Szeretném, ha sokáig élvezhetné a gyerekkorát, ha olyan dolgokat csinálna, amikben tényleg örömét leli. A színpadra sem hívtam még fel soha, hogy együtt zenéljünk, pedig hétéves kora óta zongorázik, két éve pedig dobolni is tanul. Egy keszthelyi művészeti általános iskola ötödik osztályosa, jó érzéke van a hangszerekhez, de fontos, hogy előbb legyen meg a szorgalom és a tanulás iránti vágy, és ha van konkrét produktum, csak akkor álljon ki a színpadra, ne pedig Márió lányaként szerepeljen – mondja a harmonikás, aki nagyon büszke arra, hogy a lánya szófogadó és jól tanul, négyes-ötös a bizonyítványa.
Tavaly ősszel megözvegyült
Az előadó abban is különbözik a többi sztártól, hogy esze ágában sincs a fővárosban élni. Amióta ismerem Veszprém megye lakója.
– Nagyon szeretjük Sümeget. Ott béke és nyugalom van. Nem hiányzik a celebélet. A hétvégi fellépéseket leszámítva teljesen hétköznapi életem van. Otthon felkapom a melósruhát, füvet nyírok, barkácsolok, csinálom a ház körüli dolgokat, néhanapján még főzök is. A lányom születésnapjára négyfogásos, ünnepi menüsort készítettem, volt benne argentin hekk, fűszeres pisztráng és füstölt lazacszeletek. Nagyon szereti a halféléket, és mivel ez az ő nagy napja volt, a kedvében akartam járni – árulja el az édesapa, aki pedagógus felesége, Annamária elvesztése óta egyedül neveli Esztert.
– Szerencsére a család is mellettünk áll. Segítenek a nagyszülők, a testvéreim és a sógornők. Az elmúlt hónapokban nehéz időszakon mentünk keresztül. A feleségem gyógyíthatatlan daganatos betegsége, majd tavaly októberi elvesztése óriási trauma volt. Ancsa még mindig csak 44 éves lenne… Őrizzük az emlékét, sokat beszélünk róla, mindennap felelevenítjük a közös történeteinket. A fényképe ott van a nappaliban, nem feledjük. A nélküle töltött első karácsony, első húsvét, első anyák napja nagyon fájdalmas volt. A tragédia ellenére próbálunk nem szomorúak lenni, mert Ancsa jó humorú, vidám nő volt. Szerintem ő is boldognak szeretne látni minket, mert amíg köztük volt, szomorúságnak nem volt helye az otthonunkban.
Ötévesen kapta az első hangszerét
A családjában ő az első zenész. „Édesapám bányász volt, édesanyám óvodai dajka. Hárman vagyunk testvérek, de csak belőlem lett színpadi ember. Az első harmonikámat a szüleimtől kaptam, gyerekkorom óta játszom hangszereken. Örülnék, ha a lányom folytatná a hivatásomat, de nem elvárás, hogy művész legyen. Esztert a klasszikus zene érdekli, a mulatós műfaj távol áll tőle” – árulja el az édesapa.
Kis híján ő is meghalt
A gyász feldolgozásában Máriónak nagy segítséget jelent a buddhista életfilozófia.
– Római katolikus vagyok, de néhány évvel ezelőtt elkezdett érdekelni a buddhizmus. Ilyen témájú könyveket olvasok, és előadásokat hallgatok. Laár András nagyon hiteles számomra. Kezdetben az interneten néztem őt, később személyesen is elmentem az előadásaira. Segít megérteni az összefüggéseket, hogy semmi nem történik ok nélkül. Hiszek a lélekvándorlásban, és a buddhizmus által könnyebb elfogadnom, hogy Ancsa itt hagyott minket, mert különben nincs épeszű magyarázat arra, hogy egy negyvenes éveiben járó nőnek és édesanyának, miért kellett fiatalon búcsút mondania a földi léttől.
A házaspár 15 évet töltött együtt. Ancsa nemcsak tanárnő volt, de Márió zenekarának dobosa is. A magánéletük és a munkájuk összefonódott, és talán ezért is értették meg ennyire jól egymást. A temetés után Márió immunrendszere annyira legyengült, hogy elkapta a koronavírust. Mentővel vitték kórházba.
– Öt napig életveszélyes állapotban voltam. A tüdőm alig működött, a szervezetem pedig nem reagált a gyógyszerekre. Az orvosok azt mondták a családtagjaimnak, hogy bármi előfordulhat, a legrosszabb forgatókönyv is. Majdnem én is meghaltam, de legbelül éreztem, hogy fel kell állnom. Nem hagyhatom, hogy a lányom árva legyen. Egy belső hang azt súgta, hogy nekem még feladatom van, és kijövök a kórházból – meséli Márió. A betegség után még hónapokig lábadozott. Annyira legyengítette a vírus, hogy az utcájuk végéig is alig tudott elsétálni. A szaglása és a beszédhangja is csak lassan jött vissza.
– Szerencsére már jól vagyok, újra koncertezem. A közönség szeretete erőt ad ahhoz, hogy a nehéz időszakot magam mögött tudjam.
Dzsesszgitározni tanul egy suliban
Júniusban töltötte be az 51. évét. Most már komolyabb vizekre is evezne.
– Két színdarab zenéjét megírtam, az egyiket már bemutatták Tapolcán, a másik ősszel lesz látható Sümegen. Ezenkívül dzsesszgitározni tanulok egy iskolában. A jövőben talán dzsesszzenészként is fellépek. Persze az a produkció nem Márió néven futna, hanem a polgári nevemen, Bock Attilaként. Úgy hiszem, sok izgalmas esemény vár még rám az életben. De továbbra sem szeretném feltűnően tenni a dolgomat. Sosem vágytam megkülönböztetett figyelemre, zavarban vagyok, ha művész úrnak hívnak. Szerintem a lányom osztálytársai nem is tudják, hogy ki vagyok, de így van ez rendjén. Én csak egy átlagos édesapának tartom magam, aki imádja a gyerekét, és szeret zenélni.
Kiemelt kép: Rózsa Erika
