Traumatizált gyerekkor
Teltek az évek és ez a rémisztő gondolat ott lakozott benne. Talán a gyerekkor miatt. A traumák, a fájdalmak, a rossz emlékek. Mindössze nyolc és fél éves volt, amikor elveszítette az édesapját, Pogány Gyulát. De a sors akkor már duplán mart bele a törékeny, finom lelkű kislányba, merthogy az édesanyja is beteg volt, súlyos beteg.
És a tragédiák sora folytatódott az árván maradt két Pogány-gyerek gyámszülőkhöz került. Otthagyni Kaposvárt, a rövidke gyermekkor harmóniáját, s a fővárosba költözni nevelőszülőkhöz, valóban traumát okozhatott. De a nevelőszülők mindent megtettek azért, hogy tisztességesen felneveljék őket.
Elvarázsolta a színház
Pogány Judit aprócska gyerekként már a színház bűvöletében élt. Verseket olvasott, és hangosan szavalt. Aztán amikor Békéscsabára került középiskolába, már országos szavalóversenyen indult. Azt mondta erről az időszakról.
„Nevelőanyám vasúttervező irodán dolgozott, így sikerült elhelyeznie a bátyámmal minket és egyik saját gyerekét egy MÁV-kollégiumba. A középiskolás intézeti évek alatt szavalóversenyek, iskolai irodalmi, színpadi szereplések, ének és szolfézstanulás, versenyek, néptánc, torna, és két neves cseh utazó, Hanzelka és Zikmund könyveinek színrevitele kötötte le minden időmet. Rájöttem a játék ízére…”
Ez volt tehát az indíttatás, a mozgatórugó, az álmok útja: a színészet. Így aztán természetesnek tűnt, hogy az érettségi után már vissza is költözött Kaposvárra, a helyi színház mágnesként vonzotta, csakhogy akkor még nem a világot jelentő deszkákon, hanem a kaposvári megyei bíróság járólapjain lépkedett. Közben pedig egy helyi segédrendező amatőr színjátszó körében osztottak rá néhány szerepet. De a sors mintha kárpótolni akarta volna: 1965-ben egy csoport tagjaként döntőbe jutott a legendás Ki Mit Tud?-on.
Szürke kis veréb
Az előadásukat látták a Csiky Gergely Színház vezetői is, és segédszínésznek hívták a fiatal lányt. Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként került Kaposvárra, és tulajdonképpen ő volt az, aki igazi színészt faragott Pogány Juditból. Abból a lelkes lányból, akit nem vettek fel a főiskolára, mert elmondása szerint: „szürke kis veréb voltam, aki tucatverseket adott elő a felvételin…” Az igazi áttörést a Várj, míg sötét lesz című darab hozta meg számára, amelyben egy 14 éves, tüskés lelkű lányt kellett megformálnia. Átütő sikerrel tette.
Innentől kezdve meg sem állt a Kossuth-díjig. Sikertörténet is lehetne ez, egy művész vastapsokkal, elismerésekkel színesített pályafutásának rövid története. Ha nem lenne ott újra és újra a szó: szorongás. És ezen még az sem változtatott, hogy Kaposvárott megismerte élete párját, kollégáját, Koltai Róbertet, aki nem sokkal később a férje lett. S jött a közös gyermek, de a démonok nem távoztak. Megesett, hogy miközben a kisfia feküdt a kiságyban, ő arra gondolt, a gyermekével együtt kellene meghalnia…
Vajon miért nem tudunk szabadulni a negatív gondolatoktól? A színészi pályán valóban sikert sikerre halmozott. Volt benne rövidke budapesti kitérő a Nemzetiben, aztán vissza Kaposvárra. Majd jött újra Budapest csábítása, az Örkény István, a József Attila és a Katona József színházak megannyi szereplehetősége. S persze a filmek, egyik a másik után.
Megannyi legendás szinkronszerep fűződik a nevéhez. Például a Vuk és a Bogyó és Babóca. Színházban, filmekben alkotott maradandót. Ám a magánélete nem úgy alakult, ahogy szerette volna: 35 év után külön költöztek és külön életet élnek Koltai Róberttel. A közelmúltban azt nyilatkozta, boldog egyedül is. Reméljük. Megérdemelné már ezt a boldogságot!
Van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
Forrás: újságmúzeum
Fotó: Czimbal Gyula / MTI
