Címlapsztori Sztár

Vasszigor helyett játékossággal nevelte a lányát Stahl Judit: „Anyaként gyökereket és szárnyakat adtam”

Nem esett messze az alma a fájától. A 20 éves Hanna már most olyan céltudatos és maximalista, mint híres édesanyja, így aztán a közös munkát is nagyon élvezik.

Az egykori híradós csak a képernyőről vonult vissza, saját könyvkiadóját vezeti, és lányával közösen dolgoznak a Flódni nevű improvizációs gasztroszínház előadásain.

„Sosem voltam celebnek való, alkotó ember vagyok. Nem képernyősnek készültem, hanem rendező szakon végeztem. Érdekes, hogy Hanna érdeklődése hozta vissza a régi rajongásomat azzal, hogy együtt tervezzük és készítjük az előadásokat. A lányom sokkal nyugodtabb és bölcsebb, mint amilyen én voltam ennyi idősen. Igazi égetnivaló gyerek voltam” – meséli nevetve Stahl Judit.

Távol áll tőle a vasszigor

A humor és a kreativitás alapvető eleme a kapcsolatuknak.

„Mindig könnyű dolgom volt Hannával, és ez a mai napig így van. A gyereknevelést próbáltam játékosan megközelíteni, amikor picike volt, gyakorta szeretett volna ezt-azt. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy a dolgok nem úgy működnek, hogy azonnal megvesszük, amit szeretnénk. Elővettem egy naptárt, és megmutattam, hogy az év hónapokból áll, és az emberek úgy kapnak pénzt, hogy be kell osztaniuk. Lerajzoltuk, mire vágyik, és beragasztottuk a naptárba” – meséli az édesanya, akitől távol áll a vasszigor.

„Nagyon laza, ugyanakkor következetes anyuka – veszi át a szót Hanna. – Ha büntetést kaptam, mindig azt mondta, hogy én találjam ki, mi legyen az. Igyekeztünk mindent megbeszélni, és együtt megoldást találni, bármilyen probléma is adódott. Persze összezörrenések mindenhol előfordulnak, de nagyon jó gyerekkorom volt. A mai napig sokat beszélgetünk, szeretem kikérni a véleményét, mivel érdekel a tanácsa.”

Jól tudnak együtt dolgozni

A Flódniból eredetileg négy előadást terveztek, de tíz nap alatt elkapkodták az összes jegyet. „Régóta gondolkoztam, hogy kellene egy olyan színházi előadást tető alá hozni, ami Budapest kultúr- és gasztrotörténetével foglalkozik, ugyanakkor vicces is. Hannával külön, de egyeztetve dolgozunk, én gyűjtöm a  háttérinformációkat és a kultúrtörténeti anyagokat, a lányom pedig a szituációkat írja. A darabban mi vagyunk a producerek és az asszisztensek is egyben, így teljesen miénk a projekt” – árulja el Judit.

További részletekért és a teljes interjúért keresd a Meglepetés magazin kedden megjelenő számát!

fotó: Sárosi Zoltán, privát