Hagyomány a családunkban karácsonykor, hogy egy régi felvételről meghallgatjuk Ady Endre Karácsonyi rege című versét Szabó Gyula előadásában. Van azonban valaki, aki mindennap hallja az elhunyt legenda hangját a lelkében. Ő Madarász Pálma, a művész felesége, Gyuszkó és Zsófi édesanyja, Mendel nagymamája. Bár körülvette magát emlékekkel, mégsem a múltban él.
Előbb ápolta, majd beleszeretett
„Gyuszi ma is jelen van itt – néz körül a relikviákkal gazdagon díszített nappaliban az özvegy. – Nemrégiben volt egy kiállítás a szülővárosában, Kunszentmártonon, így néhány hónapig ott voltak az ereklyék. Amikor kölcsönadtam, úgy éreztem, egyébként itt lenne az ideje elraknom mindent. Aztán visszakaptam a csomagot, és szépen, apránként az összes darab visszakerült a helyére. Minden Gyusziról szóló tárgy egy szép emlék nekem, és rájöttem, akkor érzem teljesnek magam, ha ezeket nap mint nap a falon, a komódon, a kandallópárkányon láthatom, hiszen ő mindig is az életem része maradt.”
Pálma csupán 24 éves volt, amikor megismerte a férjét. Akkoriban egy budapesti kórház kondicionáló osztályán dolgozott szakápolóként.
„Egy nap azt mondta a főorvos, hogy a kettes kórterembe megérkezett Szabó Gyula művész úr, és ettől a naptól hozzám tartozik. Különösebben nem idegeskedtem a feladat miatt, mert a korosztályos különbség okán nem ismertem őt – emlékszik.
– Nem volt jó állapotban. A volt felesége, a gyermekei anyja kómában feküdt, és Gyuszit idegkimerültség miatt befektették erősítésre. Vitaminok, nyugalom, pihenés. Rengeteget beszélgettünk, s azt hiszem, először a hangjába szerettem bele. Heteken át bent volt, és ez idő alatt a volt felesége meghalt. Nem sokkal később egy pár lettünk. Megszólt bennünket az egész ország, hogy mit akar egy 57 éves ember egy ilyen fiatal lánytól? Nem jósoltak a kapcsolatunknak nagy jövőt. Hát még, amikor egy év múlva várandós lettem Zsófival, majd nem sokkal később Gyuszkóval! Az igazi szenzáció volt. Mi nem törődtünk a pletykálkodókkal, csak szerettük egymást, és az élet bennünket igazolt.”
Az alkotásban talált magára
Pálma néhány éve kézműveskedésbe kezdett, otthonának falait a saját alkotásai is díszítik. Van itt minden a szobortól a kollázsig, műveiből kiállítás nyílt. „Ez a hobbim, a szenvedélyem, amiben akkor tudok teljesíteni, ha belső késztetést érzek. Mindenkinek, aki egyedül él, ajánlom, hogy találjon magának boldogságot adó tevékenységeket” – javasolja.
A hétköznapokat is ünnepként élték meg
„Nem követendő példa, ritka, mint a fehér holló, 33 év korkülönbség nem normális, de nálunk valamiért működött. Csodálatos házasságunk volt – folytatja Pálma. – Rengeteget tanultam a férjemtől. Gyakorlati ügyekben, mint például a főzés, vagy az élet dolgaiban, mert rendkívül bölcs volt. Nem foglalkoztam a gondolattal, hogy nem lehet velünk örökké. A hétköznapokat is ünnepként éltük meg. Ő kereste a pénzt, én főállású anya voltam. Hurcoltam a gyerekeket különórákra, rengeteget jártunk színházi előadásokra, sokat ültünk bohém művésztársaságban, színészbüfében. Jó kis életünk volt. Gyuszi mindig pozitívan szemlélt mindent. Ha reggel kicsit ledorgáltam a gyerekeket, mert lassan készülődtek, vagy nyavalyogtak, hogy nincs kedvük iskolába menni, ő elvitte őket, feltekerte a kocsiban a hangerőt, énekeltek, doboltak, remekül szórakoztak, és jókedvűen szálltak ki a suli előtt. A férjem mondta, hogy anyukám, ne perlekedj reggel a gyerekekkel, mert az elszúrhatja az egész napot. Gyuszi nemcsak vidám, szigorú is tudott lenni. Karizmatikus, tekintélyt parancsoló személyiség volt. Amikor felemelte a hangját, én is összerezzentem. Fogalmazzunk úgy, pontosan tudtuk a gyerekekkel, hol az a pont, amikor jobb csöndben maradni” – nevet Szabó Gyula özvegye, aki úgy véli, férjét a család, a gyerekek tartották olyan sokáig fiatalon.
„Nem volt apelláta, a feladatok nem nézték a kort, teljesíteni kellett. Imádta Zsófit és Gyuszkót, a világ végére elment volna értük. Olykor, már idős korában büszkén mondogatta: anyukám, én kiszolgáltam két családot. És valóban. Hiszen akkor már volt az első házasságából két felnőtt gyereke, akikkel a mai napig szoros a kapcsolatom.”
Bármikor bevethető fiatalos nagymama
Immár nyolc éve, hogy a Kossuth-díjas színművész nincs velünk. Életének utolsó hat esztendejében nagyon legyengült. Pálma szerencsésnek érzi magát, mert az utolsó percig mellette lehetett.
„Sokat volt kórházban, és talán a végzettségemnek köszönhetően az orvosok megengedték, hogy reggeltől estig vele legyek. Nekem eszembe sem jutott, hogy elmegy. Masszőrt fogadtam, fecskendővel itattam, mindennap kiültettük a székébe. Biztos voltam benne, hogy felerősödik, aztán hazajöhet. Így is lett. A hitem és a gyerekei szeretete még évekig megtartotta nekünk, és olyan nem volt, hogy elengedjem őt. Az utolsó napján is kitoltuk a kertbe levegőzni, majd lefektettük az ágyba. Kinyitottam az ablakot, hogy jöjjön rá a friss, tavaszi levegő. Békésen aludt el örökre. Megnyugtatott a tudat, hogy nem szenvedett. Most már fentről vigyáz ránk. Néhány hétig még ott üldögéltem a lakásban, de nem omlottam össze. Tudtam, az élet megy tovább, és Gyuszi is azt akarná, hogy jól legyek, hogy újra megtaláljam a mindennapok örömeit. Megszállottan sportolni kezdtem, programokra jártam, sok időt töltöttem a gyerekekkel, a barátokkal, aztán nem sokkal később megszületett Mendel unokám. Bármikor bevethető nagyi vagyok, így Zsófinak nem kell bébiszitter. Kiegyensúlyozott, teljes életet élek, de bármit hoz a sors, bármilyen döntés előtt állunk, akár én, akár a gyerekek, megkérdezem őket: no, erre vajon mit mondana apátok?”
Fotó: Olajos Piroska, privát
