Néhány éve volt vele egy különleges beszélgetésem. Az egyik magazin arra kért, készítsek vele interjút az élet fontos dolgairól. Dobjak be neki fogalmakat, ő pedig spontán reagáljon rá. Amíg imádott felesége, Judit – vagy ahogy becézte, Nyuszi – kávét főzött nekünk, István válaszolt a kérdéseimre.
Büszke férfi volt
A sikeresség kapcsán a saját sikeréről így vélekedett: „Néhány esztendőn át én voltam a legnépszerűbb televíziós személyiség. Akkoriban olyanok is kedveltek és keresték a társaságomat, akiket én nem kedveltem. Cseppet sem bánom, hogy azóta leszakadtak rólam. Ma kevesebben kedvelnek, ez tény, de az én szememben nagyobb siker, hogy most már csak igazi barátok, nézők és hallgatók vannak mellettem.” Nem szenvedett tehát élete utolsó éveinek képernyős mellőzöttségétől. Megtalálta a maga sikereit a közéletben és a közösségi oldalán.
Nem volt kesergő típus, mindig előre nézett, és idejekorán megtanulta az elengedést, kilépni a szenvedés kötelékéből. Erről a hajdani, első szerelme kapcsán így mesélt nekem:
„Legénykoromban nagyon szerelmes voltam egy hölgybe. Egy ideig úgy tűnt, nincs ellenére. Egy reggel arra ébredtem, ő már felöltözve ült a másik szobában, és azt mondta: szerintem ennek nincs jövője, maradjunk barátok. Azt hittem, ott nekem végem van. Mégis, egy szóval sem mondtam, hogy adjon még egy esélyt, elengedtem. Bár megszakadt a szívem, hagytam elmenni. Sokáig sajgott érte a szívem, de úgy gondolom, helyesen tettem” – ahogyan az életben is minden helyzetből úriemberként, büszkén, emelt fővel vonult tovább.
Tartott a tudatlanságtól
Abban a mélyinterjúban arról is mesélt, legjobban magától a félelemtől félt. „Sokszor az életünket ez az érzés irányítja, amire sajnos igen sokan építenek. Tőkét kovácsolnak a félelemből. Általában az ismeretlentől tartunk, így akkor járunk el helyesen, ha a félelmünk tárgyát közelebbről is szemügyre vesszük, és aztán rájövünk: ez nem is veszélyes! Világviszonylatban a kondenzcsík a félelemre a legszebb példa. Tanulatlan népek úgy vélekedtek, a fehér csík, amit a repülő maga után húz, az ellenséges háttérhatalom által kiszórt méreg. Félelmükben vállról indítható rakétákat akartak beszerezni a repülők ellen. Szóval összegezve: leginkább az emberi butaságtól félek” – vallotta a legendás televíziós.
Veszélyesnek tartotta a napjainkban extrém módon jelenlévő boldogsághajhászást is. „Aki folyamatosan boldog, az valószínű bolond – állította nevetve. – Míg a búvalbéleltséget, a szomorúságot képesek vagyunk akár hónapokig érezni, addig a boldogságot csak pillanatokig. Ez érdekes ellentét. Aki állandó boldogságra törekszik, lehetetlen célt tűz ki maga elé, hiszen az életben kellenek a hullámvölgyek ahhoz, hogy értékeljük, amikor valami jó történik. Az élettől nem elvárható az állandó boldogság.”
Élvezte a nagypapaságot
A hazai kvízműsorok atyja élete utolsó napjáig rendkívül aktívan élt. Naprakész volt mindennel kapcsolatban, elment oda, ahová csak hívták, megosztotta az emberekkel a gondolatait. Mindig kiállt a számára fontos ügyek, az igazság mellett. „Ahány konfliktus, annyi fajta igazság. Minden igazi Shakespeare-drámában attól átélhető a konfliktus, hogy több résztvevőnek igaza van a maga szempontjából. A való életben is nagyon körültekintően kell ezt vizsgálni” – vélekedett, és abban talán egyetértene, ahogyan ő elment, az nem volt igazságos. Tevékeny volt, számtalan tervet dédelgetett, aztán egyszer csak éjjel rosszul lett – úgy tudjuk, a hasát fájlalta –, és a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Felesége, Judit, fia, Péter és unokája, Borisz gyászolja az ország egyik legműveltebb emberét, aki boldog volt, hogy a nagypapaság megadatott neki. „Az unokám mindjárt hatéves lesz, iskolába megy, és belépett a miért-korszakba, amit én nagyon élvezek. Olyanokat kérdez, hogy miért vannak az égen csillagok, miért folyik a víz a csapból. Őt ezek a dolgok tényleg érdeklik, és én igyekszem mindenre válaszolni” – mondta.
Vágó István nemcsak a családjának, de a televíziós szakmának is nagyon hiányzik, hiszen minden kérdésre volt egy válasza és minden válaszra egy kérdése. Hihetetlen elfogadni, hogy Vágó István nincs többé. Nyugodjon békében!
Forrás: Nők Lapja Psziché, Story magazin
fotó: STEINDL GABRIELLA, NAGY ZOLTÁN, FORTEPAN URBÁN TAMÁS, MTVA ZIH ZSOLT, ARCHIV
