Kulturális menedzserként szüleikkel együtt működtetik a Benedek Elek Emlékházat Kisbaconban. Ez az a hely, ahol a meseíró egykor élt és alkotott, és ahol a két nővér mindent megtesz, hogy megőrizzék és továbbadják üknagyapjuk szellemiségét és örökségét. Bíborka és Boróka kizárólag női ágon kapcsolódnak a legendához, ezért a Benedek vezetéknevet nem viselik. A nagy mesemondónak hat gyermeke volt, közülük a legkisebb lány, Rózsa volt a dédnagymamájuk.
„Elek apó a kúriát eredetileg nyaralónak építtette, de végül családi ház lett belőle. Nyaranta mi is ott töltöttük a gyerekkorunkat, és már akkor nagy kíváncsisággal hallgattuk a meséket, és az üknagyapánk életéről szóló történeteket” – mondja Boróka.
A nagynénitől vették át a stafétát
A ház már 55 éve fogadja a látogatókat. „Benedek Elek egyszerű földműves szülei azért, hogy legkisebb, »szépeszű« gyermeküket taníttathassák, földterületeket adtak el. Később, amikor Elek befutott íróvá vált, visszavásárolta ezeket a területeket, sőt, sok új parcellát is. Így a birtok napjainkban egy 12 hektáros kertből áll” – árulja el a testvérpár, akik a mai napig folyamatosan kutatják a meseíró múltját.
„A családunk szétszóródott, mi maradtunk Székelyföldön. Dédnagymamánkhoz, nagymamánkhoz hasonlóan, édesanyánk és mi is székely férjet választottunk. Elek apónak fontos volt az erdélyi magyarság, ezért bármerre sodorta a sorsa, mindig visszatért. Élete utolsó hét évében Kisbaconban lakott. A leszármazottak közül sokáig nagymamánk, Lőrincz Júlia és nagynénénk, Szabó Réka ápolták Elek apó hagyatékát, majd mi vettük át a stafétát édesanyánkkal együtt.”
A testvéri szeretet mindennél fontosabb
Benedek Elek szellemisége és tanításai az életük mindennapi része volt: mindkét ükunokája doktori címet visel és egyetemen oktat.
„Gyerekként belenőttünk Elek apó hagyatékába, nem sejtettük, hogy ami számunkra természetes, az mások számára különleges lehet, ezért nem is éreztük a nyomást, hogy átlagon felül teljesítsünk. Nem kiváltság, hanem kötelesség volt, hogy a magyarságot, a nyelvet és az irodalmat ápoljuk, versenyeken vegyünk részt, és később, felnőttként ugyanezzel a könnyedséggel folytassuk a munkát. Büszkén mondhatjuk, hogy igyekeztünk megőrizni ezt a természetességet, és a tanításaink is ezen alapulnak: a szeretet és a szellemiség átadásán, különösen a székelyföldi magyar közösségek támogatásában. Az ösztöndíjjal szerzett külföldi tapasztalatok ellenére mindig tudtuk, hogy haza kell térnünk, és itt kell alkotnunk” – árulják el a nővérek, akiknek gyerekként a mesék és történetek olvasása mindennapos volt.
„Egyik kedvenc mesénk Benedek Elek »Szép Cerceruska« című története, amikor a címszereplő kishúga az őzike lábnyomából ivott, ezért elátkozta a mostoha, és őzzé változtatta. A nővére oltalmazta, ahogyan engem is világ életében Boróka. Amikor a nagymamánk olvasta ezt a történetet, mindig magunkat láttam benne. A testvéri szeretet a meséken keresztül belénk ivódott” – mondja Bíborka.
Vasárnapi ebédre tyúkhúsleves készült
A híres mesemondóval kapcsolatos kutatások, népmesemondó találkozók és a szellemi örökség ápolása az életük részévé vált.
„Számos régi anekdota van Elek apóról. Például, amikor először hozta el Kisbaconba a nagyságos asszonyt, Fischer Máriát. Az emberek azt gondolták, egy kicicomázott dáma érkezik, de közben egy nagyon kedves hölgy jött, aki nem viselt más ékszert, csak a karikagyűrűjét. Nálunk is családi hagyománnyá vált, hogy nem hordunk fülbevalót, ahogyan az is, hogy gyerekkorunk óta minden karácsonyt Kisbaconban ünneplünk. Felesége iránti mérhetetlen szeretetének jele, hogy a kúria fala homlokzata a nevét viseli. Flóra nénitől megvannak a családi receptjeink, és a leiratokból az is kiderült, hogy a vasárnapi ebédre nagyanyó mindig tyúkhúslevest készített, a csirkemellet külön megsütötte, és feldarabolva tálalta Elek apónak, hogy kedveskedjen neki. Nagyapó évekig nem merte elmondani, hogy nem a csirkemell a kedvence, az ezüstlakodalmukon vallotta be, hogy a csontos részeket szereti.”
A híres mesemondó 35 éves kora óta Elek apónak hívta magát, mindenkinek a jóságos, fehér szakállú, szelíd tekintetű ember jut róla eszébe.
„A családcentrikusság jellemezte. Mesélte a nagymamánk, hogy az íróasztalán cukorkákat tartott, amikor ott nyaralt a család, a gyerekeknek édességet adott, az ölébe ültette őket, és mesélt nekik. Úgy köszöntötték az unokái, hogy ’adjon isten jó reggelt, édes Nagyapókám’, ő pedig azt felelte: ’adjon Isten jó reggelt, édes kis fiókáim.’ A munka szeretete szintén az egyik hagyatéka, mindig azt mondta: ’hidd meg nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll, s nem nehéz a kasza.’ Tisztelte a kétkezi munkát is, amellett, hogy írt. Még a halála reggelén is a kertben kaszált. Arra tette fel az életét, hogy a meséi által a gyerekeket nevelje, és segítse a fiatalságot és a székelyföldieket.”
Érdemes ellátogatni hozzájuk
A meseíró 1929-ben halt meg. Az emlékház tavasztól késő őszig várja a látogatókat. Évente több ezren zarándokolnak el ide. „Visszatérő vendégeink hűsége, visszajelzéseik, valamint az évről évre növekvő látogatószám mutatja, hogy érdemes folytatni ezt a munkát. Nem kicsi feladatot vállaltunk fel, de megéri az erőfeszítést. A kiállításunk keretében a kúria két szobája látogatható: a nagy ebédlő és Benedek Elek dolgozószobája. Virtuálisan a Benedek Elek Emlékház közösségi média felületein kereshetők fel.”
Fotó: Privát
