Udvaros Dorottya: „Egy vállrándítással elintézem, hogy hány éves vagyok”

A színésznő csak legyint az idő múlására, számára a derűs mosoly, az életkedv és az egészség fontosabb, mint a szarkalábak. Számvetés helyett a pillanatok megélésére összpontosít, nyitott lélekkel, kíváncsian fordul az új kihívások felé, amelyekből akad bőven.„Egy vállrándítással elintézem, hogy hány éves vagyok”

„Még a kerek évfordulókon sem tekintek vissza, vagy készítek összegzést, egy vállrándítással elintézem, hány éves vagyok, ugyanakkor nagy igazság, hogy az évek számával a tapasztalatok is jönnek. A korom nem érdekel, nincs nagy súlya, hány gyertya ég a tortán. Az évforduló inkább arra ad lehetőséget, hogy nyugodtan találkozhassak a barátaimmal és a szeretteimmel. Egyébként sem jellemző rám, hogy hatalmas partit rendezzek, egyszerűbben ünnepelek, értékesebbnek tartom a tartalmas beszélgetéseket” – árulja el Udvaros Dorottya.

A pozitív életfelfogása segíti a nehéz időszakban

A mi kis falunk sorozatban is szereplő színésznőben ugyanaz a tűz lobog, mint a pályája elején. „Szerintem nem a ráncok száma a fontos, hanem a derűs mosoly, az egészség és az életkedv. Világéletemben nagyon mozgékony voltam, egy óránál tovább nem tudok megülni. Fiatalon balettra jártam, szertornáztam, felnőttként jógázom és tornázom, a készülő filmszerepem miatt pedig futóedzéseket csináltam. Olyan foglalkozást űzök, amely egyben a hobbim, és új kihívások elé állít. A filmezés, a színház, a koncertek folyamatosan élénken tartják az aktivitásomat fizikailag és lelkileg egyaránt. Az energia, amit magamból adok, visszafelé is áramlik. Előadás közben a nézői reakciókból, a partnerek és a rendező visszajelzéseiből visszakapom azt az erőt, amelyet belefektettem. Azt vallom, hogy töltekezni bármiből lehet, ha az ember figyel. Nekem sokszor elég egy viselkedésminta, amit a környezetemben látok, de a példamutatóan élő emberek, a zene, az irodalom és a természet is inspiráló lehet. Szerintem nagyon fontos, hogyan állunk a világhoz, a pozitív életfelfogás még a nehezebb időszakokon is segít átlendülni” – véli a színésznő, aki a civil életben a természetesség híve.

„A színpadon szeretek úgy kinézni, amit az előadás megkövetel, de egyébként olyan vagyok, mint bárki más: ha szabadnapom van, és kimegyek a piacra, egy pici smink sincs rajtam, még az sem izgat, hogy a frizurám tökéletes legyen. A több kevesebb elvét vallom.”

Anyaként gyakran bűntudata volt

Pozitív életszemléletét és munkája iránti szenvedélyét sikerült a fiának is átadnia, és arra is odafigyelt, hogy Mátéval minél több időt töltsön.

„Színészgyereknek lenni nem könnyű, ezt a saját példámból is tudom. Gyermekkoromban azt láttam, hogy a szüleim csak a színházról tudnak beszélgetni, ami nekik izgalmas volt, de másnak unalmas. Akkoriban azt gondoltam, nem leszek színész, de az ember nem küzdhet bizonyos dolgokkal szemben. Akaratom ellenére belém ivódtak azok a dolgok, amelyekről beszéltek, a próbák, amelyeket gyerekként láttam, és a létezés a kecskeméti színházban szintén mély lenyomatot hagyott bennem. A szüleim vidéken játszottak, időként hazajöttek, én pedig albérletben, intézetben, színházi szobában laktam. Szerettem volna másképp csinálni, mint ők, és törekedtem rá, hogy teljességgel megéljem az anyaságot. A pályatársaim szülés után hamarabb elkezdtek próbálni, én egészen addig nem mentem vissza a színházba, amíg szoptattam, ugyanis elhatároztam, hogy addig táplálom anyatejjel a fiamat, amíg tudom. A munkába visszatérés viszont nem volt egyszerű. Amikor próbál vagy forgat az ember, akár 16 órát is távol van az otthonától. A mi szakmánkban nem lehet jól beosztani az időt, előfordul, hogy azt sem tudom, mikor aludjak. Nehéz összeegyeztetni az anyaságot a karrierrel. Sokszor bűntudatom volt, ha keveset voltam Mátéval, de igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Számomra fontos volt, hogy a fiammal együtt reggelizzünk, és én vigyem óvodába vagy iskolába. Noteszt is vezettem arról, hogyan szeretnék viselkedni édesanyaként.”

Aktív nagymama szeretne lenni

A 38 éves fiával a mai napig szoros a kapcsolata. „Sosem voltak elvárásaim Mátéval szemben, mindig azt mondtam neki: legyél orvos, színházigazgató, ügyvéd, nem számít, a lényeg, hogy olyan szakmát válassz, amit nagyon szeretsz. Ez volt a legfontosabb útravaló, amit szerettem volna átadni, hogy bármit csinál, azt szerelemmel csinálja. A kaszkadőrséget választotta. Veszélyes szakma, de bízom a tehetségében, és hihetetlenül büszke vagyok rá. Hiába gondolom úgy, hogy kiváló lenne színészként, sosem terelgettem ebbe az irányba, már csak azért sem, mert Máté a saját példáján keresztül tudja, hogy színészgyereknek lenni nem mindig egyszerű” – mondja a Kossuth-díjas sztár, aki mostanra számos szerepben kipróbálta magát, már csak a nagyszülőség hiányzik a listájáról.

„Nagyon jó egy energikus nagymama a családnak, segítség a fiatal szülőknek, és az unokának is rengeteget ad. Csodálatos dolog lehet nagyszülőnek lenni. Remélem, velem is megtörténik egyszer, és amikor eljön az ideje, nemcsak néha látogatom majd meg az unokámat, hanem aktívan részt veszek az életében.”

fotó: Emmer László, Olajos Piroska, Rtl