Húsz éve gyászol Bessenyei Ferenc özvegye, Eszter: „A kapcsolatunk alatt sem volt hűséges, de ötnaponta viszek gyertyát a férjem sírjára”

Néhány évvel ezelőtt eladta a híres lajosmizsei tanyát B. Élthes Eszter, ahol a férjével, Bessenyeivel nyugalomban éltek. „Azt hittem, én is ott fogok meghalni, ahol a férjem, de rá kellett jönnöm, hogy ez képtelenség” – mondja a 74 éves Eszter asszony, aki néhány éve Budaörsre költözött.

Kutatómunkába kezdett

A férjével közös tárgyak, bútorok többségét hozta magával ide. A nappali egyik szeglete például ugyanúgy van berendezve, ahogy Bessenyei idejében. Két tonettszék, egy asztal, a falon fényképek és a Gobbi Hildától kapott régi, lebontásra került Nemzeti Színház egy kődarabja a falon. A relikviákkal teli házban olyan érzése van az embernek, mintha mindenki arra várna, hogy a színművész ismét betoppanjon. Megállt az idő a falak között, de ennek is megvan a maga bája, érzelmi töltete.

„A világ nagyon sokat változott, amióta a férjem nincs velünk. Szerintem Feri fogná a fejét a szomorúságtól, ha látná, hová züllött az emberiség. Ő egy nagyon egyenes, gerinces férfi volt. Érdekes módon, a halála után többet tudtam meg róla, mint a közös 34 évünk alatt” – meséli Eszter, aki az elmúlt éveket különböző levéltárakban, történelmi hivatalokban töltötte.

„A férjem itthon nem volt bőbeszédű. Nem sokat mesélt a házasságunk előtti életéről, pedig kimagasló színészi pályája és három felesége is volt előttem. Mi ketten nagyokat tudtunk csöndben lenni és hallgatni, mert anélkül is éreztük és értettük egymást. De Feri halála után kutatómunkába kezdtem. Éveken át jártam be a különböző intézmények archív részlegeibe, hogy Feriről mindent megtudjak a korabeli újságcikkek, dokumentumok alapján. Így jutott a kezembe az a belügyminisztériumi dosszié is, amiben azt írták, hogy Bessenyei zsarolhatatlan. A rendszer hiába szerette volna beszervezni őt is III/III-as ügynöknek, bele sem foghattak, mert azzal, hogy nem volt zsarolható, nem volt meg ehhez az előfeltételük. Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy abban a politikai közegben is tisztességes ember maradt.”

Nincs benne harag

A házaspár között harminc év volt a korkülönbség, de részükről ez csak egy szám volt, nem tulajdonítottak neki jelentőséget.

„A férjemet 1970-től ismertem, de csak 1980-ban házasodtunk össze. Én sokáig Németországban tanultam, majd dolgoztam, így állandóan úton voltam a férjem és a fogorvosi rendelőm között. Ferinek mindig szüksége volt társra, akiben megbízhatott. Tulajdonképpen ő engem birtokba vett, és nem kérdezte meg, hogy én mit szólok ehhez. A kapcsolatunk alatt sem volt hűséges, de sokáig elhitette velem, hogy ő megváltoztatható. Megismerkedésünkkor fiatal, éretlen és tapasztalatlan voltam. Aztán egy idő után rájöttem, hogy én nem tudom megváltoztatni. Elfogadtam tehát, hogy egy ilyen házasságban élek. Nem azt mondom, hogy ez helyes és követendő példa, de látja, hogy csak jót tudok mondani Feriről, egy szemernyi harag sincs bennem.”

Idén decemberben már húsz éve lesz, hogy a színészóriás elment, de Eszter asszony rendszeresen kijár a Farkasréti temetőbe a Nemzet Színészének, a kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferencnek a sírjához.

„Azt szeretem, ha a férjem sírján folyamatosan égnek a mécsesek, ezért ötnaponta viszek új gyertyákat. De nemcsak Feri sírját gondozom, hanem összeírtam a Farkasréti temetőben nyugvó előadóművészek neveit, köztük azokét, akiknek a végső nyughelyét a színházi szakszervezetek védetté szeretnék nyilváníttatni. Kérvényt is adtunk be, mert megérdemelnék ők is, hogy az utókor örökre emlékezzen rájuk. Egyik szívügyem például, hogy a Korona Pódium alapítója, Mikes Lilla színésznő sírja is védetté váljon. Feri, csakúgy, mint sok kiemelkedő pályatársa, sokat köszönhetett Lillának. Ő volt az, aki rábeszélte őket, hogy összeállítsák az előadóestjei­ket, amikkel aztán évekig járták az országot, és aminek köszönhetően végre saját lakáshoz juthattak.”

Feri a mennyből figyeli

Eszter úgy érzi, a művészvilágban többen nehezteltek rá. „Szerintük Ferit az élete utolsó éveiben elzártam a kollégáitól, és nem hagytam játszani, színpadra menni. Biztos sokan nem értenek velem egyet, de én úgy látom, hogy a férjem nem született színész volt, hanem született népnevelő: mert ő ezt tartotta egy színész elsőrendű feladatának. Szinte a fülemben cseng, ahogy a jellegzetes hangján mondja: Emberek, legyetek jobbak!”

A konzervatív katolikus értékeket valló özvegy életfeladatának tartja, hogy férje emlékét ápolja, ugyanakkor meglepő következtetésre is jutott.

„Fél évvel ezelőttig rengetegszer álmodtam Feriről. Legutóbb azt, amit korábban soha: Feri elmegy, és még a telefonszámát sem adja meg nekem, így nem tudom követni őt. Akkoriban én ezt egymás után többször álmodtam, annyira szokatlan és borzalmas volt, de aztán úgy gondoltam, ez azt jelenti, hogy a férjem most került ki a tisztítótűzből a menny­be. S amikor én ezt magamnak megfogalmaztam, akkor elmúlt ez az álom. Soha többé nem jött elő. Úgy hiszem, most már ő fönt van, és lát engem. Hiszek az örök életben, a feltámadásban. Sokat imádkozom érte és másokért is.”

Fotó: Nagy Zoltán, Olajos Piroska, Rákosi Péter, archív