Címlapsztori Sztár

Elhunyt tagjaival együtt koncertezik az Illés: Szörényi özvegye úgy érzi, ebbe bele is halhat

Újra színpadra áll az Illés együttes – legalábbis olyan formában, amire eddig nem volt példa. Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges mindez, amikor az öt tagból már csak Bródy János és Szörényi Levente él?
kikötő, a vitorláson az Illés-együttes tagjai, Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán

A választ a technológia adja meg. A tervek szerint a közönség életnagyságban láthatja és hallhatja majd az Illést, részese lehet annak a legendás népstadionbeli koncertnek, amely egykor több tízezer embert mozgatott meg – írja a BEST magazin.

A jövő évre tervezett hologramkoncert ötlete Szörényi Szabolcs özvegyétől, Rosta Máriától származik, aki producerként álmodta meg az eseményt. A basszusgitáros 2024-es halála óta nem enyhült a hiánya.

„A férjem 2024-ben ment el. Szokták mondani, az idő gyógyítja a sebeket, de nekem ezek a sebek egyre fájdalmasabbak.

Szabolcs egyre jobban hiányzik, ülök otthon, nézem a fényképét előtte mécsessel, és sírok.

Azt gondoltam, de jó lenne őt még egyszer színpadon látni. Így jött a hologramkoncert ötlete. Lehet, belehalok, amikor életnagyságban újból látom őt és hallom zenélni a színpadon, mintha még mindig élne, de a vágyamnak nem tudok ellenállni” – mondta az özvegy.

Közös sors, közös hang

kikötő, a vitorláson az Illés-együttes tagjai, Illés Lajos, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Levente és Pásztory Zoltán
1968 Illés Lajos Bródy János Szörényi Szabolcs Szörényi Levente és Pásztory Zoltán

Negyedszázaddal ezelőtt azon az emlékezetes Illés-koncerten a Népstadionban nyolcvanezer ember énekelt együtt, nyolcvanezer szív dobogott egyszerre. A zenekar népszerűségét sokszor aranylemezekben és telt házas koncertekben mérik, valódi ereje azonban mélyebben gyökerezett.

Az Illés tagjait egy különleges, időnként viharos, mégis felbonthatatlan férfibarátság kötötte össze. Közös sorsuk volt a hatvanas–hetvenes évek diktatúrájával való szembefordulás, a szabadság iránti elemi vágy. Egy olyan korban alkottak, amikor minden dalszöveg cenzúrán ment át, és minden fellépés politikai kockázatot hordozott.

A hatalom feszült figyelemmel követte a koncertjeiket. A Sportcsarnokban tartott fellépésüket például különösen szigorúan ellenőrizték, az MSZMP Központi Bizottsága pedig annyira megriadt a zenekar erejétől, hogy a feloszlatásuk lehetősége is felmerült. Bár végül nem született ilyen döntés, az üzenet egyértelmű volt:

a beat nem csupán szórakoztatás, hanem komoly társadalmi erő.

Ez is érdekelhet

Forradalmi tettnek számított

A hazai sikereket londoni meghívás követte. Az Illés a BBC-nek adott interjújában nyíltan beszélt a magyar kulturális viszonyokról, ami akkoriban vakmerő, már-már forradalmi tettnek számított.

„Szabadságvágyunk ott is utat tört. Miután a BBC-nek adott interjúban kritikus éllel beszéltünk a hazai kulturális viszonyokról – ami akkoriban vakmerő, már-már forradalmi tettnek számított –, súlyos büntetést kaptunk – mondja Szörényi Levente.

„Egy évre kitiltottak Budapestről, vidéki művelődési házakba száműztek minket. A tiltás visszájára sült el: nem megtörte, hanem mitikus magasságokba emelte a legendánkat.

A fiatalok szemében a rendszerrel szemben álló bátorság abszolút jelképévé váltunk.”

Vitákból született slágerek

A zenekar belső világának egyik legizgalmasabb pontja Szörényi Levente és Bródy János kapcsolata volt – és maradt. Két eltérő alkat, két különböző világlátás: Levente ösztönösebb, lobbanékonyabb, Bródy, vagy ahogy sokan máig hívják, Tini inkább filozofikus, elemző típus. Mégis a magyar könnyűzene legsikeresebb alkotópárosává váltak.

A köztük lévő feszültség nem rombolt, hanem alkotott. A vitákból dalok születtek, a konfliktusokból időtálló slágerek. Bár az Illés 1973-ban feloszlott, a tagokat összekötő láthatatlan szálak soha nem szakadtak el.

Amikor előbb Pásztory Zoltán, majd Illés Lajos, végül Szörényi Szabolcs is eltávozott, a gyász nemcsak a rajongóké volt. A megmaradt barátok is veszítettek – nemcsak társakat, hanem saját fiatalságuk egy-egy darabját is.

További érdekességekért lapozd fel a BEST magazint. Keresd az újságárusoknál!

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Ajánlott videó