Címlapsztori Sztár

A csernobili katasztrófa áldozata lett Növényi Norbert édesapja: „Már nem lehetett segíteni rajta”

A sportoló édesapja 72 éves volt, amikor daganatos betegségben elhunyt. Pár hónap alatt épült le teljesen.

A cikk eredetileg 2013-ban jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a sportolót, hogy mit tesz másként vagy éppen ugyanúgy, mint édesapja Növényi Nottny Rudolf az ő korában.

„Apám Oroszország területén született. Kilencéves korában a szüleivel jött Magyarországra. Az eredeti családi nevünk Nottny, de én csak a Növényit használom, mert könnyebb volt kimondani a versenyeken. Apám második keresztneve Rudolf, az enyém Rezső.”

„Az ember holtig tanul”

„Apám sok mindennel foglalkozott. Birkózásban örökös magyar bajnok, ezenkívül ökölvívó, és pankrátor is volt Bécsben. A Színművészeti Főiskolára is járt egy évet, számos magyar filmben szerepelt. Később mesteredzőként dolgozott, többek között az én nevelőedzőm is volt. Az ember holtig tanul elvet én is vallom. 56 évesen még mindig szívesen tanulok. Több szakmám és diplomám van. Elvégeztem a testnevelési egyetemet, tanultam színészetet (Bruce Willis filmjében is játszottam), de a vendéglátóiparira is jártam, és autókarosszéria-lakatos végzettséggel is rendelkezem.”

„Ha csak fele olyan jó ember vagyok, mint amilyen apám volt, akkor nem éltem hiába. Ő tisztességre, becsületre és munkaszeretetre nevelt minket, gyerekeit. Az élete folyamán többször került padlóra, akárcsak én, de mindig talpra állt, mert elszánt volt, és hitt abban, amit csinált.”

Az olimpikon édesapja, Növényi Nottny Rudolf

Szép házasságban élt

„A szüleim 51 évig éltek házasságban, és három gyerekük született. Én vagyok a középső. Van egy nővérem és egy öcsém. Nekem is három gyerekem van, de három különböző asszonytól. Még sosem voltam nős. A jelenlegi párommal tervezzük az esküvőt, csak idő kérdése, hogy mikor valósul meg. Van egy 4 éves fiunk, Nádor Noel. A másik két gyerekemmel, a 30 éves Xéniával és a 15 éves Norberttel is kitűnő a kapcsolatom.”

„72 évesen hunyt el

„Halála nagyon megérintett, mert korábban sosem láttam őt betegnek. 72 éves korában, néhány hónap alatt épült le. Az orvosok azt mondták, a csernobili atomkatasztrófa miatt lett gerincdaganatos. Amikor felismerték a betegségét, már nem lehetett segíteni rajta.

Fotó: archív